3 óra helyett 30 perc: így gyorsítja fel az AI a marketingmunkát

Bár a nyári időszakban sok cég csökkent kapacitással működik, az ügyfelek ugyanúgy elvárják a friss tartalmakat, az akciókat és a gyors kommunikációt. Szakértőnk megmutatja, hogyan vethető be az AI komplett digitális marketingasszisztensként, amely ötletel, tervez, szerkeszt, sőt, akár komplett kampányokat is előkészít.

{{ formattedDate }}8 perc olvasási idő

„Amikor néhány évvel ezelőtt megjelentek a generatív AI-eszközök, sok marketinges úgy gondolta, hogy ez elsősorban a pénzügyet, az adminisztrációt vagy az informatikát forgatja majd fel, hiszen ezek merev szabályok szerint működő, ismétlődő folyamatok. A valóság egészen más lett: kiderült, hogy a kreatív szakmákban is olyan feladatokat is percek alatt lehet vele megoldani, amelyek korábban napokig vagy akár hetekig tartottak. Filó Angéla Katalin AI-mentor szerint a mesterséges intelligencia nem elveszi a kreativitást, hanem jelentősen lerövidíti az odáig vezető utat. 

„A kreativitás, a stratégiai gondolkodás, a márkaépítés és az emberi döntések továbbra is a szakemberek kezében maradnak. A különbség csupán annyi, hogy ugyanannyi idő alatt jóval több ötletet lehet kipróbálni, több kampányt lehet elindítani és több energiát lehet fordítani arra, ami valóban értéket teremt”, mondja szakértőnk. El is árulja, hogyan. 

Kampánybrief, ami régen hetekig készült

Minden sikeres marketingkampány egy jól felépített brief-fel indul. Ebben dől el, mit szeretne értékesíteni a vállalkozás, kiket szeretne megszólítani, milyen üzenettel, mely kommunikációs csatornákon és milyen időzítéssel. Korábban egy ilyen dokumentum elkészítése hosszadalmas folyamat volt: marketingesek, vezetők és ügynökségek egyeztettek, újraírták a koncepciókat, finomították a célokat, mire megszületett a végleges változat. Ma már azonban egy AI-asszisztens néhány jól megfogalmazott utasítás és pontos háttérinformáció alapján akár 8–10 perc alatt elkészítheti az első verziót. 

„Ez természetesen még nem a kész kampányterv, de olyan kiindulópont, amelyre érdemes építeni. Az AI nem gondolkodik helyettünk, a stratégia továbbra is emberi feladat, de a rengeteg előkészítő munkát elképesztően fel tudja gyorsítani”, mondja Filó Angéla Katalin. 

A tartalomnaptár többé nem többhetes projekt

Ha megszületett a kampány alapja, következhet a tartalomtervezés. Időigényes feladat hetekre, hónapokra előre megtervezni, hogy mikor, melyik platformon, milyen témával és milyen formátumban jelenjenek meg a tartalmak. Az AI képes néhány perc alatt összeállítani egy teljes havi tartalomnaptárat. Filó Angéla Katalin szerint különösen az új generációs AI-modellek erősek ezen a területen, mert már nem egyszerű listákat készítenek, hanem figyelembe veszik a vállalkozás céljait, kommunikációs stílusát és akár a szezonális trendeket is. Minél több információt kapnak a cégről, annál pontosabban tudnak dolgozni.

„Az AI akkor igazán erős, amikor már ismeri a vállalkozást. Tudja, kik az ügyfeleink, milyen hangnemben kommunikálunk, milyen céljaink vannak. Ilyenkor már valódi munkatársként lehet vele együtt dolgozni” – mondja a szakértő.

Egyetlen ötletből komplett tartalomcsomag

Sokan még mindig csupán arra használják a mesterséges intelligenciát, hogy megírassanak vele egy Facebook-posztot, pedig ennél lényegesen többre képes: gyakorlatilag a teljes kommunikáció felépíthető AI segítségével. Néhány másodperc alatt elkészülhetnek a szövegek, ezekhez képek generálhatók, a képekből videók készülhetnek, majd ugyanabból az alapanyagból különböző közösségimédia-felületekre vagy hírlevelekhez igazított változatok is létrehozhatók. Mindez nemcsak jelentősen felgyorsítja a munkát, hanem azt is biztosítja, hogy a kampány minden csatornán egységes üzenettel jelenjen meg, miközben az egyes platformok sajátosságaihoz is alkalmazkodik.

Képgenerálás: pár év alatt hatalmas fejlődés 

A mesterséges intelligencia talán a vizuális tartalomkészítésben fejlődött a leglátványosabban, az AI-generált képek – ha jól promptolják őket - már szinte megkülönböztethetetlenek a valódi fotóktól. Számos alkalmazással készíthetünk professzionális minőségű kreatívokat – képeket, hirdetéseket, promóvideókat - reklámkampányokhoz. Ennek köszönhetően egy kisebb vállalkozásnak sem kell minden kampányhoz külön fotózást vagy forgatást szerveznie.

Virtuális influenszer? Már ez sem sci-fi

A mesterséges intelligencia ma már nemcsak képet vagy videót készít, hanem akár egy digitális szereplőt is létrehozhat. Ez az élethű virtuális influenszer bemutathatja a terméket, videókban szerepelhet. Szakértőnk ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez nem a valódi influenszerek kiváltását jelenti. „Egy ismert személy hitelességét, személyiségét és közösségét nem lehet mesterségesen pótolni. Bizonyos helyzetekben azonban, például egyszerű termékbemutatóknál vagy rövid videóknál egy AI-avatar gyors és költséghatékony értékesítési alternatívát jelenthet”, tanácsolja. 

A nyár a legjobb időszak a kísérletezésre

Sok vállalkozó akkor kezd el AI-eszközökkel ismerkedni, amikor már sürgetik a határidők, pedig a nyári időszak sokkal alkalmasabb erre: ilyenkor általában valamivel nyugodtabb a piac, így több idő jut a tanulásra és a kísérletezésre. Filó Angéla Katalin tapasztalata szerint egy-egy alkalmazás használatát nagyjából 20–25 óra alatt el lehet sajátítani olyan szinten, hogy az már valódi segítséget jelentsen a mindennapi munkában. „Nem kell rögtön minden AI-eszközre előfizetni. Érdemes kiválasztani azt a két-három területet – például a tartalomkészítést, a kampánytervezést vagy a hírleveleket –, ahol a legnagyobb időveszteséget okozzák a manuális feladatok, kiválasztani hozzájuk a megfelelő AI-eszközöket, megtanulni őket használni, kipróbálni valódi feladatokon, és csak utána továbbépítkezni”, tanácsolja. A legtöbb alkalmazás ráadásul mindössze néhány tízdolláros havi előfizetéssel használható, így egy strandbelépő árából ma már olyan AI-eszközöket próbálhatunk ki, amelyekkel komplett ügynökségi munkát nyerhetünk meg.

FILÓ ANGÉLA KATALIN 10 TOP AI-ESZKÖZE MARKETINGESEKNEK

ChatGPT: kiváló kampánybriefek, marketingstratégiák, blogcikkek, termékleírások, hírlevelek vagy közösségimédia-posztok elkészítésére. Egy jól felépített prompttal percek alatt elkészíthető az a vázlat, amelynek kidolgozása korábban órákig vagy napokig tartott.

Claude: különösen erős adatelemzésben és táblázatkészítésben. Kiváló tartalomnaptárakat készít, figyelembe veszi a vállalkozás céljait és képes hosszabb távú marketingtervek összeállítására is. Használhatjuk kampánytervezésre, trendfigyelésre, marketingstratégia készítéséhez. 

Copy AI: az egyik leghasznosabb eszköz azoknak, akik több csatornán kommunikálnak. Egy ötletből komplett csatorna-üzeneteket készít: elég egyszer megfogalmazni a kampány lényegét, a Copy AI pedig elkészíti belőle a LinkedIn-posztot, Facebook-bejegyzést, hírlevelet, reklámszöveget vagy akár rádióspotot. 

Canva AI: beépített AI-funkcióival könnyedén lehet hátteret cserélni, feliratokat módosítani, infografikákat készíteni, vagy kreatívokat különböző méretekre átalakítani.

Nano Banana: a Google képgeneráló modellje rendkívül részletgazdag, reklámcélokra is alkalmas képeket készít. Jó választás, ha gyorsan van szükség illusztrációra, kampányképre vagy social médiás kreatívra, ráadásul ingyenesen is elérhető. 

www.veed.io: segítségével néhány képből vagy rövid jelenetből pillanatok alatt készülhet Instagram Reel, TikTok-videó vagy Facebook-hirdetés.

Pollo AI: megalkotja saját virtuális influenszerünket. Az élethű digitális szereplő videóban szerepelhet, bemutathatja a terméket, vagy ismertetheti annak használatát. Egyszerű termékbemutatókhoz kifejezetten költséghatékony megoldás.

HeyGen: több nyelven beszélő AI-avatart készít. Ha külföldi piacokra készülünk, ez az egyik legizgalmasabb lehetőség. Egy néhány perces videóból elkészíti saját digitális avatárunkat, amely később különböző nyelveken, természetes mimikával és gesztusokkal képes megszólalni. Bemutatkozó videókhoz, oktatóanyagokhoz vagy nemzetközi értékesítéshez különösen hasznos.

Suno: saját zene és rádióspot AI-jal. Néhány perc alatt létrehozható reklámzene, rádióspot, podcast-intro, vagy háttérzene videókhoz. Olyan feladatokat vált ki, amelyekhez korábban stúdióra, zenészre vagy jogdíjas zenére volt szükség.

n8n: Nem tartalomkészítő AI, hanem agentkészítő platform. Összekapcsolja a különböző rendszereket és végigviszi a folyamatokat. Például kiválasztja a megfelelő címlistát, összegyűjti a webshop termékeit, megírja a hírlevelet, képet készít hozzá, előkészíti kiküldésre, majd akár csak egy jóváhagyást kér a marketingestől.

NEKED HOGYAN SEGÍT AZ AI A MARKETINGBEN? 

Kánai András kommunikációs szakember, jövőkutató, Meraki Marketing Kft.

Három területen használjuk napi szinten az AI-t. Az egyik természetesen a nyersanyaggyártás – kép, videó, szöveg, zene, és legújabban kód generálása -, amelynek a minősége (a közhiedelemmel ellentétben) paradox módon attól függ, mekkora a tudása, szakértelme a tartalmat generáló felhasználónak. A másik terület, hogy gondolkodópartnernek használjuk. Olyan, mintha lenne egy jó munkatársunk, akivel lehet közösen ötletelni, együtt gondolkodni; ez elindíthat bennünk kreatív gondolatmeneteket és új nézőpontokat, szempontokat adhat. Ez a versenytárs-elemzéstől a pozicionálási dilemmákon át az árazás kérdéséig számos területen hasznos. Harmadszor pedig olyan összetett feladatok megoldására is gyakran bevetjük, mint az A/B tesztek vagy a személyre szabott ajánlatok készítése egyszerre akár húsz különböző típusú ügyfélnek. 

Az idei Stanford AI Index egyik megállapítása, hogy az AI használata az összes iparág közül a marketingben hozhatja a legnagyobb, akár 50%-os produktivitás-növekedést, azaz óriási potenciált rejt. És ebből a kkv-k profitálhatnak a legnagyobbat, minél kisebb ugyanis egy cég, annál rugalmasabban tud reagálni és annál könnyebben tudja beépíteni az AI-eszközöket a napi működésébe. Ez azt jelenti, hogy a kisebb vállalkozások előtt soha nem látott lehetőség nyílt: képesek felvenni a versenyt nagy cégekkel. 

Leomlanak az eddigi korlátok, mint a kapacitás, az erőforrások hiánya. A kis méret, ami eddig hátrány volt, előnnyé válik, és a fejlődés már nem anyagi, hanem sokkal inkább szervezeti és pszichológiai kérdés. Rengeteg AI-eszköz áll rendelkezésre, amelyek néhány dolláros havidíjért elérhetők, nem kell elköteleződni, lehet bátran kísérletezni. Mi is ezt tesszük a Meraki Marketingnél: számos eszközt kipróbálunk, tesztelünk, és ami beválik, azt megtartjuk – erre biztatok mindenkit, aki most ismerkedik ezzel a területtel. 

Ipsits Anita ügyvezető, Szafi Group

A Szafi Products marketingjét jelenleg öt webáruház, a kis- és nagykereskedelmi értékesítés, az új termékek bevezetési kampányai, a teljes hirdetéskezelés, a hírlevelezés és a közösségi média alkotja. Ennek túlnyomó részét én végzem. Ez tudatos döntés eredménye. Tizenhárom év alatt több ügynökséggel dolgoztunk együtt, és sorozatosan ugyanabba a falba ütköztünk: a részletes brief sem elegendő, mert a tevékenységünk komplexitása — kiskereskedelem, nagykereskedelem, saját gyártás és bérgyártás egyidejűleg — olyan szintű termékismeretet és szakmai hátteret igényel, amit egy külsős partner havi néhány óra ráfordítással nem tud felépíteni. Ezért a szükséges kompetenciákat jórészt autodidakta módon sajátítottam el. A mesterséges intelligencia ebben a helyzetben vált valódi fordulóponttá: nem a szakértelmet helyettesíti, hanem azt a kapacitást pótolja, amiért korábban külső partnerekre kellett volna várnunk.

A Meta- és Google-fiókok elemzését mesterséges intelligenciával végzem, automatizált folyamatokba építve. A Google Ads oldalon külön kiemelném a kulcsszókizárásokat, ami monoton, jelentős időráfordítást igénylő karbantartási feladat, ezt a rendszer önállóan elvégzi, és hirdetések létrehozására is képes.

A tartalomgyártás terén húzom meg a legszigorúbb határt. A blogcikkeinket nem AI készíti, hanem dietetikus írja, nemzetközi kutatásokra alapozva. Ez nem is fog változni, mert a szakmai hitelesség a Szafinál alapkövetelmény.  Az AI a tartalom körüli munkafolyamatokat - formázás, a gyakran ismételt kérdések összeállítása, SEO-beállítások - gyorsítja. Emellett használok kulcsszókutató megoldást is, amely automatizált folyamatban, tartalomnaptárral összekötve témajavaslatokat generál a legkeresettebb kifejezésekre.

Rendszeresen tesztelek új megoldásokat; jelenleg közel harminc AI-előfizetésem fut. Ahol elérhető ingyenes próbaidőszak, azt teljes mértékben kihasználom, de ahol nincs, ott is vállalok egy-két hetes vagy havi díjat, mert éles környezetben, teljes funkcionalitással szeretném értékelni az eszközt. Tapasztalatom szerint az ingyenes verziók alapján sokan alulértékelnek egyébként kiváló megoldásokat. 

A webáruházainknál az MCP-protokoll lehetővé teszi, hogy az AI közvetlenül összekapcsolható legyen a webshopmotorokkal. A kuponok létrehozása és a termékleírások szerkesztése ma már bevett, rutinszerű folyamat, a termékleírásoknál ugyanaz az elv érvényes, mint a tartalomgyártásnál: a tartalmi alapot minden esetben én határozom meg, az AI szerepe az, hogy ezt fogyasztóbarát, marketingszempontból hatékony formába öntse. A kampányok és a formázásban pedig egyedi asszisztensek segítenek. 

Két éve működnek a rendszereimbe integrált AI-ügynökök. Naponta nagyságrendileg háromszáz e-mailt kapok, és alapelvem, hogy estére ne maradjon megválaszolatlan levél. Itt fontos a pontos szerepkijelölés: nálunk a levelezés nem sablonosítható, mert nem ügyfélszolgálati kommunikációról, hanem üzleti döntésekről van szó. Az AI ezért nem válaszol helyettem — összegez és prioritást állít.

Emellett több, komoly integrációs képességgel rendelkező nemzetközi szoftvert használok, amelyekből reggelente megkapom a webáruházak és a hirdetési fiókok elemzését, havi szinten riportokat készíttetek, illetve ütemezetten, önállóan lefutó feladatok is működnek. Ezek ára többszörösen megtérül.

Az AI használatában a mérhető eredmény a hatékonyság többszöröződése: ami korábban egy-két hetes átfutást igényelt, ma egy nap alatt elkészül, és jelentősen több projektet tudok párhuzamosan vinni. A legfontosabb hozadék azonban nem ez, hanem a függetlenség. Nem kell külső ügynökségre vagy alvállalkozóra várnom, és nem múlik a munkánk üteme mások kapacitásán. Korábban ez emésztette fel a legtöbb időt és a legtöbb forrást.

Tovább olvasnád?
Regisztrálj!

  • Lépj kapcsolatba más vállalkozókkal, üzleteljetek
  • Töltsd le D terveinket, és digitalizáld a vállalkozásodat
  • Fogyaszd exkluzív tartalmainkat
  • Értesülj első kézből az aktuális kkv-kat értintő témákról hírlevelünkből

Kérdeznél a digitalizációról?

Kérdezd a Telekom Digitalizációs Asszisztenst, és kapj válaszokat a vállalkozásodra szabva.

Megkérdezem

Ezek is érdekelhetnek

További tartalmak

szerző:Pomaranski Luca