A Fitness Stúdió, ahol kétszer annyi szív dobog
Nem csupán merész fordulónak, hanem valóságos hajtűkanyarnak tűnhet, ha valaki több mint húszéves épületgépészeti szakmai pályafutását és sikeres projektjeit a kismamák testmozgására szakosodott saját fittneszteremre cseréli. Pongrácz-Farkas Tünde esetében azonban ez a váltás talán mégsem annyira meglepő. Testet, lelket, bizalmat és üzletet épít főállásban, élete egyik legizgalmasabb projektjében.

Tünde épületgépészként kereskedelmi üzlethálózatokban dolgozott 23 éven keresztül, de a sport ebben az időszakban is szerves része volt az életének, sőt, szinte születésétől elkísérte: 3 éves korától balettezett és 6 évesen kezdett el versenyszerűen szertornázni. A versenysportnak egy sérülés vetett véget, de Tünde a testmozgásról soha nem mondott le. Akrobatikus tornával és aerobikkal folytatta, ennek hatására döntött úgy, hogy elvégzi a Testnevelési Főiskolán a Sportoktató, Aerobic oktató képzést, majd ezt kiegészítve az IWI Nemzetközi Fitnesziskola Fitness Instruktori képzését. Munka mellett hobbi szinten tartott edzéseket csoportos órák keretében, ez tette teljessé az életét, a mindennapjait.
Édes teher, de hogyan tovább?
Bár Tünde projektmenedzserként és a sportban is határozottan követte a saját maga által kijelölt utat, a várandósság bizonytalanná tette, és addig soha fel nem merült kérdésekre kezdte keresni a megnyugtató válaszokat. A speciálisan várandós nőknek javasolt mozgásformákat szakmai mélységgel nem ismerte, de vágyott a testmozgásra, ezért kismama tornára kezdett járni. Megtapasztalta, hogy a speciális mozgás nagyon sokat segít a kismamáknak mentálisan és fizikailag, a mindennapokban és a szülés során egyaránt.
Vállalkozó (is) született
A második gyermeke megszületését követően fogalmazódott meg Tündében az igény egy olyan közösségi tér létrehozására, ahol azonos élethelyzetben lévő kismamák, és szülés után álló anyukák együtt jól érezhetik magukat, miközben szakmai felügyelet mellett mozoghatnak.
Saját tapasztalata alapján nehézséget jelentett kismama tornát és szülés utáni babás tornafoglalkozást találni. Tovább bővítette sportszakmai ismereteit, és elvégzett egy speciális tanfolyamot, amelyen megtanulta, hogyan mozgassa meg a pocakosokat és a szülés után álló anyukákat. A munkába való visszatérés nehézséget jelentett Tünde számára, hiszen a munkáltató rugalmassága és pozitív hozzáállása ellenére naponta 8 órát kellett volna dolgoznia. Hamar felmérte, hogy ezekkel a paraméterekkel, két kisgyermek mellett nem fog menni az időmenedzsment. Délelőtti elfoglaltságban gondolkodott, hogy a délután már a gyermekeié lehessen. Tünde mindig is specializálódni szeretett volna a sportoktatás területén, hiszen meggyőződése, hogy csak akkor tud valaki igazán jó lenni, ha egy bizonyos célcsoportra fókuszál.
Amikor az igény találkozik a lehetőséggel
A családban volt egy üres, hasznosításra váró ingatlan Budapesten, így Tündében hamar megfogalmazódott egy kicsi lakásfittnesz létrehozásának gondolata. Projektmenedzserként nem állt tőle távol a tudatos tervezés, így piackutatással kezdett, és felmérte, hogy a lokalizációban milyen lehetőségek állnak a rendelkezésére. Azzal szembesült, hogy nincs csoportos kismama torna a kerületben, de még a környező kerületekben sem. A piaci rés egyértelművé vált, így férjével üzleti tervet készítettek, amely alapján a számok is alátámasztották Tünde elképzeléseit. Alkalmazotti munkaviszonyból nagy félelemmel gondolt az önálló vállalkozói tevékenységre, de férje bíztatására belevágott.
„Tudta, hogy szakmailag jó vagyok és hitt abban, hogy a habitusomból kifolyólag sikeres leszek!”
A pontos előkészítés – és egy jó nagy levegővétel – után Tünde vállalkozása 2020 februárjában elindult, de szinte azonnal újratervezés következett: „A márciusi COVID pánik teljes leállásra kényszerített. Utólag már jól látom, hogy ez a helyzet is szerencsés volt a számomra. A munkaerőpiacra történő visszatérést támogató EU-s pályázaton elnyertem egy 6 hónapos támogatást, amely anyagilag segítette ezt a nehéz átmeneti időszakot. A weboldalamnak volt ideje szépen lassan az organikus keresési listákban feljebb mászni, a jól beállított és megszerkesztett adottságainak köszönhetően. Mint sok édesanya, én is otthon maradtam az akkor harmadikos nagyfiammal és a kiscsoportos ovis kisfiammal. Nehéz volt megoldani a tanulást, és kielégíteni mindkét gyerek szociális és érzelmi igényeit. Örültem, hogy az ágazat kényszerleállása miatt nekem pillanatnyilag nem kellett dolgoznom.”
A járványhelyzet enyhülésével – a jótékony kényszerszünet után – a kismamák és a szülés utáni regenerálódás időszakában lévő anyukák támogatására megálmodott fittnesz stúdió elindult, és a mai napig a maximumon fut. Tünde munkája harmonikusan illeszkedik a család életéhez, a vállalkozói lét szabadsága biztosítja a személyes jelenlétét a gyermekei és a férje számára akkor és ott, amikor erre igény van. Így van lehetősége férje felfelé ívelő karrierjének támogatására, hiszen a hétköznapi ügyek átvállalásával biztosítja, hogy ő teljes figyelmét a munkája felé tudja fordítani. Tünde támogató családanyaként és feleségként hozza ki a maximumot a saját vállalkozásából is.
Tudatos marketing, a leghatékonyabb módszer kiválasztásával
A siker egyik alapja, hogy a vállalkozó pontosan felmérje, a célközönségét milyen csatornákon tudja elérni a leghatékonyabban. Tünde erre is jópéldát mutat, hiszen megtalálta azt a módszert, amellyel leendő ügyfeleit közvetlenül, szakmai referenciával elérheti. Bár napjainkban jellemzően az online megoldások adják a marketing kihívások válaszait, Tünde mégis egy régen jól bevált, klasszikus módszerhez nyúlt: „Saját tapasztalataim azt támasztják alá, hogy egy jól elkészített és SEO optimalizált weboldal, amelynek van ideje felépülni sokkal többet ér, mint a közösségi média reklámjai. Természetesen én is próbáltam ezeken a platformokon jó szakember segítségével hirdetni, de az eredmények nem támasztották alá, hogy ez a fórum nekem megfelelő. Már a tervezéskor tudtam, hogy a védőnökön keresztül érhetem el a legtöbb potenciális ügyfelet, így szóróanyagokat és plakátokat nyomtattam, amelyeket a helyi védőnői szolgálat rendelőiben helyeztem el.”
Támogató közösség a legérzékenyebb időszakban
Tünde nem titkolt célja volt a vállalkozás elindításakor, hogy a mozgás és az egészséges erőnlét visszaállítása mellett egy közösségi teret is létrehozzon az azonos élethelyzetben lévők számára. Sportszakmai elhivatottsága mellett olyan küldetést vállalt, amellyel sokak életére van közvetlenül pozitív hatással. „Mind a két szülésem után depressziós lettem. Tapasztalatból tudom, hogy ez mennyire nehéz időszak. A kismamatornák mindig jó hangulatban és barátságos légkörben telnek. Sokat beszélgetünk, én a szakmai tudásommal a mozgás által, valamint az anyaként szerzett tapasztalataimmal segítem a vendégeimet. Ők pedig megbeszélik egymással az aktuális vizsgálati eredményeiket, megosztják a szüléssel kapcsolatos érzéseiket. Praktikus tanácsok és információk cserélnek gazdát, például babakelengye, gyerekszoba, szoptatósmelltartó és várandós ruha ügyekben. De sok más téma is felmerül. Magánéleti változások, lelki hangulati ingadozások, étkezéssel és alvással kapcsolatos élethelyzetek és nehézségek mindenkinél előfordulnak. Nagyon jó hallgatni, ahogy egy-egy ötlettel, személyes tapasztalattal támogatják egymást a vendégeim!”. Az együtt töltött hónapok alatt kialakult barátságok igazolják Tünde elképzeléseit, hogy sokkal többet ad a leendő anyukáknak, mint a rendszeres testmozgás. Szülés után a vendégek pedig már a kisbabájukkal együtt mennek vissza Tündéhez, és kezdik meg a szülés utáni regenerációt támogató edzéseket. Ez egy összetartó, támogató közösség, ahol a kisbabák sírása senkit nem zavar. Ha pedig valaki úgy érzi, hogy egyéni óra keretében szeretne mozogni, akkor erre is van lehetősége a stúdióban.
„Minden várakozásomat felülmúlják az elért eredmények!”
Tündét boldogsággal tölti el, amikor újra és újra rácsodálkoznak a kimamák arra, hogy végig lehet csinálni egy várandósságot fájdalmak nélkül, energiával telve, és segítségével valóban csak az utolsó hetekben terhes a terhesség. „A kisbaba megszületése után látható a különbség a vendégeim között. Akik velem mozogtak a várandósság alatt, azok sokkal gyorsabban és jobban regenerálódnak! Sokszor nagyon nagy kreativitást igényel részemről megtartani egy-egy órát. Érzékeny vagyok a vendégeim naponta változó energia- és aktuális hangulati hullámzásaira. Sokszor felül kell írnom az előre eltervezett edzéstervet, amikor ott és akkor látom, hogy azt aznap nem lehet velük megcsinálni. De szépen jönnek az eredmények és ezek kárpótolnak mindenért.” De az érzelmi töltésen túl ne menjünk el a vállalkozás egyik legfontosabb célja, az anyagi haszonszerzés mellett sem. Tünde elégedett a bevételei alakulásával, hiszen bebizonyította, hogy családanyaként, napi 4-5 óra munkával is lehet anyagi biztonságot teremteni.
„Álmokat nem lehet kergetni, a döntésnek anyagi következményei vannak” – Pongrácz-Farkas Tünde tanácsai a sikeres vállalkozás elindításához:
- Annak érdemes belevágnia önálló vállalkozásba, akinek van egy olyan terület az életében, amely több számára, mint egy munka.
- Ért hozzá, látja az összefüggéseit és személyes tapasztalatai is vannak az adott területen.
- Magabiztos a tudását illetően és képes fejlődni ha az élet úgy kívánja.
- Hit, szenvedély, alázat és hivatástudat nélkül egy vállalkozás sem lehet sikeres!
- Erős motiváció is szükséges!
- A legfontosabb üzenetem: üzleti tervet mindenképpen kell készíteni, mert hiába látjuk mi úgy, hogy van egy remek ötletünk, azt számokkal is alá kell támasztani. Erre akár érdemes szakembert felkérni, ha saját tudásból valaki nem tudja elkészíteni azt.
A jelenlegi sikerei mellett még nagyon sok új területet, lehetséges fejlődési irányt lát, de kisgyermekei mellett legfeljebb 5 órában tud dolgozni. A jövőben a két éve elvégzett személyi edző képzésre épülve, főleg sportrehabilitáció irányába szakosodna, vagy kisgyermekek iskolára felkészítő mozgásfejlesztésében szeretne tevékenykedni. Tünde egy bátor, energiával teli, igazi nyughatatlan szakmai alkotó, akinek tevékenységében példaértékűen nyomon követhető az élet érzelmi értelemben vett nagybetűs értékeinek és a professzionális szakmai munkának az összehangolása.