„Az üzletben nincs sértődés” – Raktárosból sikeres vállalkozó lett Majidi Faihash

Egy raktárosból lett vállalkozó Majidi Faihash, aki ma már két bemutatótermet visz, és országosan több száz viszonteladót szolgál ki: a Majidi Design békéscsabai üzlete a VISA Boltok Boltja díjat is elhozta. A történet középpontjában egy egyszerű, mégis ritka szemlélet áll: a vevő nem egy rendelés, hanem kapcsolat — amit türelemmel, következetességgel és napi szintű munkával lehet felépíteni.

{{ formattedDate }}5 perc olvasási idő

Mindig a vevő az első

Majidi Faihash 2003-ban érkezett Afganisztánból Magyarországra, egy békéscsabai tapétaboltban raktárosként kezdett el dolgozni. 2007-ben az üzletet az akkori tulajdonos be akarta zárni, de Majidi úgy gondolta, hogy megpróbálja tovább működtetni. Egyéni vállalkozást nyitott, amit 2008-ban feleségével közösen már kft alapítása követett, ugyanakkor Majidi jóval előtte felismerte a megújulás fontosságát, és megfogalmazódott benne, hogyan lehetne fejleszteni a vállalkozáson. Elutazott Dél-Koreába, ahonnan különleges, modern tapétákat hozott be Európába, és bár az értékesítés döcögősen indult – volt olyan üzlet, ahonnan kétszer is elküldték, nem kértek a tápétáiból – ők mégsem adták fel.

„Az üzletben nincs sértődés. Sose lehet tudni, ki mit hoz. Majd várok, és megpróbálom újra” – vonta le a tanulságot Majidi Faihash. Ez a fajta rugalmasság minden kisvállalkozó számára könnyen átvehető, elsajátítható alapelv: a visszautasítás az üzleti élet velejárója, ami miatt nem érdemes falakat húzni, inkább inspirációként kell használni.

Gyakorlati lépések a növekedéshez

Hogyan lehet egy helyi üzletből országos, sőt határokon átnyúló vállalkozást építeni? Íme a legfontosabb lépések Majidi Faihash története alapján:

  1. Folyamatos piackutatás: Mindig keresd az újdonságokat. A cégvezető folyamatosan kutatta a friss termékeket, hogy olyat adjon a vásárlóknak, amit más üzletek nem tartanak a polcokon.
  2. Személyes vásárlói élmény nyújtása: A tapéta nagyon látványos, vizuális termék, a vevők kezébe kell adni a fizikai mintakatalógust. A kollégák több hónapos képzést kapnak, hogy puszta eladás helyett komplex tanácsokkal tudják ellátni el a betérő ügyfeleket.
  3. Több lábon állás kialakítása: Az évek során a tapéta mellé bevezették a textileket, függönyöket és a szállodai padlószőnyegeket, illetve saját varrodát is nyitottak. Így a vásárló mindent egy helyen kap meg.
  4. Személyes jelenlét a piacon: Az internetes oldalak fontosak, de az élő találkozás varázsa pótolhatatlan. Majidi Faihash rendszeresen részt vesz a termékekkel szakmai kiállításokon. Bár ez jelentős költség, a személyes jelenlét hozza a legjobb eredményeket.
  5. Lojális munkatársak kinevelése: A 14 fős csapat a cégvezető szerint a második családja. A hibázás megengedett dolog, a folyamatos dicséret alapelv, amire érdemes több energiát fordítani, hiszen a jó csapat a hűséges vásárlók megszerzésének egyik kulcsa.​

A nehézség, mint ugródeszka

A koronavírus járvány előtti időszakban a piac lassulni kezdett, ezt észlelve Majidi Faihash merész döntést hozott: elengedte az olcsó tömegtermékeket, és kizárólag a különleges, magas minőségű, exkluzív irányra fókuszált. A versenytársak a bukását jósolták, azonban ez a váltás végül bejött, érvényesült a cégvezető különleges látásmódja és érzéke ahhoz, hogy előretekintve, rugalmasan változtat, amikor szükséges.

„Egy vállalkozó 0/24-ben azon agyal, hogyan tud fejleszteni. Amikor utazok valahova, az egész úton azon gondolkozom, miben tudok még jobban változni" – árulta el a titkát Majidi Faihash.

Tuning tippek vállalkozóknak:

  • Legyen benned akarat és tervezz előre!
  • Légy rendkívül türelmes! Egy új üzlet beindulásához legalább 6-18 hónap szükséges.
  • Tuningold a csapatodat apró, mindennapi dicséretekkel és állandó elérhetőséggel!
  • Kövesd a piaci változásokat naprakészen!

A. Több dicsérettel motiválom a munkatársaimat a mindennapokban.
B. Személyes tanácsadással egészítem ki a vevőim kiszolgálását az egyszerű termékátadás helyett.
C. A vásárlói visszajelzések alapján kis lépésekben bővítem a boltom kínálatát.

A Majidi Design vállalkozás a Visa Boltok Boltja verseny egyik díjazottja. A Visa Boltok Boltja verseny 2022-ben indult a kiskereskedelmi üzletek megmérettetésére Magyarországon, azzal a céllal, hogy elismerje a helyi vállalkozások eredményeit és felhívja a vásárlók figyelmét a kiemelkedő vásárlási élményt és magas szolgáltatási színvonalat nyújtó boltokra.

szerző:Kun Gabi

Ezek is érdekelhetnek

További tartalmak