Cápák között 4. adás összefoglalója

Ezek a Cápák két lábbal állnak a földön. Ismét eljött a hétfő este és vele a Cápák között negyedik adása. És ez az este sem volt híján izgalmaknak. Lássuk hát, kit faltak fel a Cápák és kit hagytak szabadon úszni.

{{ formattedDate }}5 perc olvasási idő
capak-kozott-4

A pénznek nincs szaga

Dr. Sántha Hunor feltaláló azzal szerette volna megszelidíteni a Cápákat, hogy elvarázsolja őket a konyhai légtechnikát megújító találmányával.

Az otthoni ételszag ellen vívott harcáról tartott is rögtön egy röpke, kémiaórának is beillő bemutatót. Hat éve fejlesztette ki találmányát, mely egy olyan szagelszívó, amelyből oldalfalakat és fóliát lehet kihúzni, a szagok semlegesítésének eléréséhez.

50 millió forint tőkeemelésre, és az általa befizetett 37 millió forintos tagi kölcsön átvállalására lenne szüksége, amelyért cserébe 5–10%-ot tudna felajánlani cégéből a Nagyhalaknak.

308 000 Ft a bemutatott változat előállítási ára, melyet a duplájáért szeretnének eladni. Ha majd lesz megrendelésük, mert idáig sajnos még nem volt.

A Cápák arcán nem volt őszinte a mosoly, amikor kiderült, Hunor halrudacskákkal eteti csemetéit. Reméljük, cápahús azért nem szerepel a családi étlapon…

Balogh Levente szerint a felesége valószínűleg kikergetné a konyhából, ha meglepné egy ilyen berendezéssel, így inkább visszalépett az üzlettől. Moldován András kedvet kapott ahhoz, hogy ő is tartson egy bemutatót, ezúttal Hunornak, melyben elmagyarázta, miért nem érdemes befektetni a vállalkozásába. Ezzel pedig a többi Cápa is egyetértett, így Hunor befektetők nélkül maradt és nem tudta meg, vajon a befektetett pénz szagát el tudná-e tüntetni szagelszívója.

Aludj csak, én álmodom

Giret Fruzsina reklámszövegíró és Laár Györgyi grafikus, jelmeztervező a Cseppke márka tulajdonosai. Egyedülálló anyukaként Fruzsi nyálkendők gyártásába kezdett, melyhez Györgyi tervezte a mintákat. 2013-ban nyitották meg webáruházukat, de a nyálkendők eladásából nem tudták fenntartani magukat, így újabb terméket alkottak meg, a tipegő hálózsákot.

Ebből a hálózsákból kilóg a babák lába, így a termék éjszaka a babával együtt fordul, és nem tekeredik meg rajta. A hálózsák eladási ára 12–14 ezer forint, az előállítási költsége 8000 forint. Tavaly a bevételeik meghaladták a bruttó 100 millió forintot.

Folyamatosan fejlesztik a termékeiket. A legújabb fejlesztésük egy olyan applikáció, amelyben megelevenednek a hálózsákon szereplő állatminták.

A magyar anyukák után a külföldi mamák felé is nyitnának, melyhez 40 millió forintra lenne szükségük. Ehhez ők 10 millió forintot be tudnának fektetni, így a Cápáktól 30 millió forintot szeretnének, melyért cserébe 8%-os tulajdonrészt adnának. Készlet- és termékgyártásra, fordítási költségre, munkabérre fordítanák a megszerzett összeget.

A Cápáknak nagyon tetszett a vállalkozás. Moldován András azért szállt ki, mert szerinte a hölgyek célja nem a meggazdagodás. Hasonló okok miatt nem akart befektetni Fehér Gyula sem. Balogh Péter felajánlott 10 millió forintot 8%-ért cserébe. Balogh Levente szintén 10 millió forintot ajánlott fel, de ő már 10%-ot kért érte. Tomán Szabina 30 millió forintot ajánlott, de nem szeretett volna társulni egyik Cápával sem, és 20%-os részesedést kért. A lányok örömmel fogadták el Szabina ajánlatát, így igazi csajos vállalkozás maradhatott a Cseppke.

Kenyérre kenné a Cápákat

Kecskés Valentin a Valentine’s mogyoróvaj megálmodója. Három éve indította el vállalkozását, melyet teljesen egyedül épített fel. Valentin két év alatt 40 kg súlyfeleslegtől vált meg. Az általa gyártott mogyoróvaj teljesen natúr, minden káros hozzávalótól mentes. 2017-ben 1,1 tonna, egy évvel később 1,5 tonna, majd tavaly már 3,5 tonna fogyott a termékből. 2019-ben több mint 10 millió forintos bevétele volt, melyből a nyereség 36% volt.

25 millió forintot szeretne a Cápáktól, melyért cserébe 20%-ot adna cégéből. Saját üzemet szeretne létrehozni a befektetett összegből.

Szabina szerint vigyázni kell, hogyan használjuk az egészséges szót, hiszen nem igaz, hogy ettől a mogyoróvajtól nem fognak elhízni, ha például vajaskenyérre kenik. Kis mértékben azonban a termék valóban egészségesnek minősül, hiszen minden káros, hozzáadott anyagtól mentes.

A termék előállítása ára 4-500 Ft, mely az eladási árnak kevesebb, mint a fele.

A Cápáknak gondja akadt a célpiac pontos meghatározásával, hiszen óriási piaci szereplők a termék konkurenciái. Bár a mogyoróvaj könnyen lecsúszott a torkukon, a befektetés lehetősége már kevésbé, így hiába csörgött arra a mogyoró, a Cápák inkább erre mentek, és Valentin támogató nélkül maradt.

Lehet két kerékkel több

Balázs Áron és Szakács Botond Erdélyből érkeztek. Vállalkozásuk, a Bikkla elektromos bicikli-kölcsönző, céljuk pedig az emberek biciklizési szokásainak megváltoztatása. Egy 12 kerékpár befogadására alkalmas mobil elektromosbicikli-kölcsönző „anyahajót” üzemeltetnek. Az elektromos bringák mellé adnak élményt is, például egy térképet, a környék legjobb túraútvonalairól. Bevételüket a második évre 2,5 millió forintról 5 millió forintra növelték.

Szeretnének még egy „anyahajót”, így 36 millió forintra lenne szükségük, melyért cserébe 5%-os részesedést ajánlanak. A vágyuk azonban egy európai franchise.

Idáig 23 millió forintot fektettek be. A napi átlagbevételük 40 000 Ft. A biciklik teljesen egyediek, melyek ára darabonként kb. 400 000 Ft.

Bár még nem láttunk cápát vízibiciklizni sem, nemhogy elektromos biciklizni, Balogh Péter vette a bátorságot, és tette az ajánlatot. 18 millió forintot ajánlott 25%-ért. Ezt nem fogadták el, így sajnos támogató nélkül gurultak tovább.

A hétfői adásban egy vállalkozás talált befektetőre, akik duplán nyertek, hiszen Giret Fruzsina és Laár Györgyi, a Cseppke márka megalkotói kapták meg a Telekom Digitálisan Tettrekész díját is.

Jövő hétfőn ismét vérszagra gyűlnek a Cápák, ne maradjatok le róla! Ha még nem láttad az adást, itt nézheted meg: https://www.rtlmost.hu/capak-kozott-p_13063/capak-kozott-2-evad-4-resz-c_12623493