Cápák között 4. adás összefoglalója - Nem ússzuk meg szárazon
A péntek esti cáparty ismét sok izgalmat tartogatott. Voltak vidám pillanatok, és megható percek is, szóval az este folyamán uszony nem maradt szárazon. Szóba került a szobatisztaság és a rabszolgatartás, a házasodás és az ételmentés, így csak az unalomnak nem jutott hely az adásban.

Kis dolgokból nagy dolgok
Ezüst Koppány nem másban, mint a pelenkákban látta meg az óriási üzleti lehetőséget, így egy méretes darabot egyből magára is húzott, nem kis megdöbbenést okozva a Cápáknak.
Amíg egy gyerek eléri a szobatisztaságot, addig több mint egytonnányi hulladék keletkezik, amelyre a megoldás a mosható pelenka. Míg a hagyományos pelenkából egy baba átlagosan 5000 darabot használ el, addig a moshatóból csupán összesen 21 darabra van szüksége, akár 100 000 forintot is megspórolva így szüleinek. A terméket 5500 forintos áron állítják elő, a piaci ára pedig 14 100 Ft.
Koppány 20 millió forintot kért a Cápáktól, 10%-os részesedésért cserébe. A Cápák úgy vélték, hogy nagyon sok hasonló termék van a piacon, és az sem győzte meg őket, hogy a próba után a pelenka nem maradt száraz. Így a nagyhalak úgy érezték, kinőttek már a pelenkás korszakukból, és befektetés nélkül hagyták Koppányt.
Zöld út a feketének
Prosenszki-Barcs Renáta a kávéra építette vállalkozását. Hat évvel ezelőtt vették meg férjével együtt az első kávépörkölő gépüket, amelyhez ajándékba kaptak egy régi kávéőrlőt. Ez adta a vállalkozás, a Borro Coffee ötletét.
A kávék alapanyaga első osztályú, kézi szüretelésű zöld kávé, de a titok nem csupán a kávé jó minőségében, hanem a pörkölésben rejlik. 23 típusú kávéjuk van, melyek ára 1000 és 10 900 Ft között mozog. A profit mértéke a termékeknél átlagosan 60–70%, de vannak olyan termékek, amelyeknél eléri a 110%-ot is. A 2019-es év 10 millió forintos nettó árbevételt hozott számukra, melyet a tavalyi év folyamán megdupláztak.
Jelenleg 8 kávézóban és 10 kisebb üzletben lehet elérni a kávékat, tavaly pedig megnyitották webshopjukat is, mely megmentette a vállalkozást a COVID okozta károktól. Renáta 100%-os tulajdonosa a cégnek, férje pedig az egyetlen állandó alkalmazottja, akit ő egyszerűen csak a rabszolgájának nevezett. 10 millió forintot kér a Cápáktól, 10%-os részesedésért cserébe.
Balogh Levente rögtön ajánlatot is tett, melyben megadta a kért összeget, 25%-ért cserébe. Moldován Andrásban szép gyermekkori emlékeket idézett fel a szemeskávé, de nem hatódott meg annyira, hogy ajánlatot is tegyen, viszont szívesen eljátszotta egy édes-bús jelenetben Renáta férjét. Balogh Péter szeretett volna beszállni, de ő a kért összegért cserébe 24%-ot szeretett volna. Renáta ellenajánlata Leventének szólt, aki el is fogadta azt, így 20% részesedést kapott a vállalkozásból. Ezzel megszületett az este első befektetése.
Házasodási szándék
Izrael Norbert lakóautók építésével foglalkozik vállalkozásában, a Tiny House-ban. Házait egy nap alatt tudja telepíteni, amihez építési engedély sem szükséges. A házak 26–60 nm közötti méretben készülnek. Norbert egy, a falusi turizmus kereteibe illeszkedő, 8 egységből álló hálózatot hozna létre, ahol egy ház napi bérleti díja 50 000 Ft lenne. Az üzemeltetési költség házanként 10 000 Ft. 60 millió forintot szeretne, 10%-ért cserébe.
Eddig három házat épített, melynek darabját 15 millió forintért értékesítette. Házanként a haszon 4 millió forint volt. Moldován András szerint két viking nem fér el egy kisházban így mielőtt még beszállt volna, már ki is szállt. Balogh Péter és Tomán Szabina 15-15 millió forintért cserébe 7-7%-os üzletrész kértek, míg Lakatos István megadta volna a 60 millió forintot, 45%-os részesedésért cserébe. Norbert három Cápát is kifogott, és nem szívesen dobta őket vissza, így a három ajánlatból egyet szeretett volna csinálni. Szabina kiszállt, így végül István 45 millió forintot ajánlott 30%-ért, Péter pedig 15 millió forintért kért 10%-ot. Norbert végül megenyhült, és Istvánnak 27%-ot, Péternek pedig 9 %-ot adott az üzletrészéből a felajánlott, összesen 60 millió forintért cserébe. Így az üzlet és a kisház is tető alá került.
Életmentő ételmentők
Wettstein Albert és Perepelica Kirill a Munch társalapítói. Albert az első évadban már járt a Cápáknál, és akkor sikerült is megnyernie őket ügyének, most azonban egy új csapattal, de hasonlóan nagy lelkesedéssel tért vissza.
Évente 68 kiló ételt dobunk ki, amely milliárdos veszteség az élelmiszer előállítóinak, a kereskedőknek és a fogyasztóknak is. Viszont, ha ezeket az élelmiszereket féláron meg lehetne vásárolni, a kuka helyett a tányérokra kerülhetnének. Ezért jött létre a Munch alkalmazás, melyhez most már 160 partner csatlakozott. Ezek a vendéglátóipari egységek féláron értékesítenek olyan jó minőségű élelmiszereket, amelyeket másnap már nem tudnának eladni. Így a vásárló egyszerűen kiválasztja a hozzá legközelebb eső egység meglepetéscsomagját, kifizeti, elhozza, majd akkor derül ki, hogy mit rejt a csomag. Az üzleti modell egy jutalékalapú piactér, így a fiúk minden csomag után 25%-os jutalékot kapnak. A vendéglátóipari egységeknek kötelező minimum 40% engedményt adni. Idén 25 millió forintos árbevétellel kalkulálnak és elnyerték az év fenntartható vállalkozása díjat is. 15 millió forintért 5% tulajdonrészt ajánlanak fel a Cápáknak.
Véleményük szerint nem figyelünk eléggé arra, hogy mennyi pénzbe és munkába kerül az, hogy egy adag étel az asztalunkra kerüljön. A Munchot azért indították el, hogy felhívják az emberek figyelmét az ételek értékére. Négyen alapították, de most már több tízezren csatlakoztak a különböző városokhoz tartozó Facebook-csoportokhoz, így egy igazán nagy közösség vált részesévé az ételmentő csapatnak.
Ezekben a csoportokban a felhasználók folyamatos visszajelzéseket adnak, és megosztják egymással, hogy éppen mit kaptak a legutóbbi Munch-kalandjuk során. Az interneten keresztül azokat a partnereket, akiktől sok pozitív visszajelzés érkezik, rögtön meg is tudják erősíteni, hogy jó az út, amelyen járnak, de ha probléma merül fel, akkor azt is pillanatokon belül meg tudják oldani. Mindez lehetetlen lenne a digitális technológia nélkül.
A Cápák ízlésének megfelelt az ételmentő csapat. Lakatos István 25%-ot kért az összegért cserébe, melyből 15%-ot 4 év alatt visszavásárolhatnának tőle. Balogh Levente 10 millió forintért cserébe 5%-ot kért. Balogh Péter 5 millió forintért cserébe 3%-ot kért. Szabina akkor szállt volna be, ha András is. Ez a roham kissé összezavarta a fiúkat, akik papírt és ceruzát ragadva próbáltak eligazodni a Cápák keltett örvényben. András ajánlata az volt, hogy minden Cápa szálljon be 3 millió forinttal, 1%-os üzletrészért cserébe a vállalkozásba. Így megszületett a show első olyan befektetése, amelyben mind az öt Cápa részt vett.
Az este így három vállalkozó talált befektetőre, valamint Wettstein Albert és Perepelica Kirill lettek a Telekom Digitálisan Tettrekész Díjának nyertesei.
Tekintsd meg a Munch bemutatkozó videóját!
Pénteken ismét pénzszagra gyűlnek a Cápák. Semmiképp se hagyd ki!