Digitális platformról indulva teszik édessé a várost – a tavaly indult vállalkozástól már mások is tanulnának
Képzeljük el, hogy közös vállalkozást alapítunk régi barátainkkal, digitális platformra építve, majd alig pár hónapnyi tapasztalattal a hátunk mögött szembetaláljuk magunkat a koronavírus járvánnyal, és hirtelen még inkább felértékelődik az általunk kínált szolgáltatás jelentősége.

Olyannyira, hogy most már mások lesnék el a jó példákat tőlünk, például a Piqniq Budapest és a Mastercard „Tanulj, fejlődj! – Nagykép a gasztronómiáról” sorozatából, amibe meghívnak minket szerepelni. Meseszerű? Pedig teljesen valóságos történet. Az Édes Város alig egy éve alapított vállalkozás, és épp a digitális alapoknak köszönheti gyors előmenetelét.
Dobrosi Eszter és társai tavaly felfedeztek egy piaci rést, olyan szolgáltatást indítottak el, amilyen még nem volt: összekötötték
a legjobb cukrászdák kínálatát az online rendeléshez szokott közönséggel. Ráadásul mindez nemcsak Magyarországon hatott újdonságként,
de a nemzetközi porondon is egyedülállónak tűnik. Gyanították, hogy épp azért nincs még az övékhez hasonló vállalkozás, mert
rengeteg fejlesztést, időt és anyagi erőforrást igényel. De bíztak magukban, és abban, hogy ha profin szolgálják ki ügyfeleiket,
akkor csak egyre nő majd a kereslet irántuk. Így indult útjára az Édes Város.
„Az eredeti koncepciónk az volt, hogy szeretnénk megkönnyíteni az ünnepi pillanatok előkészítését, hogy ne okozzon stresszt
a torta, vagy a dekoráció beszerzése. Mi biztosítjuk ehhez az online platformot, ahol megrendelhetők a kellékek, de ugyanakkor
a cukrászdák és egyéb partnereink számára egy új közönségréteg elérését tesszük lehetővé” – foglalja össze Eszter, miben áll
a vállalkozásuk lényege. – „Idő közben bővült a kínálatunk, már egyre több olyan termék szerepel benne, amire szükség lehet
a fontos pillanatok emlékezetessé tételéhez. Bor, pezsgő, dekoráció is rendelhető, és hamarosan érkeznek a friss, vágott virágok,
illetve az ajándékok is.”
Mentőöv a cukrászdáknak a járványhelyzetben
Amikor a vállalkozásba belefogtak, még nem sejthették, hogy idén milyen rendkívüli helyzet áll elő a koronavírus miatt. Tavasszal
egyik napról a másikra kerültek nehéz helyzetbe a vendéglátó szektor szereplői, így a cukrászdák is. Az Édes Város szolgáltatása igazi mentőövet jelenthetett számukra: a korlátozások ellenére is eljuthattak
a vásárlókhoz, sőt, akár új ügyfeleket is szerezhettek. A legtöbb cukrászdának ugyanis nem volt külön kapacitása egy online
értékesítési platform kialakítására, nem is beszélve a speciális engedélyeket igénylő hűtőautó beszerzéséről, vagy a futárok
toborzásáról. Az Édes Város által fejlesztett informatikai, készletezési és logisztikai rendszer kiváló áthidaló megoldást
kínált.
A Chochou cukrászda tulajdonosa, Szász Kinga így nyilatkozik erről: „Az Édes Várossal való együttműködésünknek köszönhetően
a tavaszi bezárások és leállások során átmenetileg elvesztett bevételi forrásunkat a platformon való részvételünk kompenzálni
tudta. Ennek eredményeként a teljes csapatunkat meg tudtuk tartani, és az új csatornán való megjelenéssel új vevőkört is tudtunk
szerezni.”
Megháromszorozták a bevételeket
Az Édes Város eleve a digitális eszközökre támaszkodva képzelte el működését, a járványhelyzet rendkívüli intézkedései pedig
csak megerősítették az alapítókat abban, hogy ez jó döntés volt. „Amikor a korlátozások életbe léptek, felrobbant az online
értékesítési piac. A mi speciális igényekre szabott és egyedülálló kiszállítási rendszerünk igazi jolly jokernek bizonyult.
Ennek köszönhetően megháromszoroztuk bevételeinket. A megemelkedett rendelésszám felgyorsította a folyamatokat, bővült csapatunk
és tovább fejlesztettük logisztikai rendszerünket. A cukrászdák is egyre inkább felismerték a szolgáltatásunk fontosságát,
így a partneri fronton is elindult a növekedés” – összegzi Eszter a tavaszi tapasztalatokat.
Persze az alapokat már korábban megteremtették, volt mire építkezni. Az alapítók valamennyien rendelkeznek szakmai múlttal:
Bakonyi Gergő több éves hazai és nemzetközi vendéglátóipari tapasztalattal, Kassai Viktor senior fejlesztői tudással, Dobrosi
Eszter pedig sales és kommunikációs területen szerzett több mint egy évtizedes gyakorlattal. Indulás óta folyamatosan monitorozzák a vásárlók és partnerek igényeit, és erre alapozva fejlesztenek és terveznek egyre célzottabban, ami az eredményeiken is meglátszik.
Mások is láttak fantáziát a startupban: a K&H Start is inkubátorprogramjában bekerültek azok közé a csapatok közé, akiknek
a program belvárosi startup iroda használatot biztosít. A Design Terminal Virtual Mentor programjába is beválasztották őket,
ahol három hónapon keresztül hazai és nemzetközi mentorok segítségével ízekre bontották a működésüket és mindent tudatosan
újraterveztek. El is nyerték a programban a „Legjobban Fejlődő Startup” díjat.
„A legfontosabb, amit megtanultunk, hogy fókuszáljunk. Szerencsére közel 20 év barátság van mögöttünk az alapítói körben,
de amikor munkáról van szó, máshogy működünk. Ezt meg kellett szokni, ugyanakkor egymásról és saját magunkról is sokat tanultunk
közben. Nagyon jó dinamika alakult ki köztünk.” – mondja Eszter a csapatról.

Az eredmények csak még merészebb célok kitűzésére sarkallnak
Ha az egy éve működő vállalkozás eddig eredményeit nézzük, már nyugtázhatjuk, hogy irigylésre méltó ez a kezdet. De nincs
megállás, még vannak megvalósításra váró terveik. Már most szállítanak a budapesti agglomerációba, de szeretnének több magyarországi
városban is megjelenni. Nem titkolt céljuk azonban a nemzetközi terjeszkedés: „A Design Terminal mentori programja során újrapozícionáltuk
a szolgáltatásunkat, illetve letettük a nemzetközi piacra lépéshez szükséges alapköveket is. A terv az, hogy jövőre nemzetközi
színtérre lépünk, először Európában, majd más kontinenseken is. Azt már bebizonyítottuk, hogy a szolgáltatásunkra szükség
van. Most azon dolgozunk, hogy az általunk biztosított előnyöket minél több fogyasztó és partner számára elérhetővé tegyük.”
A célok elérésében segítheti a csapatot a Piqniq Budapest is. Ez a 2018-ban indult kezdeményezés a gasztronómiához köthető vállalkozások, szakmabeliek edukációjának biztosít időt
és teret konferenciákkal, előadásokkal, workshopokkal. A tudásátadás mellett hangsúlyos számukra a közösségépítés is. Legújabb,
a Mastercard által támogatott projektjük a „Tanulj, fejlődj – Nagykép a gasztronómiáról” címet viseli, és a gasztro ágazatban zajló inspiráló és innovatív kezdeményezéseket mutatja be. Olyan sztorikat, mint amilyen
az Édes Városé.
„Szerettük volna minél több emberrel megismertetni olyan gasztrovállalkozásokat, amelyek működéséből, hozzáállásából mindenki
sokat tanulhat. A kampány keretében 25 témát járunk körbe, az egyik közülük a gasztrodigitalizáció, ami rengeteg lehetőséget
jelent a már meglévő és a még csak tervezés alatt álló vállalkozások számára. Az Édes Város egy kiváló példa arra, hogy szenvedéllyel
és jó értelembe vett elvetemültséggel milyen eredményeket lehet elérni a digitális térben is” – mondja Bánhalmi Kata, a Piqniq
Budapest egyik alapítója.
Ráadásul úgy tűnik, hogy nemcsak ezért éri meg szerepelni a projektben. Dobrosi Eszter arról számol be, hogy nem várt módon
is kaptak pozitív visszajelzést: „Mi is megszólalhattunk a Piqniq Budapest riportsorozatában, így a szakma és a nagyközönség
jobban megismerhet minket. Hogy ez valóban így is van, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy épp ezzel a kisfilmmel sikerült
felkeltenünk egy nagyvállalat érdeklődését – ez igazi meglepetés volt számunkra, kíváncsian várjuk a fejleményeket.”