„Futottam a cégem után, ma már én mondom meg, merre guruljon” – Így lett nemzetközi piacra lépés az otthoni varrásból

Amikor Papp-Eszes Viktória 19 évesen elindította a vállalkozását, valószínűleg elképzelni sem tudta, hogy pár év múlva többmilliós forgalmat kezel majd. A koronavírus-járvány idején édesanyjával kezdtek egészségügyi dolgozóknak munkaruhákat varrni, mára pedig a külföldi terjeszkedésig jutottak.

{{ formattedDate }}5 perc olvasási idő

Papp-Eszes Viktória és a Hedit közös története a Covid elején kezdődött, amikor Viktória édesanyja (Hanka Edit, a Hedit névadója) otthon ápolta beteg anyukáját, és a szabadidejében maradék anyagokból maszkokat kezdett varrni. Az ismerős egészségügyi dolgozóknak is ajándékozta a maszkokat, ők pedig hamarosan hajvédő sapkákat, utána tunikákat, komplett szetteket is kértek tőle. Az igények olyan gyorsan nőttek, hogy rövidesen be kellett vonniuk profi varrónőket is a munkába. Viktória akkor még egyetemistaként, alig 19 évesen kezdett segíteni édesanyjának, átvette a hivatalos ügyeket, kiváltotta a vállalkozói igazolványt, és saját maga rakott össze egy internetes áruházat.​

A robbanás és a tudatos tervezés

A hedit.hu indulása után alig nyolc nappal jött a Semmelweis-nap, az egészségügyi dolgozók ünnepe. Viktória ezt jó lehetőségnek látta marketing szempontból, ezért húsz százalékos kedvezményt adott a ruhákra, és elindított egy ötezer forintos hirdetést az akció hírével a Facebookon. Az eredmény minden képzeletet felülmúlt: egyetlen nap alatt elképesztő mennyiségű megrendelés futott be hozzájuk.​

„Mondj egy olyan épeszű embert, akinek az üzleti tervében az szerepel, hogy egy nyolcnapos webshop ilyen hatalmas forgalmat csinál. Ez egy isteni csoda volt, óriási jel, hogy ezt tolni kell.” - emlékszik vissza Viktória. Bár a kezdeti ugrás váratlan volt, a későbbi sikerek már a tudatos építkezésnek köszönhetők.

Család és üzlet egyensúlya

A cég azóta is anya-lánya vállalkozásként működik. Bár sokan tartanak a rokonokkal való közös munkától, hiszen a családi cégekben sok a buktató, ám az esetükben nem ártott a kapcsolatuknak a biznisz. Viktória elmondása szerint náluk a nyílt őszinteség a legnagyobb fegyver: „A vitákat sokkal könnyebb kezelni úgy, hogy tudjuk, hogy mindkét fél is a legjobbat akarja a másiknak és a cégnek is.” Viktória a magánéletét is szigorúan védi az üzlettől, a cég indulása után nagyon tudatosan meghozta azt a döntést, hogy a munka sosem mehet a párkapcsolata rovására, ezért megtanulta letenni a feladatokat a nap végén.​

Az is egy hasonlóan tudatos döntés volt a részéről, hogy egyre több feladatot delegáljon, kiadjon a kezéből. A könyvelést és a hirdetések kezelését már profi külsős szakemberek végzik, Viktória viszont szigorúan ügyel arra, hogy megértse az összefüggéseket. „Nem kell tudnom, hogy a számlatükörben pontosan melyik számlára kell könyvelni... de azt igenis észre kell vennem, ha valami nem jó a könyvelésben - magyarázza. - Egy jó cégvezetőnek képesnek kell lennie a hibák kiszűrésére, ismernie kell az alapvető folyamatokat.​”

A vállalkozás folyamatosan, apró lépésekkel fejlődik, az egyik ilyen, nagyon hasznos tuning a vásárlók közvetlen bevonása a termékfejlesztésbe. Viktória gyakran személyesen viszi ki a ruhákat az óvodákba, hogy élőben hallja az őszinte visszajelzéseket. Amikor pedig új színt vezetnek be a munkaruhák választékában, Viktória szavazást indít a közösségi oldalon, így a vevők a márka részének érzik magukat. „Szeretjük, ha nem azt választjuk, ami nekünk tetszik. Itt nem a saját ízlésünknek kell megfelelni. Ha a vevők másik színt szeretnének, abból érdemes gyártani” - tette hozzá a cégvezető.​

Külföldi terjeszkedés

A ruházati márka ma már a szlovák piacon is jelen van, és hamarosan a román piacra is belépnek. A külföldi terjeszkedésnél mesterséges intelligenciát használtak a piackutatáshoz, így mérték fel a szlovák árakat, amihez képest meg tudták határozni a saját pozíciójukat az olcsó tömegáruk és a drága prémium termékek közé.​ A külföldi nyitás fontos tanulsága volt számukra, hogy a túlzott óvatosság néha sokkal többe kerül, mint a bátor befektetés. Viktória eleinte spórolni akart a teszteléssel és az ügyfélszolgálattal, de utólag be kellett látnia, hogy jobban járt volna egy sokkal erősebb kezdéssel.

Viktória egyszerűen meg tudja fogalmazni üzleti filozófiáját: az elveknek és a pénzügyeknek mindig tökéletes harmóniában kell lenniük. Nem hoz olyan üzleti áldozatot, ami anyagilag tönkretehetné a céget, de a magasabb profitért sem ver át soha senkit.​ „Teljesen mindegy, mekkora a vállalkozás, akkor lesz sikeres, ha az elvek és a pénzügyek harmóniában vannak egymással.”

​Ahogy pedig az utóbbi években a vállalkozás stabilizálódott, a napi tűzoltás helyett Viktória végre a stratégiai vezetésre fókuszálhat.: „Felépítettem a szekeret, amit megtoltam hátulról, aztán annyira elindult a lejtőn, hogy szaladnom kellett utána. Utolértem, majd megelőztem, és futottam előtte, rúgtam el az ágakat. Most már felülhetek a szekérre, és mondhatom, hogy merre guruljon. Mindez nem sikerült volna egy jó csapat és a család támogatása nélkül, együtt értük el azt, ahol most tartunk.

Tippek Viktóriától kezdő vállalkozóknak:

  1. Tájékozódj folyamatosan naprakész forrásokból! Járj nyitott szemmel, és olvass szakmai csoportokat, mert sokszor mások kérdéseiből jönnek a legjobb ötletek.​
  2. Építs élő kapcsolatokat! Keress a te szintednek megfelelő vállalkozói közösséget, és tanuljatok egymás mindennapi tapasztalataiból.​
  3. Tarts egyensúlyt a döntéseidben! Az elvek és a pénzügyek mérlege mindig maradjon egyensúlyban, egyik se billenjen el tartósan.​

Te melyik tuning megoldást tudnád a saját üzletedben felhasználni Viktória történetéből?

A. Csatlakozom egy szakmai internetes csoporthoz, hogy onnan gyűjtsek apró, napi fejlesztési ötleteket.
B. Szavazást indítok a vásárlóim körében, hogy ők válasszák ki a következő új termékemet.
C. Megtanulom az alapokat a kiadott feladataimhoz (például a könyveléshez), hogy azonnal kiszúrjam a hibákat.

szerző:Kun Gabi

Ezek is érdekelhetnek

További tartalmak