„Ha 90 másodperced van, ne akarj mindent elmondani” – A jó pitch a siker kulcsa lehet
Nagy az információs zaj, mindenki el akar jutni a célközönségéhez, ilyen helyzetben annak van esélye megmaradni a fejünkben, aki röviden, tisztán és emberien tud megszólalni. Szabados Andrea vezetői coach, tréner és szervezetfejlesztő szerint ezért is fontos, hogy egy kisvállalkozó megtanuljon jól bemutatkozni. Andrea szerint az optimális pitch segít figyelmet szerezni, kapcsolatot építeni, és elindítani egy üzleti beszélgetést.
Nem veleszületett adottság
„A pitchelés, vagyis az összeszedett üzenet megfogalmazása és átadása segít a figyelmet megragadni” – mondta el Szabados Andrea, amikor arról kérdeztük, miért olyan fontos a jó pitch felépítése egy vállalkozó számára. Sokan azt gondolják, hogy jó előadónak születni kell, ám a szakember szerint a rövid, hatásos megszólalás tanulható, és inkább egy izomhoz hasonlít, amely akkor erősödik, ha tudatosan foglalkoznak vele. Hozzáteszi azt is, hogy teljesen természetes, ha a bemutatkozás, pitchelés előtt izgul valaki, Andrea TEDx-es tapasztalata szerint még a rutinos előadók is feszültek a fellépés előtt. Ezt a feszültséget azonban akár az előnyünkre is használhatjuk.
Miért fontos ez egy kisvállalkozónak?
Az eredeti rövid bemutatkozás (elevator pitch) a startup vállalkozói világból származik, az volt a lényege, hogy akár olyan rövid idő alatt, amíg a lifttel felérünk az emeletre azzal az emberrel, akinek el akarjuk adni az ötletünket, át tudjuk adni a kulcsüzenetet. Ma ez a helyzet sokkal több helyen kialakulhat: egy szakmai rendezvényen, egy váratlan találkozásnál, egy social media videóban is szüksége lehet a vállalkozóknak a pitchre.
Andrea szerint a lényeg mindegyik szituációban ugyanaz: legyen világos, kinek milyen helyzetére adsz választ, és miért érdemes rád emlékezni – ez a szemlélet a mindennapi vállalkozói kommunikációban is sokat segít. Az egyik leggyakoribb hiba az, hogy a pitch során túl sokat akar a vállalkozó elmondani, felsorolja a teljes történetét, a szolgáltatás minden részletét, a folyamatokat és a háttérmunkát is, a hallgató pedig könnyen elveszti közben a fonalat.
A másik rendszeres probléma, hogy az előadó csak a saját nézőpontjából beszél, arról, ő mit csinál, hogyan dolgozik, mióta van a piacon. Andrea szerint ennél fontosabb kérdés az, hogy a másik ember ebből mit nyer, és miért érdekli mindez, amiről hallgatja a beszédet. A harmadik csapda a pitchelés során a szakember véleménye szerint a szerepjátszás lehet. Amikor valaki „gurunak” akar látszani, ahelyett hogy önmaga maradna, a beszéd könnyen betanultnak és távolinak hat.
Hogyan állj neki holnap?
Andrea gyakorlati tanácsa egyszerű: először ne a teljes szöveget írd meg, hanem azt tisztázd, mi az az egy mondat, üzenet, küldetés, amit mindenképp át akarsz adni a közönségednek. A jó rövid bemutatkozás nem általános marketingszöveg, hanem jól célzott üzenet. Ez legyen rövid, egyszerű és könnyen kimondható. Utána igazítsd ezt ahhoz, ki lesz a hallgatóság, hiszen másképp kell megszólítani a laikus vevőt, a szakmai közönséget vagy egy befektetőt. Ha a hallgató figyelmét akarod megfogni, segíthet egy kérdés vagy egy meglepő tény – ezekkel az eszközökkel elérheted, hogy a másik fél fejében rögtön elinduljon a válaszkeresés.
3 lépés, amivel tuningolhatod a bemutatkozásodat
- Írd le a kulcsüzenetedet egy mondatban! Ne összetett mondat legyen, és ne magyarázkodás. Inkább egy rövid állítás, amelyet könnyű kimondani, könnyű megjegyezni, és könnyű továbbadni is.
- Gyűjts erőforrásokat magadnak! Írd össze, miért fog sikerülni a megszólalásod. Lehet ez tapasztalat, elégedett ügyfél, jó eredmény vagy szakmai tudás – ezek segítenek abban, hogy stabilabban állj bele a helyzetbe.
- Ne előadásként, párbeszédként gondolj rá! Andrea szerint sok feszültséget levesz, ha nem azt érzed, hogy „ki kell állnom”, hanem azt, hogy „beszélgetni megyek”. Ettől a helyzet emberibb lesz, és te is oldottabban tudsz jelen lenni benne.
Mit húzz ki a szövegedből?
Andrea szerint elsőként az elbizonytalanító szavakat érdemes kigyomlálni. Ilyen a „talán”, az „esetleg” vagy az „egyébként”. Ezek puhítják a mondanivalót, és gyengítik a hatást. Szintén érdemes rövidíteni a túl hosszú mondatokat, mert ha a hallgató egy pillanatra elveszíti a fonalat, egy hosszú mondat közepén már nehezen tud visszakapcsolódni. A rövidebb egységek jobban megtartják a figyelmet. És van még egy fontos tanács: ne kicsinyítsd a saját vállalkozásodat. A „kis csapatunk”, „kis műhelyünk”, „hobbiból indult” típusú fordulatok sokszor észrevétlenül gyengítik a képet rólad.
A jó pitch nem tökéletes
Andrea szerint nem lehet egy sablont ráhúzni mindenkire a pitch kapcsán sem, a cél inkább az, hogy mindenki a saját hangján tudjon megszólalni. A komoly szakember maradhat komoly, a lendületesebb vállalkozó lehet lendületes. Egy igazán jó pitch a hitelesség miatt működik – nem azért, mert hangos, nem azért, mert látványos, hanem azért, mert gyorsan érthetővé teszi, ki vagy, mit csinálsz, és miért érdemes rád és a vállalkozásodra figyelni.
Az 1-2 perces „elevator pitch” akkor hatásos, ha pontosan átadja a kulcsüzenetedet, befogadható és érdekes a hallgató számára, és közelebb juttat a célodhoz – mondta el a szakember.
Ajánlott felépítés:
- Nyitás: felütés, figyelemfelkeltő első mondat (metafora, meglepő tény, szokatlan címke)
- Ki vagy? Mit csinálsz? – NAGYON rövid bemutatkozás
- A hozzáadott értéked – Kinek milyen problémájára, helyzeteire adsz megoldást?
- Mitől vagy egyedi, emlékezetes? – Megkülönböztető jellemző
- Zárás: konkrét következő lépés, javaslat, kérés vagy kérdés, „call to action”
Tippek Andreától vállalkozóknak
- Találd meg azt az egy mondatot, amit mindenképp át akarsz adni.
- Készíts külön verziót más-más hallgatóságnak.
- Ne szerepet játssz, hanem maradj önazonos.
- Rövidíts, és húzd ki a puhító szavakat.
- Párbeszédben gondolkodj, ne vizsgahelyzetben.
Tovább olvasnád?
Regisztrálj!
- Lépj kapcsolatba más vállalkozókkal, üzleteljetek
- Töltsd le D terveinket, és digitalizáld a vállalkozásodat
- Fogyaszd exkluzív tartalmainkat
- Értesülj első kézből az aktuális kkv-kat értintő témákról hírlevelünkből
Kérdeznél a digitalizációról?
Kérdezd a Telekom Digitalizációs Asszisztenst, és kapj válaszokat a vállalkozásodra szabva.

