Hogyan lehet munka közben nyaralni avagy nyaralás közben dolgozni?

Az elmúlt hónapokban tömegek ébredtek rá, hogy dolgozni nem csak az irodából, hanem otthonról is lehet. De ha otthonról lehet, akkor lehet a nyaralóból is, nem? Az alábbi példák azt mutatják, hogy nagyon is lehet, csak a feltételeket kell megteremteni hozzá.

{{ formattedDate }}5 perc olvasási idő

Három ember, három különféle munka, három különféle helyszín. Ami közös bennük, hogy megtalálták a módját annak, miként lehet munka közben is nyaralni (vagy nyaralás közben is dolgozni, ha úgy tetszik).

Wolcsánszky Krisztián, grafikus

Húsz évet töltöttem egy reklámügynökségnél art directorként, és felügyeltem a cég összes ügyfelénél a reklámkampányok, hirdetések, arculatok, emblémák kialakítását. Amikor a vállalat kivonult Magyarországról, szabadúszó lettem, de gyakorlatilag ugyanazt csinálom, mint eddig, csak most már saját szakállamra. Még viszonylag új nekem, hogy home office-ban dolgozom, magam osztom be a munkámat és az időmet, de úgy érzem, jól meg tudok birkózni vele, sok régi ügyféllel ápolok továbbra is szoros kapcsolatot. Többnyire online szoktunk találkozni, inkább csak a nagyobb, új projektek megbeszélésénél van szükség a személyes jelenlétre.

Tavasszal már kipróbáltuk, hogy milyen, amikor nem Budapestről dolgozunk. Most nyáron pedig három hétre lejöttünk Köveskálra, egy olyan szálláshelyre, ahova rendszeresen visszajárunk, és egy kis különálló kőházat bérelünk. Alapvetően pihenek, de az élet nem áll le, nem hagyok fel teljesen a munkával. Amikor nagy grafikai állományokat kell küldenem vagy kapnom, illetve az esetleges videokonferenciáknál fontos lenne a nagy sávszélesség. A házban van internetkapcsolat, de ha a feleségem is használja és a kislányom is mesét néz, már kevés lehet. Alapvetően nem gátol a munkában, csak időnként érzem, hogy egy kicsivel nagyobb sebesség jól jönne.

A kőház tulajdonságai miatt a wifijelek erőssége sem egyenletes a házban, pedig két jelerősítőt is elhelyeztek. Már kitapasztaltam, hogy hol a legjobb az internet, és oda kuporodok le, ha nagyobb anyagot kell küldenem vagy fogadnom.

Eddig különösebben nem hiányzott a gyors internet, de ha a jövőben gyakoribb lesz, hogy némiképp egymásba csúszik a munka és a pihenés, amire minden esély megvan, akkor lényeges lesz, hogy mindenütt, minden pillanatban rendelkezésre álljon a kellő sávszélesség. Szerintem a szálláshelyeknek is fel kell ismerniük, hogy sokak számára fontos lehet ugyan a zavartalan pihenés, de biztosítani kell az irodában vagy otthon megszokott internetes sebességet azoknak, akik nem akarják vagy nem tudják teljes mértékben maguk mögött hagyni a munkát.

Végvári Imre, a filter.hu és a Kompánia alapítója

Előadó-felkészítőként, TEDx kurátorként és egyéb elfoglaltságaimban is alapvetően emberekkel szervezek le dolgokat, így nincs szükség arra, hogy naponta 8-10 órát üljek egy irodában. Már a járvány előtt is rugalmas rendben dolgoztam, nem volt fix irodám. Március óta annyit változott a helyzet, hogy sokkal kevesebb lett a személyes találkozó. Én kimondottan örülök annak, hogy teljesen bevett, normális opció lett egy kávézó helyett a Zoomon találkozni. Nagyon sok időt megspórol az ember az utazáson, és tapasztalataim szerint az online megbeszélések lényegretörőbbek, hatékonyabbak is.

Mi nyaranta, ahogy véget ér az iskola, leköltözünk Balatonlellére a családi nyaralóba, ahol több generáció is elfér egymás mellett. A feleségemmel, aki szintén startup-vállalkozó, innen végezzük a munkánkat, és csak augusztus végén költözünk vissza Budapestre. Ha valamit mindenképpen személyesen kell elintézni, azt úgy szervezzük, hogy hetente-kéthetente csak egyszer kelljen felutazni a fővárosba.

A napirendet úgy alakítottam ki, hogy a munka és a család is beleférjen. Korán kelek, megnézem a leveleimet, elintézek néhány dolgot. Utána edzünk az egyik fiammal, és leugrunk fürdeni a nagy meleg előtt. Délelőtt munka, utána közös ebéd, majd megint egy kis munka. A délután végén újra közös programok, fürdés, és vacsoráig megint dolgozunk. Természetesen nem kevés önkontrollt kíván, hogy a munkát is elvégezzük és a családra is maradjon idő, de ez nekünk szerencsére megy, meg tudjuk húzni a határokat. Az meg mindent megér, hogy úgy végezhetem a munkámat, hogy közben jóformán nyaralok a családdal.

Mindehhez persze szélessávú internet is kell. A nyaralóban van vezetékes internet, de annak sebessége nem elegendő mindenki igényeinek kiszolgálásához vagy a videokonferenciához. Próbáltunk nagyobb csomagra váltani, de kiderült, hogy a fizikai hálózat nem képes magasabb sebességet biztosítani. Ez itt nyaralóövezet, rajtunk kívül senki nem tartózkodik itt huzamosabb ideig, így gazdaságilag egyszerűen nem éri meg a kapacitásbővítés. Így maradt a mobilnet. Hármunknak — a feleségem, a nagyobbik gyerekemnek és nekem – vettünk a Telekomtól korlátlan mobilnetet, és azt használjuk. Nem kell figyelni az adatmennyiségre és a sávszélességre sem lehet panaszunk. Ha kell, akár egyszerre tudunk videokonferenciázni és a wifijelek zavaraival sem kell foglalkoznunk.

Dr. Gecser Szilvia, ügyvéd

Már a járványt megelőzően is sokat dolgoztam a távolból, a korlátozások bevezetése nem jelentett óriási változást a munkamódszereimben. Nekem nincs szükségem hatalmas sávszélességre, mert a kommunikációt nagyrészt e-mailen keresztül intézem, viszonylag ritka az online megbeszélés. Ugyanakkor a férjem egy informatikai vállalkozást irányít, ő nagyon sokat videokonferenciázik, a nagyobbik gyerekünk online tanult, a kisebbik pedig szeret az interneten meséket nézni, így a teljes család már igényli az erős internetet. A nyarakat szeretjük a dörgicsei nyaralónkban tölteni, ezt viszont csak akkor tudjuk megtenni, ha van kellő sávszélesség mind a munkához, mind a szórakozáshoz. Korábban próbálkoztunk a mobilnettel, de a helyszín miatt az sem működött tökéletesen.

Most nyárra sikerült vezetékes internetet kiépíttetni. A 20 megabites sávszélesség teljes mértékben megfelel az igényeinknek, de ami még jobb, hogy úgynevezett nyaralócsomagot vettünk. Egy naptári évben 180 napig lehet használni, de ezt nem egyhuzamban kell felhasználni. Az adott nap, amikor először csatlakozunk az internetre, automatikusan levonódik a rendelkezésre álló keretből. Ez nagymértékben egyszerűsíti a használatot, nem kell felfüggeszteni vagy újra kérni a szolgáltatást, nincs minimális felhasználási időszak vagy szezonális korlátozás. Ha egy hétvégére jövünk le, két vagy három napot használunk el, ha három hétre, akkor 21-et, akár márciusban vagyunk itt, akár novemberben. Most már jöhetünk bármikor, ugyanolyan jó internetszolgáltatás vár bennünket, mint otthon.