Másodgenerációs cégvezető: A konzervatív hozzáállást ötvözi a dinamikusabb növekedési szemlélettel és a nyitottabb kommunikációval

A rendszerváltás idején alakuló családi vállalkozás több mint harminc év szakmai tapasztalattal mára a hazai és nemzetközi piacon meghatározó szereplővé lépett elő. Hogy hogyan jutott el menet közben a Component Group, az irányítástechnikai műszerek forgalmazásától a vegyiparban és atomerőművekben alkalmazható, különféle folyadékok és gázok tulajdonságainak precíz mérésére, szabályozására és szállítására alkalmas eszközök értékesítésén át a nemzetközi cégcsoport szintre, Nagy Dániellel próbáltuk részletezni. Édesapja, a vállalat alapítója és korábbi vezetője a kezdetektől fiában látta az utódlás kérdésének megoldását és meg is valósította.

{{ formattedDate }}4 perc olvasási idő

Sok családi vállalkozást találni jelenleg Magyarországon, amely már a rendszerváltás óta működik, a Component Kft. is ilyen. A mérnöki szolgáltatást nyújtó vállalat elsősorban ipari folyamatirányítás eszközeivel, gépészeti szerelvényekkel, műszerezéssel és szivattyúkkal foglalkozó disztribútor cég, amelyet 1989-ben több üzlettárs alapított, idővel azonban fokozatosan a Nagy család tulajdonába került. A jelenlegi ügyvezető, Nagy Dániel az édesapjától 2020-ban vette át a cég irányítását.

„Édesapám tizenéves korom óta arra készített fel, hogy idővel nekem kell átvennem a cég vezetését, ennek megvalósítása érdekében pedig a pályaválasztási folyamatom is célzottan ebbe az irányba terelődött – kezdte Nagy Dániel. – Bár akkoriban még nem értettem pontosan, mivel is foglalkozunk, mivel tizenévesen kevesen vannak tisztában az ipari irányítástechnikai eszközök világával, de már a kezdetektől vonzott a vállalkozói lét, az építkezés, egy működő rendszer átvétele és az ezekkel járó kihívások.”

A gondos előkészület ellenére a szakmai megbecsülést ki kell érdemelni

Ugyanakkor téves következtetés lenne azt hinni, hogy a gépészmérnök és közgazdász végzettséggel rendelkező Dániel csak beleült a bársonyszékbe, és csupán egy bejáratott, jól működő vállalatot kell irányítania. Az egyetemi tanulmányait követően, pályakezdőként hosszabb-rövidebb ideig különböző pozíciókban – ajánlatkészítőtől az üzletkötő mérnökig – dolgozott a családi cégüknél, hogy minél több tapasztalatot szerezzen. A gépészeti szerelvények értékesítése akkoriban náluk még gyerekcipőben járt, így jelentős energiát fektetett ennek a területnek a fejlesztésébe. „Mondhatni, én láttam el az üzletfejlesztői szerepet. A meglévő ipari vevőkör igényeire építve kezdtük el tudatosan bővíteni a szerelvényes portfóliónkat, amihez új gyártói partnerségek kialakítása is szükséges volt.”

Folyamatosan kereste a bővülés lehetőségét, amelyet édesapja támogatott, így a Component Kft. 2019-ben akvirált egy ipari szivattyúkkal foglalkozó disztribútor céget, „amelynek irányítása a tanulópályát jelentette számomra – vallja Dániel. – Ez az ipari ágazat is a családi vállalathoz került, így a harmincfős dolgozói létszám az organikus növekedéssel együtt hamar elérte az ötven főt. Az ipari szivattyúkkal szintén disztribútorként foglalkozunk új eszközök értékesítése mellett a komplett szivattyúegység összeszerelése, üzembehelyezése és karbantartása is a profilunk.”

Hozzátette, bármennyire is készült a vezetői pályára, a szakmai megbecsülést utólag kellett kiérdemelnie, „előbb kaptam meg a feladatot, és utána derült ki, hogy tudom-e teljesíteni.”

Márpedig a gondos előkészület ellenére édesapja döntése hirtelen történt, amikor Nagy István 2020-ban kinevezte a fiát ügyvezetőnek.

„Nem állítom, hogy egy gyereknek a vegyipar és az olajipar a legizgalmas téma, de a cégvezetés mellett érdekelt a műszaki terület, tudtam, hogy egy ilyen szakterületen jól tudnék érvényesülni, hamar felismertem, hogy ez egy jó lehetőség, amit tovább kell vinnem. Aztán felnőttfejjel szembesültem ennek igazi kihívásaival, három évet dolgoztam édesapám és az akkori ügyvezető keze alatt is, utóbbi lemondása miatt pedig az ügyvezetői kinevezésem a tervezettnél korábban történt.”

Ha itthon sikeres vagy, külföldön miért ne lehetnél az?

A több mint harmincöt éve a piacon lévő Component Kft. vezetésében tehát 2020-ban megtörtént a generációváltás, igaz az édesapa életében továbbra is jelentős szerepet játszik a vállalat, de leginkább már csak a pénzügyek és az operatív működés támogatásával foglalkozik.

„Próbálom édesapám konzervatív vezetői stílusából a legtöbbet átemelni, kicsit magasabb kockázatvállalási hajlammal, mert láttam az évek alatt, hogy ez vezetett eredményre. Hogy mire gondolok? Például, amikor az irodaházunkat felépítettük, szükségünk volt hitelre, de édesapám annak ellenére maradt a forint alapú kölcsönnél, hogy a svájci frank alapú akkor éppen lényegesen kedvezőbb volt. Utólag egyértelmű, mennyire jól döntött akkor. Ezt a megfontolt, konzervatív hozzáállást próbálom dinamikusabb növekedési szemlélettel, modernebb szervezeti működéssel és nyitottabb kommunikációval ötvözni.”

A cég évekkel korábban a kis- vagy családi vállalkozást túlnőve már középvállalatként, a külföldi piacon is megvetette lábát, de nem exportálásra váltott, hanem a határon túl is disztribúciós feladatokat lát el, helyi leányvállalatokkal. Eredetileg Horvátország irányába tervezte a nyitást, de a piac és a potenciális gyártópartnerek sem kínáltak megfelelő együttműködési lehetőséget. A horvát érdeklődés közben megszerzett üzleti partner révén végül 2023 óta cseh és szlovák területen látnak el ipari vállalatokat szabályzó szelepekkel és a magyarországi portfóliójuk egy részével.

„Hirtelen jött a lehetőség, és nem gondolkodtunk sokat. Gyorsan reagáltunk a piac mozgására, és egy-két hónap alatt sikerült lebonyolítani az üzletet, mert bíztunk benne, hogy ha itthon sikeresek vagyunk, akkor Csehországban és Szlovákiában miért ne lennénk azok. A külföldi jelenlétünkben sokat segített, hogy gyártópartnerünk ismerte a cégünket Magyarországról, megbízott bennünk, mert tudta, hogy magas színvonalú szakmai és kereskedelmi szolgáltatást nyújtunk. Itthon a harmincöt éves múltunk, külföldön az eszközeink a garancia, amelyet partnereink értékelnek is.”

Egy évvel később a cég Ausztriában is leányvállalatot alapított irányítástechnikai eszközeik értékesítésére.

„Egyelőre ebben a három országban szeretnénk stabilizálni a helyzetünket, s mind a gyártóinknál, mind a vevőinknél visszük a régiós területi hírünket. Fontosnak tartom, hogy a külföldi piacon is legyünk jelen, és a helyi üzemben közösen dolgozzuk ki a műszaki megoldásokat.”

Adatvezérlés négy ország négy cégének egy integrált rendszerében

A külföldi jelenléttel párhuzamosan a kezdetben kereskedelmi profilú cég nagyon sok energiát fektetett abba, hogy mérnöki szolgáltató vállalattá váljon. Nem mellékesen pedig partnerei a Molnak, a Mátrai Erőműnek, a Borsodchemnek, a Paksi Atomerőműnek és néhány nagyobb gyógyszergyártó vállalatnak.

Nagy Dániel tehát bármennyire is másodgenerációs üzletvezető, a zavartalan működéshez és fejlődéshez bizonyos területeken átszervezéseket hajtott végre.

„A humánerőforrás-növelés elengedhetetlen volt, emellett az értékesítő részleg létszámát szintén bővítettük, és így egy profi összetételű csapattal és szakági vezetőkkel dolgozunk tovább.”

Továbbá korántsem mindegy, hogy a bővülő vállalat milyen digitális eszközöket használ az adatvezérléses döntéshozatalban. „A vevőkezeléshez, a logisztikához és a számlázáshoz elengedhetetlen a CRM- és az ERP-rendszer használata. Az volt a célunk, hogy minden egy rendszerben legyen kezelve, ez meg is valósult, így már a négy ország négy cégében zajló összes folyamat egy integrált rendszerben követhető” – zárta a cégvezető.

Hogyan viheted tovább másodgenerációs vezetőként sikeresen a meglévő üzletet?

  • Először értsd meg, utána változtass!
  • Tiszteld a meglévő dolgokat, de folyamatosan törekedj a fejlődésre!
  • Tanulj a versenytársaidtól és a piacról!
  • Építs rendszereket, és azokat működtesd!

szerző:Németh Erik

Ezek is érdekelhetnek

További tartalmak