Te mit fogadsz meg az új évre?
Újévi fogadalmakat tenni könnyű, megtartani már annál nehezebb őket. Az alábbiakban nem csak azt mutatjuk meg, hogy miként tudsz sikeresebb lenni fogadalmaid megtartásában, hanem adunk néhány tippet arra is, hogy cégvezetőként, vállalkozóként mire lenne érdemes koncentrálnod.

Ha valamilyen szokás eredetéről van szó, gyakran felmerül, hogy „már a régi görögök is…”. Az újévi fogadalmakkal kapcsolatban, ha a görögök nem is, a babilóniaiak és a rómaiak viszont már előkerülnek. Előbbiek minden év kezdetén ígéretet tettek isteneiknek, hogy visszaadják a kölcsönkért tárgyakat és megfizetik adósságaikat (arról már nem szól a történettudomány, hogy ezeket az ígéreteket nagyobb arányban tartották-e be, mint a modernkori újévi fogadalmakat…). A rómaiak pedig Janusnak, minden kezdet és vég kétarcú, a múltat és a jövőt is látó istenének tettek fogadalmakat, illetve ajándékozták meg egymást Janus hónapjának – azaz januárnak – első napján.
Az év kezdetén tett fogadalmak újabb reneszánsza inkább csak a 20. század második felében jött el, a nagyfokú urbanizációval – egy parasztember a századelőn aligha fogadta meg, hogy jövőre többet fog sportolni és egészségesebben étkezik… Magyarországon amúgy is viszonylag kevesen élnek ezzel a szokással: egy 2007-es Medián-kutatás szerint a válaszadók 16 százaléka tett valamilyen fogadalmat, a legtöbben valamilyen káros szenvedélyről akartak leszokni. Az is jellemző, hogy a pár hónappal később megismételt felmérés szerint közel felük beismerte, hogy áprilisra már kudarcot is vallott az elhatározásuk. Az USA-ban végzett felmérések jóval magasabb számokat hoztak ki, ott a megkérdezettek 40-50 százaléka tett valamilyen fogadalmat. Ami viszont az óceán mind a két oldalán hasonló: a vállalások túlnyomó többségét nem sikerül teljesíteni – egyes felmérések szerint 80 százalékuk már februárra kudarcot vall.
Vannak azonban bevált módszerek, amelyekkel jócskán lehet növelni a siker esélyét, hogy egy évvel később elmondhassuk magunkról: igen, megcsináltam!
1.Tedd minél szélesebb körben nyilvánossá a vállalásod!
Azt tartják, a katonák nem feltétlenül bátrak, egyszerűen csak nem akarnak gyávának látszani a bajtársaik előtt. A különbség a külvilág elvárása, aminek a legtöbb ember jobban meg akar felelni, mint saját magának. Plusz teher, az igaz, de döntő tényező lehet a sikerben. Ha vállalkozásoddal kapcsolatban teszel valamilyen fogadalmat, közöld azt a munkatársakkal is: nem csak emlékeztetni fognak rá, de még segíthetnek is elérni a célodat.
2.Találd meg a mélyen fekvő motivációt!
Nem azért veszel kalapácsot, mert egy fanyélre erősített vasdarabra vágysz, hanem mert be akarsz verni egy szöget. A fogadalmaid kapcsán is hatolj le a lelked mélyére, és addig kérdezgesd, „Miért?”, amíg meg nem találod rá a végső választ. Ha megtalálod azt, ami tényleg motiválni tud, már sokkal könnyebb lesz eredményt elérni
3.Fogalmazz meg konkrét, mérhető célokat!
Könnyű azt mondani, hogy „jövőre több időt fordítok testedzésre” vagy hogy „többet fogok beszélgetni a munkatársaimmal”. De mi ezt a több, és honnan fogom tudni, hogy tényleg többet teszek? Akkor már sokkal célravezetőbb úgy megfogalmazni a vállalást, hogy „minden héten elmegyek egy órára futni” vagy „minden nap szánok fél órát valakire”.
4.Kisebb lépésekben haladj!
Az előzőhöz kapcsolódik ez is: ne vállalj túl sokat, túl hirtelen! A realitásokból indulj ki, és azokhoz szabd a célokat. Ha évek óta meg sem mozdulsz, kezdd napi tíz perc gimnasztikával és mondjuk egy óra intenzív sétával. Ha már kezdesz belejönni, lehet emelni az adagot és a tétet. Ha elérhető célokat fogalmazol meg, sikerélményben és nem kudarcban lesz részed.
5.Tűzz ki mérföldköveket!
Sokat segít, ha nem egész évre előre szabod meg a célkitűzést. Legyen a cél szem előtt, így mindig érezni fogod, hogy tenned kell valamit az eléréséért. Mondjuk növelni akarod az ügyfelek számát? Akkor egyrészt mondd meg, hogy mennyi idő alatt és mennyivel, majd ahhoz mérd az erőfeszítéseket.
6.Ne felejtsd el megjutalmazni magad!
Egy fogadalom betartása, egy célkitűzés elérése komoly eredmény. Legyél büszke magadra, oszd meg másokkal is, hogy mit sikerült elérned és jutalmazd meg magad valamilyen módon! Lehet az egy buli a munkatársakkal, egy jó vacsora/exkluzív hétvége a pároddal, a lényeg, hogy érezd jól magad. És ha a következő célt is sikerül elérni, jöhet a következő ünneplés.
Valószínűleg vannak ötleteid, hogy mit szeretnél megfogadni az új évre. Ha mégsem, íme egy kisebb lista. Szemezgess belőle bátran, és írd hozzá a saját vállalásaidat is!
- Ne akarj mindent magad megcsinálni — tanulj meg feladatokat delegálni.
- Engedd el végre azt, ami nem vált be – legyen az termék, piac, folyamat, rendszer, ember.
- Ne csak halld, hallgasd is meg a munkatársaidat – a jó kommunikáció csodákra képes.
- Tanulj valami újat – annyiféle üzleti képzés, coacholás érhető el, biztosan van köztük valami, ami érdekel és a vállalkozásnak is hasznos.
- Csatlakozz egy üzleti szervezethez vagy közösséghez – a veled egyívásúakkal beszélgetve számtalan kérdésedre választ kaphatsz és számtalan ötlethez juthatsz. Kezdd például a Hello Biznisz Facebook-csoporttal vagy csatlakozz a Hello Biznisz Klubhoz.