Úgy döntöttem, hogy a saját szekeremet tolom! – a vadjutka sztorija

Nem vonzotta az akadémiai karrier, így diplomái megszerzése után újságíróként és piackutatóként dolgozva fokozatosan építette fel ékszerkészítő vállalkozását. A vadjutka brand születése nem volt fájdalommentes. Az Újraterveztem sorozatunk következő cikkében az újraterveztem.hu csapata Wild Judit ékszerkészítő és a vadjutka történetét mutatja be.

Wild Judit // Életút

Wild Judit az ELTE-n tanult médiaszociológiát, majd a Szegedi Tudományegyetemen kommunikációt, emellett OKJ-s ötvös végzettséggel is rendelkezik. Karrierjét a HVG Online-nál kezdte újságíróként, majd a Ringier Kiadónál volt médiakutató, végül kilépett a Vadjutka Design Ékszer vállalkozásba. Arra a legbüszkébb, amikor egy társaságban találkozik valakivel, akit előtte nem ismert és ő azzal kezdi, hogy ismeri az ékszereit. Örül annak is, hogy idén ősszel beválogatták a munkáját a Budapest Jewelry Week központi, nemzetközi kiállításának anyagába. Alapvetően a kiváncsiság hajtja. Kirándulással, főzéssel és tánccal töltődik fel.

Egy doktori megszerzésébe nagyon sok energiát beletesz az ember, jól tudjuk, hogy mégsem fejezted be, hanem egy „hirtelen váltással” kézműves vállalkozónak álltál?

Kommunikáció és szociológia szakon diplomáztam, de a PhD-fokozat megszerzése nem volt a céljaim között, valójában az egyik egyetemi tanárom kapacitált és „tolt” ebbe az irányba és beleültette a bogarat a fülembe. Aztán racionális alapon megmagyaráztam magamnak, hogy mégis miért vágok bele. Az volt az érvem, hogy ha szinte mindenki egyetemi diplomát szerez, akkor a doktori fokozat majd differenciál a munkaerőpiacon. A késői jelentkezéssel azonban lecsúsztam a teljes ösztöndíjas helyekről, így a tandíj felét ki kellett fizetnem, közben azonban kirúgtak az akkori munkahelyemről és így nem tudtam vállalni tovább a képzést. Ezt jeleztem is a doktori iskola vezetőjének, ám Horányi Özséb tanár úr nem engedett el és a támogatásával mégis ösztöndíjhoz jutottam, ami akkoriban egy eléggé csinos összeg volt. Egyébként hiába szajkóztam, hogy nem látom magam az akadémiai pályán, a tanár úr azt mondta: tekintsek erre a három évre úgy, mint egy olyan lehetőségre, amikor kitalálhatom, hogy mit is akarok az életben. Nagyon hálás vagyok ezért, mert lehetőséget kaptam ezáltal komolyabban belemélyedni az ékszerkészítésbe.

Ez valóban egy erős mondat. Tudtál jól élni ezzel a három évvel?

Egyik döntésemet sem bántam meg és nagyon sokat tanultam ezen évek alatt. Ekkoriban, 2007-ben kezdem el kijárni a WAMP-ra és regisztráltam egy amerikai, a kézművesek számára alapított, az eBay-hez hasonló platformra is, az Etsy-re. Egy teljesen új világ tárult fel előttem, mert a mára már hatalmasra nőtt oldal nem csupán az értékesítésre adott felületet, de komoly támogatást is jelentett a tagok számára. Nagyon sokat tanultam a kommunikációról, a webshopok indításáról és üzemeltetéséről az itt elérhető videókból, handout-okból. Részese voltam egy támogató közösségnek is.

Nem éreztél kognitív disszonanciát amiatt, hogy miközben oly sok évet áldoztál a felsőfokú tanulmányaidra, talán nem is abba az irányba mentél, ami végül is „te vagy”? Hiszen az ékszerek világa, a kézművesség mégsem távol áll a kutatószobáktól.

Már gyerekként is nagyon érdeklődtem a kézműves dolgok iránt, olyannyira, hogy batikolás közben egyszer a szüleim konyháját is felgyújtottam. A történet végül annak a iskolának a lány osztályában szakadt meg, ahol az osztálytársaim mind ugyanolyan fülbevalót szerettek volna viselni. Én el is készítettem mind a húsz párat, de közben azt mondtam, hogy „ékszeres karrier, köszi, de ennyi volt!” A kreatív vonal itt megszakadt, nem is igazán erőltettem a későbbiekben, inkább a szüleimhez hasonlóan egy „rendes foglalkozást” szerettem volna találni magamnak, így esett a választásom egy újságíró iskolára, majd egy fotóriporter képzésre. Tíz évig dolgoztam a szakmában és eközben végeztem el a szociológia szakot is, az ebben az időszakban megszerzett tudásnak jó hasznát veszem a jelenben is.

Milyen tudásra vagy tapasztalatra gondoljunk?

A szociológia szakot már újságíróként végeztem el és az ott tanultakat nagyon jól tudtam hasznosítani a napi munkámban is, hiszen a dolgok, kérdések, problémák strukturalista megközelítése nagyon hasznos volt. Ez a gondolkodásmód – vagyis, hogy egy kérdéskört hogyan lehet alkérdésekre bontani, majd az egészet újra építeni – sokat hozzátesz a vállalkozásom menedzseléséhez is.

Végül miért nem maradtál a fotóriporteri pályán?

A tanárom, Féner Tamás, a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években volt aktív és leginkább a szociofotók terén alkotott maradandót, több könyve is megjelent a témában. Ebből kifolyólag főleg ezt az irányt képviselte a képzésen is. Imádtam, de a kilencvenes évek trendje már nem az újságokban megjelenő hatalmas képriportokról és a busás honoráriumokról szólt. Alternatívaként persze még lehettem volna parlamenti vagy a bűnügyi helyszíni fotós, ám egyik sem az én utam volt. Ezért inkább abbahagytam.

Mikor realizálódott, hogy az általad készített ékszerekre egzisztenciát lehet építeni?

A 2002 és 2011 közötti időszak növekedéssel telt és az utolsó években már félállásban foglalkoztam a vállalkozással – de közben végig volt egy biztosítókötelet jelentő állásom is havi fizetéssel. Emlékszem arra a pillanatra, amikor ott ültem a kiadóban a monitor előtt az adatokat elemezve és arra gondoltam: ezzel az energiával a saját szekeremet is tolhatnám. Azt persze gondoltam, hogy a pénzügyi bizonytalanságba ugrani nem lesz egy fáklyás menet, hiszen egy kezdő vállalkozás mindig hullámvasúton van. Tudtam viszont, hogy ennek ellenére mégis ezt akarom csinálni, nem volt kérdés.

Te az „ugrós”, vagy inkább a „tervezős” típus vagy? Hogyan állsz a kockázatvállalással?

Alapvetően a kockázatvállalós típusba tartozom, de csak bizonyos impulzusokra mozdulok meg, illetve egy bizonyos szintig szeretek tervezni és apró lépésekkel haladni. De ha eljön a pillanat, akkor kérdés nélkül ugrom. Ilyenkor talán az irracionális racionalitás kap szerepet. Irracionálisnak tűnik a kockázatvállalás, de mivel megjelenik egy erős megérzés és akarat, egyszerűen nincsen kérdés, ugrani kell. Bár az is igaz, hogy a váltás időszaka számomra olyan szintű kihívást jelentett, hogy pszichológus segítségét is igénybe kellett vennem.

Mondanál példákat a téged kimozdító impulzusokra, amelyek markánsabb változásokat hoztak, hoznak az életedben?

Amikor 2011-ben elindítottam a vállalkozásomat, volt a számlámon nyolcszázezer forint megtakarításom. Sok pénznek tűnt, de nem volt az és meg kellett küzdenem a pénzügyi bizonytalanság okozta stresszel. Emlékszem, hogy az apám finoman figyelmeztetett, hogy a gazdasági helyzet nem éppen kedvező a saját biznisz elindításhoz, de nem érdekelt a dolog. Tehát az egyik ilyen impulzus a belső drive – egyfajta „hívást” jelent ez – ami azt üzeni, hogy „azt kell csinálnod, arra kell menned”. De komoly impulzust jelentenek a szorult helyzetek is. Erre jó példa, amikor 2016 telén faházat béreltem a Vörösmarty téri vásáron, de finomam szólva sem jött be a biznisz. A bérlés, a dekoráció, és a folyamatos nyitva tartáshoz szükséges három alkalmazott összesen három millió forintba került és ezt a barátaimtól kértem kölcsön. Végül hitelt kellett felvennem, hogy vissza tudjam fizetni a pénzt. Ekkorra már elvégeztem az ötvös iskolát és nagyon érett bennem a gondolat az ezüst-vonal erősítésére, de igazán ez a pénzügyi sokk ébresztett rá arra, hogy eljött az idő a szintlépésre.

Az ilyen komoly fordulópontok adta kihívásokkal, nehézségekkel egyedül küzdesz meg, vagy kérsz segítséget, nyitott vagy a visszajelzésekre?

Nincsen annyi óra egy napban, ami elég lenne minden feladat elvégzésére, és véges az energia-, a tudás- és készségszintem is. Tehát nekem mindig voltak segítségeim. Meg kellett tanulnom, hogy ne akarjak mindent egyedül én csinálni és ha szükséges, képes legyek másokra hagyatkozni. Egy bizonyos szintű fafejűség – vagy nevezzük kitartásnak, öntörvényűségnek – bennem is megvan. Például a születésnapomra a sokáig IT-projektekkel foglalkozó páromtól egy készletnyilvántartó-rendszert kaptam. A rendszert az egyik fejlesztő kollégájával programozták le. Nem egy szokványos ajándék, de én nagyon boldog voltam. Aztán jöttek a viták, mert volt egy elképzelésem az alkalmazásról, míg ők a saját szakmai tapasztalataikat hozták be. Ragaszkodtam az elképzeléseimhez, de aztán valamennyi vitás kérdésben ők győztek és a végeredmény meg is haladta a várakozásaimat.

„Ők győztek…” – hogyan éled meg azokat a helyzeteket, amikor nincs igazad, valamiben engedned kell? Érdekes helyzetek ezek, hiszen sokak számára a vállalkozásuk a „saját gyermekük”.

Korábban – a jelenlegi kapcsolatom előtt – mindig csak az utolsó pillanatokban és már inkább kétségbeesett állapotban kerestem és kértem segítséget. Ma már más a helyzet, hiszen a páromnak is vannak vállalkozásai és gyakran behozza a saját tapasztalatait, amiket én olykor nehezen fogadok be, de aztán egyre nyitottabbá válok és apránként engedek. A háttérben tényleg ott lehet ez a „saját gyerekem” érzés is.

Említetted, hogy pszichoterápiába is jártál – mik váltottak ki ilyen mértékű frusztrációt benned és vajon „válságállóvá” váltál ebben a gyorsan és nem feltétlenül jó irányba változó világban?

A pénzügyi bizonytalanságot nagyon rosszul viseltem, voltak olyan időszakok is, amikor nem tudtam, hogy miből fizetem ki a következő hónap számláit. Aztán rájöttem, hogy abba az irányba kell elindulnom, ahol a rettegést kiváltó okok vannak, mert különben az egész életemet rettegéssel fogom tölteni. Megterhelő volt az a tudat is – hiába vettek körül segítő emberek, a családom, a barátaim – hogy végül is egyedül csinálom az egészet, az összes felelősség önmagamért és később másokért is engem terhel.

Ennek az időszaknak van még egy fontos momentuma is, ami egy jelentős előrelépést jelentett számomra. Korábban számomra az ékszer készítés az identitásom része volt. 2016 körül kezdtem azt érezni, hogy ezt már le tudom tenni és nem a vállalkozásom jelenti az identitásom alapját. Változatlanul nagyon fontos számomra, de ha az élet úgy hozzá, akkor összeomlás nélkül le tudom tenni és ez egy eléggé masszív stabilitást ad számomra.

Hogyan indult maga a vadjutka brand és hol dolgozol manapság?

Az első időszakban az interneten vásárolt különlegesebb üveggyöngyökkel dolgoztam, majd következett a textil, később pedig a nyomatott fa ékszereket készítettem. Egyszer éppen a mélyponton voltam bevételek terén, amikor az egyik szakmai előadáson hallottam egy nagyon fontos mondatot: Minden vállalkozónak szüksége van egy „rezsiviselő” termékre, aminek viszonylag olcsó az előállítása, tömegesen lehet gyártani és nagyon pörög – ennek lett az eredménye a már említett faékszer. Ez egy fordulópontot jelentett számomra, azóta is ezt a gondolkodásmódot követem. Jelenleg is van ilyen rezsiviselő termékem, csak a fát kiváltotta a plexi.

Miközben alapvetően egy közösségi ember vagyok, sokáig egyedül dolgoztam, ami egy idő után nagy terhet jelentett számomra. Már a Covid idején a Paloma udvarban dolgoztam egyedül, de ebben az időszakban sokan elmentek onnan, így páran összefogtunk és közösen béreltünk helyiséget. Fantasztikus érzés volt megélni, hogy vannak harcostársaim, együtt megyünk előre és nem egyedül vágom a bozótost a machetével. Az ötvösműhely kapcsán pedig már fel sem merült, hogy egyedül legyek.

Mit mondanál azoknak, akik nem érzik jól magukat az adott munkájukban és váltásban, mondjuk vállalkozásban gondolkodnak?

A vállalkozói léttel kapcsolatban egyfajta hájp alakult ki az utóbbi években:„csináld meg a saját vállalkozásod”, halljuk sokszor. Én úgy gondolom, hogy a vállalkozói lét nem való mindenkinek. Éppen ezért azt javaslom, hogy mielőtt valaki rálép erre az útra, tegyen szert alapos önismerete, mert ez jelenti az alapot. Ismerje meg magát, legyen tisztában azzal, hogy mennyire bírja a nyomást, képes-e arra, hogy egyedül motiválja saját magát, meg tud-e küzdeni azzal a helyzettel, hogy senki sem mondja meg neki, hogy mi kell tennie – minden döntés súlya és annak következménye az ő vállán nyugszik.