Versenyelőnnyé tette a foglalás élményét a CLICKnCRUISE

Ki sem kellett hajóznia, elég volt egyszer a fedélzetre lépnie, hogy beleszeressen a tengeri hajózásba Hajdu-Pásztor Petra, a CLICKnCRUISE alapítója, akinek egyedülálló foglalási rendszere előtt a hajótársaságok is meghajoltak.

{{ formattedDate }}8 perc olvasási idő

Elérhetetlen luxus, hawaii mintás ingben flangáló amerikai nyugdíjasok a fedélzeten – ahogy sokaknak, néhány éve még Petrának is ilyen és hasonló elképzelései voltak a tengeri hajózásról. Már csak a közbeszédben élő „luxushajó” elnevezés miatt is, és soha nem gondolta volna, hogy nem sokkal később az „olcsóbb, mint a Balaton” szlogennel fogja hirdetni a tengeri hajóutakat. Pedig van benne igazság: időnként konkrétan rákeres, mennyibe kerül egy hét pihenés főszezonban egy négycsillagos szállodában, s olyankor kiderül, hogy egy olasz-spanyol hajóút tényleg kevesebbre kijöhet... A karib-tengeri utazások például 349 eurónál kezdődnek, ami sokak számára elérhető. 

„A másik nagy tévhit, hogy a hajózás időseknek való, sokan maguk is úgy vannak vele, hogy ’rajta van a bakancslistámon, majd nyugdíjas koromban kipróbálom!’”. Régen ez talán igaz is volt, de mára a tengeri hajózás teljesen megváltozott, megfiatalodott a közönség. Ehhez igazodtak a fedélzeten elérhető szolgáltatások is; van, ahol hullámvasút, gokartpálya, csúszdapark várja a vendégeket. A hajózás családi program lett, az viszont igaz, hogy gyakran három generáció is együtt utazik, pont azért, mert mindenki azt a részét tudja megragadni és élvezni a hajózásnak, ami az életkorához és tempójához passzol. Lehet sportolni, csúszdázni, kirándulni, de akár az egész napot a spa-ban tölteni is, és előfordul, hogy csak a vacsoránál gyűlik össze a család”, világosít fel Hajdu-Pásztor Petra. 

„Ha kellett, szórólapot osztogattam, csak hogy ott lehessek”

Ő sokáig szinte semmit nem tudott az utazás ezen ágáról; Angliában dolgozott a divatiparban és semmi köze nem volt a hajózáshoz. Egészen addig, amíg egy barátja – „plusz egy főként” – el nem hívta egy szakmai konferencia hajóbejárására. A fedélzeten azonnal érezte: akárhogy is, de neki ezzel kell foglalkoznia. Az „akárhogy” akkor elég kérdéses volt, hiszen soha nem dolgozott a turisztikában, Angliában éppen a tapasztalat hiánya miatt nem is tudott elhelyezkedni a hajózásban.  Hazaköltözött tehát Magyarországra és egy utazási irodához szerződött, ahol marketingesként az volt a feladata, hogy bővítse a cég hajós kínálatát, újabb és újabb hajótársaságokkal szerződve. Ez azonban még messze nem az álomállása volt, ezért beletett apait-anyait, hogy eljusson a hajós konferenciákra, rendezvényekre és rálátást, tapasztalatot, na meg kapcsolatokat szerezzen a szakmában. 28 éves volt ekkor és minden lehetőséget megragadott; ha kellett, önkéntesként szórólapokat osztogatott és prospektusokat pakolt, csak hogy a hajózás közelében lehessen.

- Szívtam magamba a tudást, igyekeztem megismerni a hajótársaságokat és a képviselőiket, mert mint minden iparágban, itt is nagyon fontos a networking. Emellett elkezdtem hajóutakra járni, vadásztam a jó áron elérhető ajánlatokat, és lassan megismertem a hajókat belülről is – mesél Petra a kezdetekről. 

A következő nagy lökést munkahelye, az utazási iroda csődje és a covid adta, igaz, ő még magától váltott. Egy szállodába ment dolgozni, de a hatodik munkanapján jöttek a lezárások és elveszítette a munkáját.

„Ilyenkor szoktam mondani, hogy néha, amikor azt hiszed, hogy nagyot veszítettél és mindennek vége van, kiderül, hogy a sors rálökött egy olyan útra, ami a te utad”

- mondja.

Piaci rést talált a lemaradt iparágban

Petra hamar rájött – utasként és marketingesként is -, hogy a hajózás technológiailag a turizmus leginkább lemaradt ága. Éppen azért, magyarázza, mert sokáig főleg az idősebb korosztály utazott, és egyszerűen nem volt igény rá, hogy olyan szintű digitalizáción menjen keresztül, mint a repülőjegy- vagy a szállásfoglalások. „Ez volt az oka, hogy legfeljebb egy-egy online katalógus volt elérhető a hajóutakról, hellyel-közzel frissített árakkal, de ezek inkább csak inspirációként szolgáltak: ha valamelyik út felkeltette az érdeklődésed, akkor sem tudtál utánanézni semmilyen konkrétumnak. Fel kell venned a kapcsolatot egy utazási irodával, akkor ők nézegettek valamit egy belső rendszerben, amire neked nem volt rálátásod, és a végén mondtak egy árat.”

Az, hogy nem volt transzparens sem az árazás, sem a foglalás folyamata, elrettentette a fiatalokat – éppen abban az időszakban, amikor a Covid után mindenki elkezdett utazni. A turizmusban érezhető volt egy nagy bumm, sokan próbáltak ki új dolgokat, az utazók ki voltak éhezve az új ingerekre. Pillanatok alatt foglaltak repülőjegyet, szállást, kiadó lakást, de amikor beírták a keresőbe, hogy „hajóutak”, megdöbbenve látták, hogy egy telefonszámot ad ki a rendszer... Petra az utazási irodánál töltött idő alatt ráadásul tudta, mi alapján ajánlanak utakat – azaz melyek után kapnak nagyobb jutalékot – az utazási irodák, és ez bizony nem mindig az ügyfél számára legjobb ajánlat volt... 

Kudarcos foglalás adta meg a végső lökést

A végső lökést egy személyes élmény adta meg Petrának, amikor 2021 nyarán próbált foglalni egy hajóutat. A harmincadik születésnapját ünnepelte volna a fedélzeten (akkor még a védettségi igazolások és maszkok időszakában), de megdöbbenve tapasztalta, hogy a kinézett utazási iroda gyakorlatilag lebeszélte a hajóútról... 

- Mindennek utánanéztem, mindent beszereztem, és felkerestem az akkor legnagyobb hajóutakat értékesítő tradicionális utazási irodát. Két hétig ment az oda-vissza e-mailezés meg telefonálgatás, mire a végén közölték velem, hogy annyira sok és bonyolult adminisztráció ez számukra, meg nem is igazán értenek hozzá, hogy inkább utazzak el Dominikára, van oda egy jó charter járatuk... Ez volt az a pont, amikor nem akartam elhinni, amit hallok: korábban pont azon dolgoztam, hogy egyre több emberhez juttassuk el a hajózást, végig azon ötleteltem, hogy lehetne ezt a piacot növelni, erre a legnagyobb utazási iroda gyakorlatilag lebeszél a hajóútról... Akkor döntöttem el, hogy én ezt megcsinálom, és kereken egy évvel később elkezdtünk értékesíteni a CLICKnCRUISE-zal. 

Kell egy társ

Petra az ötletéhez – egy átlátható és egyszerű hajóút-foglalási rendszer felállításához - egy tökéletes társat is talált, Tóth-Máté Ákos személyében, aki a Skyscanner repjegyfoglaló oldal fejlesztőjeként dolgozott. Elég volt egy közös kávézás, hogy belevágjanak a közös kalandba. Ákos először csak tanácsadóként – tetszett neki a kihívás, egy elavult iparág felturbózása -, majd egy közös szakmai hajóút során meg is tapasztalta, miről szól ez az egész. Amikor hazaértek, már a reptéren kijelentette: „figyelj, Petra, én ezt csinálom veled teljes munkaidőben!”  A fiatal cégvezető ma már mindenkinek azt tanácsolja, ne egyedül vágjon bele az üzletbe, kell egy társ. „Nemcsak azért, mert a napi huszonnégy óra egyszerűen nem lesz elég mindenre, hanem azért is, hogy legyen kivel megosztani - és megoldani – a felmerülő problémákat. Jó esetben pont kiegészítve egymást, mint ahogy nálunk is működik”, tanácsolja.

Digitális foglalás, emberi hanggal 

A CLICKnCRUISE pont azt nyújtja, amit az utazó elvár tőle: korrekt tájékoztatást az egyes hajóutakról és egyszerű foglalást, azaz ugyanazt az élményt kapjuk, mint mondjuk bármilyen szállásfoglalás esetén. Petráék működési elve a kezdetektől a teljes transzparencia volt: minden kötelező elemet beletesznek az árba, az árazás átlátható, nincsenek rejtett költségek, amelyek egyébként nagyon jellemzők a hajós utakra. (Ezt a törekvésüket egyébként néha nem volt könnyű keresztülvinni a hajóstársaságokon, de nem engedtek az elveikből.) 

A másik nagy előnyük, hogy bár elkötelezettek a digitalizáció, az online ügyintézés mellett, tudják, hogy a hajózás még új műfaj a magyar piacon, azaz nagyon sok embernek nagyon sok kérdése van az utakkal kapcsolatban. Ezért elérhető a (díjmentes) ügyfélszolgálatuk minden nap reggeltől estig, megválaszolva a leendő utasok minden kérdését, például azt, hogy lesz-e menü az ételérzékeny utasoknak, vagy hogy meddig lehet várandósként hajóra szállni. 

Sőt, néha lehetetlen helyzeteket is megoldanak, mint például azét a családét, amelyik véletlenül 2026. május 1-jei utat foglalt le és fizetett be 2025 helyett, majd 2025. május 1-jén indulásra készen odamentek a kikötőbe. „Felhívott minket a hajótársaság, hogy itt vannak az utasok – csak éppen a hajó egy év múlva indult... Viszont kiderült, hogy másnap is kihajózik egy, amelyik ugyanazt az útvonalat járja be. A pénzügy és az ügyfélközpontunk gyorsan lezongorázta a dolgot, és megoldottuk, a család utazhatott. Persze május elseje volt, egyébként is vasárnap, de hát az ilyen dolgok sosem hétköznap és munkaidőben történnek...”, nevet Petra. 

Sokféle szemmel néznek rá az utakra

Ő maga most készül a 36. hajóútjára. Alig hét év alatt sikerült összehoznia ennyit, a többségük ma már szakmai út: próbautak, továbbképzések, hajós díjátadók. A cégvezető fontosnak tartja, hogy ne csak a vezetőség, hanem a fejlesztőik is hajózzanak, ne csak a monitoron lássanak hajót. „Sokfélék vagyunk, mindenkinek más a fontos, nálunk mindenki más-más utastípus szemével tud ránézni az utakra. Én például vegánként sokat tudnék beszélni arról, hogy hol a legfinomabb a tofu, míg azok a kollégáim, akik gyerekekkel utaznak, oda-vissza tudják, hogy családos szemmel melyik hajó milyen”, mondja. 

A hajótársaságok becslései körülbelül 25 ezer fősre teszik a magyar piacot, ez a szám dinamikusan nő. Ez köszönhető a közösségi médiának is, de a személyes ajánlás ereje is nagyon erős. Petráék nagy energiát fektetnek a már említett tévhitek eloszlatásába, túlszerkesztett, tökéletes reklámfilmek helyett többnyire a személyes élményeiket osztják meg a videóikban, a továbbképzéseken bemutatják például az összes kabintípust. (Ezzel rácáfolva például arra, hogy ablak nélküli kabinban nem érdemes megszállni.) 

A CLICKnCRUISE-zal eddig 11 ezer ember utazott, köztük egyre több a törzsvendég, Petra szerint ugyanis a hajózás addiktív. „Annyira más ez az élmény, mint elmenni egy hotelba, annyi impulzus éri az embert egy hajón, hogy egyszerűen nem lehet nem elmesélni mindenkinek, amikor hazajössz”, mondja.

Nemzetközi vizekre hajózik a CLICKnCRUISE

Tavaly év elején négy angyalbefektető is beszállt a cégbe, így elindulhat a skálázás, és a vezetők reményei szerint nemzetközi pályára állhat a cég. Közép-Kelet-Európában abszolút úttörőnek számít a szolgáltatásuk, de egyelőre még nem dőlt el, mely országok lennének számukra ideálisak a növekedési dinamikájuk és a digitalizáció szempontjából. Jelenleg Romániában fejlesztenek, és tervben volt a nyitás a lendületesen növekvő közel-keleti piac felé is, a politikai helyzet miatt azonban az utóbbival egyelőre kivárnak. 

Az egyébként pozitív meglepetés volt számukra, hogy Magyarország digitalizációban élen jár, ezt mutatják a felhasználói viselkedést vizsgáló elemzések is. Ehhez hozzájárult az e-kereskedelem fejlődése (amit a pandémia is gyorsított): az online vásárlás, foglalás beépült a mindennapokba és egyre többen mernek nagyobb összegeket is kifizetni online. 

PETRA TANÁCSAI ÚTTÖRŐ VÁLLALKOZÓKNAK

  • Keresd a közösséget!  Legyen az bármilyen üzleti vagy iparági közösség, vagy akár egy Facebook-csoport, sok nehézségtől és kudarctól kímélhet meg, ha hasonszőrű emberekkel tudsz beszélni az éppen aktuális problémáidról. Sokszor tőlük jönnek a legjobb ötletek, amelyek segítenek átlépni egy-egy akadályon.
  • Törődj a csapattal!  Nagyon sokat kell foglalkozni a csapatoddal, amikor elkezd növekedni a cég. Sok múlik azon, hogy jó hangulatú munkahelyet tudsz-e teremteni. Nálunk ez abszolút prioritás, alapvetően megbízunk minden kollégánkban, ami egyébként a remote munkakultúránkban muszáj is.
  • Invesztálj magadba!  Erre nem szabad sajnálni az időt. Én felismertem a gyengeségeimet és eldöntöttem, hogy dolgozom rajtuk. Amin pedig úgy érzem, hogy nem tudok, nem szeretnék, vagy egyszerűen nem lesz időm rá, abban jól kiegészít az alapítótársam. Én azt vallom, hogy ha egy cég elakad, akkor az gyakran a vezetőnek az elakadása, például nem tudja vezetőként megugrani azt a szintet, ami az éppen aktuális növekedéshez kell.
  • Higgy az ötletedben!  Onnan tudod, hogy jó dologba vágsz bele, hogy sokan le akarnak beszélni róla, mondván, hogy lehetetlen. Ne hagyd, hogy ez elvegye a kedved, én inkább erőt merítettem belőle. Én is sokszor elbizonytalanodtam, de nem hagytam, hogy ez egy napnál tovább tartson. Ha jön is egy mélypont, lehet, hogy csak üzleti modellt kell váltani vagy máshogy kell próbálkozni egy probléma megoldásával.
  • Nem kell túltolni  Sokakban él az a tévhit, hogy a vállalkozás elején kötelező a „beledöglős üzemmód”, a napi 16 óra munka, nincs pihenés, nincs hétvége. A „hustle culture” azt sugallja, hogy ha egy órával többet alszol, akkor kész, vége, lenyom a konkurencia. Én ezt már akkor sem nagyon bírtam, amikor elkezdtem, és bár én sem nyolc órát dolgozom naponta, meg lehet találni az egyensúlyt. Igen, vannak olyan időszakok, amikor tizenkétórázunk és pár hónapig beáldozzuk a hétvégéket, de ha ez válik az általánossá, akkor nagyon könnyű kiégni, és az előbb-utóbb az eredményeken is meglátszik.

szerző:Pomaranski Luca

Ezek is érdekelhetnek

További tartalmak