A gyerekkori kreativitástól az élménystúdiókig: így lehet folyamatos fejlődésre építeni egy vállalkozást – A YourArt-sztori

„Az egyetlen módja, hogy igazán elégedett légy, ha nagyszerű munkát végzel. Erre az egyetlen lehetőség, ha szereted, amit csinálsz” – mondta egykor Steve Jobs, és milyen igaza volt. Valljuk be, különösen szerencsés, aki olyan munkát végezhet, amelyben igazán kiteljesedik, és amit szívvel-lélekkel csinál. Óvári Zita pont ilyen: gyerekkori kreativitása és a kézműveskedés iránti rajongása egészen odáig vezette, hogy ma már többféle művészeti és kreatív programot kínáló stúdiót vezet. De hogyan lehet egyszerre ennyi területet és workshopot kézben tartani, megőrizni a minőséget, kitűnni a versenytársak közül, és közben lépést tartani a közösségi média folyamatos változásaival? Erről mesélt nekünk Óvári Zita, a YourArt tulajdonosa, az AI és a közösségi média lehetőségeiről pedig Dibusz Dorottya szakértővel beszélgettünk.

{{ formattedDate }}8 perc olvasási idő

Gyerekkori hobbiból saját vállalkozás

Zita az interjút egészen a gyerekkoráig visszavezette, és felidézte azokat az emlékeket, amelyek szerinte már akkor megalapozták a YourArt későbbi történetét. „Kicsiként mindent csináltam, ami kreatív: gyöngyöt fűztem, hajtogattam, festettem, rajzoltam, tehát a késztetés már akkor bennem volt. Aztán a közgáz és a marketing felé vettem az irányt, salesesként kezdtem a pályámat, de sajnos hamar kiégtem benne. Úgy éreztem, szükségem van valamire, ami kikapcsol, ezért elmentem egy élményfestésre. Annyira megtetszett, hogy azt mondtam: én is szeretnék egy ilyen stúdiót” – idézi fel Zita. Az ötletből pedig meglehetősen gyorsan valóság lett: a YourArt 2016-ban indult el, egy hónappal később pedig már a stúdió helyszíne is megvolt. Zita hamar érezte, hogy nem szeretne megállni az élményfestésnél, így 2017-ben tovább bővítette a kínálatot, és megnyílt a YourArt Ceramics kerámiastúdió. Az évek során aztán újabb kreatív területek kerültek a YourArt ernyője alá.

Folyamatosan bővülő kreatív paletta – még a Covidban is meglátták a lehetőséget

Zita alkotói ambíciói továbbra sem csillapodtak: az élményfestés és a kerámia után Debrecenben is új élményfestő stúdiót nyitott. Ezt némi szusszanás követte, majd a YourArtot is elérte a Covid. „Amikor beütött a világjárvány, be kellett zárnunk, új stúdiókat sem nyithattam, sőt, teljesen át kellett alakítanunk a működésünket online formára. Nagy kihívás volt rájönni, hogyan lehet ezt egy fizikai jelenlétet igénylő szolgáltatásnál megoldani. Szerintem manapság csak úgy maradhatsz életben vállalkozásként, ha folyamatosan alkalmazkodsz, és meglátod a lehetőségeket. Egyszerűen muszáj” – mondja Zita.

A kerámiát nehéz lett volna az online térbe költöztetni, az élményfestésre azonban találtak megoldást. Videókat készítettek, amelyeken az instruktor lépésről lépésre megmutatta az adott kép elkészítését, a résztvevők pedig otthonra megkapták az előrajzolt vásznat, a kimért festékeket és a festéshez szükséges kellékeket. „Az, hogy akkor ilyen gyorsan reagáltunk és megláttuk a lehetőséget, a mai napig megtérül. Több mint 200 videót forgattunk le, ezeket pedig még most is meg lehet rendelni otthoni festéshez” – meséli. Ami tehát a bezárások idején kényszerű megoldásként indult, végül a YourArt egyik plusz szolgáltatásává vált. 

Később Zita a táskakészítésben is óriási potenciált látott. A YourArt történetén tulajdonképpen teljesen végigvonul Zita kíváncsisága és nyitottsága: folyamatosan figyeli az új lehetőségeket, és ha valamiben fantáziát lát, megvizsgálja, hogyan illeszthetné be a vállalkozásba – így tudott az évek során újabb területekkel bővülni. „Nem vagyok bőrdíszműves, de jó marketinges és saleses viszont igen. Elmentem más táskakészítő tanfolyamokra, felmértem a piacot, majd összehozott a sors Selmeci Mariannával, akinek már volt egy táskakészítő brandje. Társultunk: én tulajdonosként, ő szakmai partnerként, így született meg a YourArt Bags. Mivel azonban nem vagyok az az egyhelyben maradós típus, egy-két év elteltével ismét hiányzott valami új. Ekkor jött a parfümkészítés és a mozaiklámpák ötlete, amelyekbe barátnőmmel, Török Petrával vágtam bele, aki mára már az üzlettársam is. És látod a kezemen a következő workshopunk tematikáját: most indultak a silver clay ékszerkészítő workshopok, ahol gyurmából megalkotod a saját gyűrűd, kidíszíted kövekkel, mi kiégetjük, megcsiszoljuk, és viheted is haza” – meséli Zita.

Nem kell mindenhez érteni – de tudni kell, kitől kérj segítséget

Zita szerint egy vállalkozónak rá kell látnia a cég minden területére, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindennek neki kell a szakértőjévé válnia. Sőt, szerinte a növekedés egyik feltétele éppen az, hogy felismerjük, mikor érdemes átadni egy-egy feladatot annak, aki nálunk jóval mélyebb tudással rendelkezik az adott területen. A YourArtnál ezért a különböző szakmai feladatokra külön szakemberekkel dolgoznak: a kampányokat PPC-ügynökség kezeli, a grafikai munkákat grafikus végzi, és a többi területen is megvan az, akire Zita támaszkodhat. „Meg kell találni azokat az embereket, akik mély szakmai tudással rendelkeznek. Egy vállalkozó nem engedheti meg magának, hogy mindennel egyszerre foglalkozzon, mert akkor a nap 24 órája sem lenne elég” – mondja. 

Így került a képbe Dibusz Dorottya is, aki kezdetben a YourArt workshopjainak nyitóképeit készítette, később pedig az AI területén kezdte segíteni a vállalkozást. „Még nem sikerült minden folyamatunkat teljesen AI-kompatibilissé alakítani, de szerintem jelenleg rengeteg cég keresi arra a választ, hogyan tudná a legtöbbet kihozni az AI-ból” – teszi hozzá Zita.

A kulcs: tömegtermékek helyett egyediség

Zita az új szolgáltatások bevezetése előtt sosem végzett klasszikus értelemben vett piackutatást, inkább az intuíciójára és az aktuális trendekre támaszkodott. Olyasmibe nem vágott bele, ami őt magát nem mozgatta meg, ugyanakkor azt is figyelte, lehet-e az ötlet mögött akkora kereslet, amelyre hosszabb távon üzlet építhető. Ebben a közösségi média is segítségére van: ha egy új technika vagy kreatív tevékenység sorra felbukkan a külföldi tartalmakban, az már jelzi számára, hogy van iránta érdeklődés. Így figyelt fel például a silver clay ékszerekre, míg a parfümkészítő workshop ötletét az illatok körül kialakult, különösen a fiatalok körében érzékelhető hype is erősítette. 

Zita azt is látja, hogy egy szolgáltatás népszerűsége nem tart örökké. Az élményfestés például a Covid előtt élte a legerősebb időszakát, ma viszont már jóval több kreatív program versenyez az emberek figyelméért. Ezért szerinte folyamatosan figyelni kell, hogyan változnak az igények, és mikor jön el az ideje valami újnak. A YourArt workshopjait mégis összeköti valami: a résztvevő nem tömegtermékkel, hanem saját maga által készített, egyedi tárggyal távozik.

Több mint workshop: élmény és kapcsolódás

A hazai élményfestés sikerén felbuzdulva Zita a német piac felé is nyitott, ám hamar kiderült, hogy ott még alig ismerik ezt a műfajt. „Rengeteget kellett volna marketingre költeni arra, hogy megtanítsuk a német piacnak, mi az az élményfestés. Egy ponton azt mondtam, köszönjük szépen, ezt nem szeretnénk tovább finanszírozni” – meséli. 

Itthon viszont a YourArt egyik erőssége éppen az lett, hogy nem pusztán egy workshopot kínál, hanem közös élményt és lehetőséget a kapcsolódásra. „Kiszakadsz a hétköznapokból, leteszed a telefont, alkotsz, beszélgetsz, és egyszerűen jól érzed magad. A végén pedig hazaviszel valamit, amit te készítettél” – mondja Zita. A közösségépítés a vállalkozások számára is egyre fontosabb, ezt pedig a YourArtnál a céges programokon is igyekeznek valódi tartalommal megtölteni. A hagyományos csapatépítők mellett készítettek már például olyan közös alkotást, amelyhez minden kolléga a saját festményével járult hozzá, de karitatív workshopokat is szerveznek: ilyenkor a résztvevők az elkészített tárgyak egyikét hazaviszik, a másikat pedig rászorulóknak ajánlják fel. Így a kollégák nemcsak néhány órát töltenek együtt a munkahelyen kívül, hanem közösen alkotnak, beszélgetnek, kapcsolódnak, és akár egy jó ügyért is tehetnek.

Folyamatosan változó marketing, állandó tartalomkényszer

Zita szerint jelenleg a marketing jelenti az egyik legnagyobb kihívást a vállalkozás számára. Ami néhány éve még működött, ma már közel sem biztos, hogy ugyanolyan eredményt hoz. „Régebben működtek a statikus képekkel futó kampányok, most viszont már folyamatosan videókat kell gyártanunk. Sokkal több időt, energiát és pénzt igényel, hogy ott legyünk a köztudatban” – mondja. 

Közben azzal is lépést kell tartani, hogyan változik a célközönség médiafogyasztása. „Amikor 2016-ban elkezdtem, 27 éves voltam, most 37. Ami engem elér a közösségi médiában, az a fiatalabbakat már nem feltétlenül. Nagy kihívás fiatal fejjel gondolkodni, és folyamatosan fiatalon tartani a céget” – fogalmaz Zita. A TikTok például egészen más tartalmakat, tempót és kommunikációt kíván, miközben az AI megjelenésével az elvárások is egyre gyorsabban változnak. 

Ezzel Dibusz Dorottya is egyetért, aki a YourArt tartalmaiért felel. Dorottya elmondta, a sokféle workshop marketing szempontból is kihívás: az online jelenlétet úgy kellett felépíteni, hogy az eltérő szolgáltatások és célcsoportok kommunikációja ne mosódjon össze. Mivel a vásárlási döntés és a foglalás jellemzően a weboldalon történik, kiemelt szerepe van a bizalomépítésnek. A részletes workshop-leírások, a gyakori kérdések megválaszolása, a Google-értékelések és az egyszerű foglalási folyamat mind ezt segítik. „Minden információt meg kell adnunk ahhoz, hogy a vásárló azt érezze: jó helyen van, meg fogja tudni csinálni, és elégedetten távozik” – magyarázza Dorottya. A sokféle workshop és célcsoport ugyanakkor hatalmas tartalomigényt jelent. Más típusú kommunikációval lehet megszólítani például a fiatalabb közönséget, a táskakészítés iránt érdeklődőket vagy éppen a céges ügyfeleket, miközben folyamatosan új hirdetési és közösségimédia-tartalmakra van szükség. Ebben pedig egyre nagyobb segítséget jelent számukra a mesterséges intelligencia. 

Az AI már nem a jövő, hanem a napi munka része

A folyamatos tartalomigény miatt a YourArtnál az AI használata is egyre nagyobb szerepet kap. Dibusz Dorottya szerint a technológia egyik legnagyobb előnye éppen az, hogy olyan feladatokban tud időt spórolni, amelyekből egy sokféle célcsoportot megszólító vállalkozásnál rengeteg van. „A hirdetéseknél például már teljesen bevett gyakorlat, hogy AI-t használunk képek létrehozásához. Annyi különböző célcsoportnak és workshopnak kell folyamatosan új tartalmat készíteni, hogy ezt ekkora mennyiségben manuálisan már nagyon nehéz lenne előállítani” – mondja a szakértő. 

Az AI ugyanakkor nem önmagában oldja meg a marketinget. Dorottya szerint ahhoz, hogy egy vállalkozás az AI-alapú keresésekben és ajánlásokban is megjelenjen, továbbra is erős és hiteles online jelenlétre van szükség. Vagyis az AI sem helyettesíti az évek alatt felépített digitális lábnyomot.

Kérdeznél a digitalizációról?

Kérdezd a Telekom Digitalizációs Asszisztenst, és kapj válaszokat a vállalkozásodra szabva.

Megkérdezem

szerző:Müller-Hegedűs Henriett

Ezek is érdekelhetnek

További tartalmak