Fogászati nagyhatalom egy kisvárosban: így épített 4 milliárdos céget a Gelencsér Dental
Van egy 4500 fős kisváros Magyarországon, ahol 100-nál is több munkatárssal 4 milliárd forintos vagyonértékű fogászati centrum működik – immár több évtizede. Ez már önmagában egy sikertörténetnek hangzik, utánajártunk, hogy milyen utat járt be a vállalkozás és mit tanulhatunk tőlük. A Gelencsér Dental sikersztorija következik.

Ha esetleg máris azon gondolkodna a kedves olvasó, hogy ugyan melyik magyar kisvárosban van szükség ilyen nagy méretű fogászati centrumra, akkor kicsit segítünk: a kliensek nagy részét nem a városka lakói adják, leginkább külföldről érkeznek. És ha már idáig eljöttek egy fogászati kezelésre, összekötik a kellemest a hasznossal, és kicsit nyaralnak is. Hévízen pedig erre minden lehetőség adott: világhírű gyógyfürdő helyben, a Balaton pedig egy karnyújtásnyira.
Egy laborból nemzetközi igényeket kielégítő fogászati centrum
Amikor 1981-ben Gelencsér Béla saját fogtechnikai laboratóriumot nyitott Hévízen, még maga sem gondolta, hogy milyen hatalmas vállalkozás alapítójává válik. Tíz évvel később, 1991-ben jött az első jele annak, hogy van itt tér a bővülésnek: ekkor találkozott egy tehetséges fogorvossal, dr. Kovács Attilával, akivel közös vállalkozást hoztak létre, immár fogászati részleggel kiegészítve a korábbi tevékenységet. A 2000-es évek elején a vállalkozás bt.-ből kft.-vé alakult, majd 2004-ben Dr. Gelencsér Kálmán vette át a vezetést és azóta is egyszemélyben tulajdonos. Ez a váltás új lendületet adott a cég fejlődésének, és meghatározó mérföldkőnek bizonyult a továbblépés szempontjából.
Felmerülhet a kérdés, hogy ha a fővárosban is kihívást jelent a vállalkozásoknak, vagy akár a nagy cégeknek stabil, megbízható, megfelelő szakértelemmel rendelkező munkaerőt találni, akkor mi lehet a helyzet egy kisvárosban. Nos, a Gelencsér Dental beszámolója szerint ők is érzékelik, hogy jó munkatársat találni nem könnyű – éppen ezért tartják kiemelten fontosnak, hogy a fogászati centrum vonzó legyen a munkavállalók számára, jó híre legyen a környéken, olyan benyomást keltsen, ahol érdemes dolgozni, mert pénzügyileg stabil, de folyamatosan fejlődő környezetet kínál.
„17 fős fogorvosi csapatunkban minden létező fogászati problémára akad specialista – így vannak szájsebészeink, protetikusaink, fogorvosaink, akiknek az esztétika a szakterületük és aneszteziológusaink is. Utóbbiakra már csak azért is szükség van, mert egyre gyakoribb, hogy a fájdalomtól tartó páciensek altatásban kérik a kezeléseket. Egyre több az olyan betegünk, aki 20-25 éve nem járt fogorvosnál, mert annyira retteg a fájdalomtól, és megkönnyebbülés számukra, hogy altatásban is el tudjuk látni őket” – meséli dr. Gelencsér Kálmán, aki a mai napig aktívan praktizál.

Nemzetközi pályán, helyi szaktudással
Persze nem minden páciens a „rettegős” fajtából való. Vendégkörünk túlnyomó része 40 éven felüli, és ma már valóban nemzetközi összetételű: Európa szinte minden szegletéből érkeznek, sőt évről évre fogadnak pácienseket az Egyesült Államokból és Ausztráliából is. Mintegy harminc éve még a német és osztrák vendégek voltak többségben, majd idővel a svájciak száma nőtt meg látványosan. Mára a kép igazán színes, ugyanakkor a német nyelvterületről érkezők továbbra is szívesen választják őket – elsősorban azért, mert anyanyelvükön kommunikálhatnak a személyzettel, ami kétségtelen versenyelőnyt jelent a környék fogászataihoz képest. 2022 óta ráadásul látványosan emelkedett a magyar páciensek aránya is, és a hazai, ellátandó betegek száma mindmáig folyamatosan nő.
A páciensek jelentős része ajánlás útján jut el a fogászathoz – egy ismerős, vagy családtag pozitív tapasztalatai mindig meggyőzően hatnak. Ez különösen igaz a belföldi, főleg helyi kliensekre. Kálmán hozzáteszi: „Sajnos sok olyan pácienssel találkozunk, akiket máshol nem mertek vállalni, elküldtek. Azonban mivel a mi szájsebészetünk az összes speciális implantációs és csontpótlási eljárást nagy rutinnal alkalmazza, így sok esetben mi vagyunk az utolsó mentsvár. Másrészt úgy vettük észre, a helyi pácienseknél sokkal könnyebb elsőre bizalmat ébreszteni – de épp ezért különösen fontos, hogy ne kövessünk el hibát az ellátás során. Egy negatív élmény híre gyorsan terjedhet a közösségen belül, és ha egyszer megrendül a bizalom, azt rendkívül nehéz visszaszerezni. Szerencsére ilyen esettel nem találkoztunk, mert számunkra alapelv, hogy minden páciens a lehető legmagasabb szintű figyelmet és ellátást érdemli – függetlenül attól, hogy helyi lakosról vagy külföldi vendégről van szó.”
Mi jelent még megkülönböztető jegyet a Gelencsér Dental számára? Például az, hogy egy helyen biztosítanak teljes körű, csúcstechnológiás ellátást. A nagy felbontású CT és a tűpontos panorámaröntgen mellett intraorális szkennereik, 3D-nyomtatóik, valamint CAD/CAM-rendszereik percek alatt készítik el a személyre szabott megoldásokat. "Arc- és mosolytervező eszközeink révén a pácienseknek csupán annyi időt kell a rendelőben tölteniük, amennyi feltétlenül szükséges – ez ma már a kliensek egyik legfontosabb elvárása. Folyamatosan vezetünk be új digitális fogászati innovációkat, aktívan részt veszünk tudományos kutatásban és fejlesztésekben, sőt fogászati termékeket és eszközöket gyártó vállalatok partnerei vagyunk. Ez az összetett, fejlődésközpontú szemlélet biztosítja kiemelkedő szakmai pozíciónkat” – teszi hozzá Kálmán.
A digitális munkafolyamatok bevezetését, vagy akár a német nyelvű kommunikáció elérhetőségét az ügyfelek igényeihez igazodva vezette be a Gelencsér Dental. Észlelték, hogy már a külföldiek sem szívesen töltenek órákat a fogászaton, hiába ez a magyarországi látogatásuk fő célja – ezért úgy alakították át a munkafolyamataikat, hogy minimalizálni tudják azt az időt, amit a páciensnek feltétlenül ott kell töltenie náluk. Ha minden helyben elérhető, ha a legmodernebb eszközöket használhatják, ha digitális megoldásokra is támaszkodhatnak, akkor az ügyfélkör is elégedettebb. Ez látszik is a belső felméréseiken: több mint 96%-os az ügyfélelégedettség.

A siker kulcsa: digitális technológia és emberközpontúság
„Már több évtizede az a célunk, hogy a digitális eszközöket minél jobban kiaknázzuk, a kommunikációban és marketingben is – ennek már kézzelfogható eredményei vannak. Leginkább online platformokon futtatunk hirdetéseket, a Google és a Facebook felületén egyaránt, elsősorban így találnak ránk a klienseink. Persze nélkülözhetetlen eleme a kommunikációnak a weboldalunk, ahol minden lényeges információt megtalálnak az érdeklődők” – összegzi Kálmán.
Hogy mennyire jól sikerül elérniük a célközönséget, azt leginkább a cég dinamikus növekedési mutatói igazolják: 2010-hez képest 2023-ra megháromszorozódott a munkatársi létszám – 25 főről nőtt 76-ra, a cég vagyoni értéke pedig ugyanezen idő alatt tizenötszörösére nőtt, 2024-ben már 4,8 milliárd forint felett volt.
Bár az eredmények már így is impresszívek, Dr. Gelencsér Kálmánnak vannak még tervei a vállalkozással: „Szeretnénk még markánsabban jelen lenni a gyártás területén is: 600 négyzetméteres frézközpontunkban és CNC-üzemünkben olyan műszaki háttérrel és egyedülálló géparzenállal dolgozunk, amely lehetővé teszi, hogy magas precizitással gyártsunk alkatrészeket és felépítményeket fogászati implantátumokhoz egyedi fogtechnikai megrendelésre. Ipari CAD/CAM marógépeink, titán-nyomtatóink révén szinte bármilyen dentál-technológiai fémalkatrész elkészítésére képesek vagyunk. Emellett bedolgozunk más fogorvosok, valamint nagyobb fogtechnikai laborok számára is, illetve bérgyártás keretében több hazai és külföldi cég partnereként működünk együtt, köztük implantátumgyártó vállalatokkal. Mindez azt eredményezi, hogy a cég tevékenysége mára messze túlmutat a klasszikus fogászati szolgáltatásokon: lefedjük a fogászati folyamatok teljes spektrumát az első lépéstől az utolsóig.”
Dr. Gelencsér Kálmán, a Gelencsér Dental Kft. ügyvezetőjének 3 legfontosabb tanácsa vállalkozások számára:
- Legyen küldetésed, ne csak szolgáltatásod vagy terméked!
Egy vállalkozás akkor válik igazán hitelessé, ha világos értékrend és cél vezérli. - Fektess be a tudásba – önmagadban és a csapatodban is!
A folyamatos fejlődés kulcsa a naprakész szaktudás, legyen szó vezetésről, technológiáról, vagy ügyfélélményről. - Ne a profitot hajszold elsőként, hanem az elégedett ügyfelet!
Ha így jársz el, az eredmény jönni fog. A minőség, empátia és a következetesség mindig megtérül.