Hogyan lehet elérni a pénzügyi függetlenséget?

Nagyon fiatalon már ügyvezető igazgatóként dolgozott a gyógyszeriparban, nagyon erős nagyvállalati karriert épített föl, miközben éveken át rendkívüli tudatossággal készült a korai „nyugdíjazására” s közben szó szerint bejárta a világot. Dr. Valiskó Gyöngyi interjúnkban részletesen mesél karrierről, FIRE-ről, önazonosságról, kőkemény spórolásról, mentális felkészülésről és a pénzügyi függetlenség elérésének lehetőségeiről.

Az alapján, amit olvastam és ahogy beszéltünk, „útkereső típusnak” látlak. Gyerekkorodban is ilyen voltál, vagy inkább felnőttként kristályosodott ki benned ez a hozzáállás? Mit jelent számodra úton lenni és mit a megérkezés?

Nem érzem magam útkeresőnek. Inkább úgy látom, hogy viszonylag hamar rátaláltam a saját vágányomra, és azon igyekszem minél kevesebb kompromisszummal, önazonosan haladni. Persze ez rengeteg tanulással és fejlődéssel jár, de nem „kóválygásként” éltem meg, hanem építkezésként. Kívülről egy középosztálybeli, szeretetteljes családból jövő lány képe látszott, belül viszont nagyon toxikus közegben nőttem fel, ahol fizikailag és verbálisan is bántalmaztak. Ennek az egyik fontos tanulsága, hogy ha azt túléltem, akkor minden mással is meg tudok küzdeni. Ez a belső tartás adja az önazonosságomat; a FIRE szempontjából is, bár ez a kettő nem ugyanaz (a FIRE mozgalomról az interjú végén írunk – a szerk.).

Hogyan alakítottad ki ezt az önazonos életet? Egy „aha-pillanat”, vagy inkább folyamat volt?

Sokkal inkább egy folyamat. Elég korán világos lett, hogy van egy kemény értékrendem a világról és magammal kapcsolatban, és ettől nem szívesen térek el. Gimnáziumban valaki „13. századi szamurájának” csúfolt és nem is teljesen alaptalanul. Voltak kilengések, van, amit ma már másképp csinálnék, de a gerincem egyenes maradt. Nem igazítottam az elveimet külső elvárásokhoz; inkább vállaltam, hogy az út néha nehezebb lesz.

37 évesen csúcspozícióba kerültél a gyógyszeriparban, ami hatalmas energiát, motivációt és belső erőt feltételez. Mi hajtott és hogyan jutottál el idáig olyan fiatalon?

Valójában soha nem volt az a karriercélom, hogy „vezető” legyek. A 90-es évek elején nagymamám tésztaszűrő kanalával, támogatás nélkül jöttem el otthonról, így egyfajta „gazdasági menekültként” kerültem a magyarországi, induló multinacionális gyógyszercégek egyikéhez orvoslátogatónak. A tanulás és a fejlődés érdekelt, és mindig akadt egy főnök, aki nálam előbb látta meg bennem a potenciált, és – képletesen – a fejemhez szorította a „pisztolyt” s kinevezett magasabb pozícióba. Így lettem termékmenedzser, marketingmenedzser, majd végül ügyvezető igazgató. Nem ügyeskedtem, nem politizáltam; azt csináltam, amit szakmailag helyesnek tartottam, és lelkiismeretesen dolgoztam. Azt gondolom, hogy „középszerű, átlagos valaki” vagyok, a tetteim húztak feljebb, nem a pozícióéhség.

Ugyanakkor az önazonosság megkéri az árát is; neked milyen árat kellett megfizetned?

Az önazonosság valóban nem a legkönnyebb út. Gyorsabban is előre juthattam volna, ha többször „hajlok meg”, de erre nem voltam hajlandó. Voltak térben és időben is küzdelmes helyzetek több stresszel, hosszabb, kanyargósabb utakkal. De ettől alszom jól, ettől tudok tükörbe nézni.

Mikor vetted észre, hogy a szakmai pályád már nem összeegyeztethető a belső iránytűddel, vagyis, hogy nem vagy a helyeden?

Két dolog nagyon hamar világossá vált számomra. Egyrészt a felsővezetői szint sokkal inkább politikáról szól, mint szakmáról, márpedig a politizálás engem egyáltalán nem érdekel. Másrészt pedig szerintem az iparág – a költségnyomás, az elvárások, az emberi minőség romlása miatt – rossz irányba indult. Semmit sem tett hozzá az életemhez az, hogy a névjegykártyámon milyen pozíció megnevezése olvasható. Visszaléptem egyet a hierarchiában a több szakmaiság és kevesebb politika érdekében. Később arra is rájöttem, hogy nagyon tudatosan el kell kezdenem B tervet építeni, mert a gyógyszeripar jövője nem ígért jó életminőséget.

Hogyan lehet a főállás – főleg, ha az ilyen felelősségteljes és energiaigényes – mellett B tervet építeni?

Mindig rengeteget olvastam az iparágról, előre láttam, melyik cég, melyik terméke lesz sikeres, és addig mentem, amíg oda nem kerültem. Ugyanígy, amikor láttam, hogy az iparág lefelé megy, keresni kezdtem az alternatívát. Elvégeztem egy szervezetfejlesztő-tanácsadó képzést, tartottam tréningeket, csináltam projekteket, mert akkoriban azt gondoltam, ez lehet a jövőm. Csakhogy a multiban töltött utolsó 8 év olyan mértékű stresszel és egészségromlással járt, hogy rájöttem: nem akarok többé vállalati környezetben dolgozni, még külsősként sem. Végül elengedtem ezt az irányt, és tudatosan a teljes szabadság felé fordultam.

Egy ilyen stresszes, egészségromlással járó spirálból hogyan lehet kijönni? Ekkor kezdted el FIRE-t építeni?

A FIRE-t jóval korábban nagyjából 2012-től kezdve építettem, még mielőtt tudtam volna, hogy ennek ez a neve. Követtem a költségeimet, tudatosan növeltem a bevételeimet, félretettem a bevételeim egy részét és közben egyre több tudást halmoztam föl, egyre tudatosabban készültem a „korai nyugdíjazásomra”. Kiszámoltam és beírtam egy a „kiszálló” összeget egy excel tábla aljára. De őszintén: nagyon nehéz volt kitartani abban a vállalati környezetben. Ha nem vagyok annyira makacs és kitartó a céljaimat illetően, talán előbb kilépek.

Volt bármilyen külső támogatásod ebben a hosszú és nehéz folyamatban?

Az utolsó időszakban kerestem és kaptam is professzionális, külső támogatást.

A korai „nyugdíj” nekik nem felróható módon sokak számára pusztán pénzügyi kérdés. De mégis megkérdezem: szerinted ez mennyire pszichés–mentális kérdés is?

A pszichés aspektus éppen olyan fontos része a felkészülésnek, mint az anyagiak megalapozása. Az az igazság, hogy aki a FIRE előtt nem élt önazonos, elégedett életet, az a korai „nyugdíjas” éveiben is nagyon kicsi eséllyel válik elégedett, boldog emberré. Szeretném hangsúlyozni, hogy én a FIRE előtt is boldog és elégedett életet éltem, nekem a munkahelyeimmel voltak problémáim. A nyugdíjazásuk után sokan veszítik el az identitásukat és az addig struktúrát az életükben, vagyis hogy már nincs igazán miért felkelni reggel. Erre nem pénzzel, vagy más anyagi erőforrásokkal, hanem mély önismerettel, önreflexióval, kíméletlen őszinteséggel magunk felé, illetve jó célokkal lehet felkészülni.

Esetedben az anyagi és pszichés felkészülés mennyi időt igényelt?

Ez a folyamat nagyjából egy évtizedig tartott, több, egymásba csúszó folyamattal. Természetesen meg kellett teremtenem az anyagi alapokat a bevételeim növelésével, a cég- és pozícióváltásokat is tudatosan vállaltam a magasabb fizetésért. Ezek minden esetben extra kockázattal jártak, rengeteg plusz energiát igényeltek és komfortzónán kívüli helyzettel jártak. A tudatos felkészülés része még a hatékony költségmenedzsment, a bevételeim egy részének félretétele, majd a befektetéseim kezelése. A pénzügyi „okoskodást” korábban nem tanultam, így sokat kísérleteztem, és mély önismerettel az út során döntöttem arról, hogy miben vagyok komfortos befektetőként, mit bírok kockázatban és életmódban. S persze foglalkoznom kellett a mentális résszel is, mert például nagyon pontosan tudnom kellett, hogy mik a prioritásaim, miről tudok lemondani. Csak egy példát említek: amikor anno a házunkat építettük, hónapokig minden forint az építkezésbe ment. A barátaink etettek, évekig alig vettem magamnak ruhákat, a novemberi hidegben kint a kerti slaggal „zuhanyoztam”.

S közben feltetted magadnak a kérdést, hogy a kiszállás után „mit fogok csinálni a nyugdíjas éveimben?”

Szerencsés vagyok, mert rengeteg dolog érdekel. Az utazás a legnagyobb szenvedélyem – 17 éves korom óta járom a világot –, de ebből sosem akartam bevételre szert tenni, nem a blogból akarok élni. Imádok kertészkedni, nyáron megtermelem magamnak a zöldséget, a gyümölcsöt. Szeretek kutyákkal is foglalkozni; évekig mentettem és rehabilitáltam viselkedésproblémás ebeket. Erős a baráti és szociális hálóm, illetve vannak keresztgyerekeim is, egyáltalán nem vagyok egyedül és nem vagyok magányos. Ha pedig bejön egy olyan projekt, ami tetszik – akár önkéntes, akár fizetős –, szabadon döntök arról, hogy szerepet vállalok-e benne. A FIRE számomra elsősorban az időmmel való gazdálkodás szabadságát jelenti.

Több mint 140 országban jártál már, maradt még motivációd vagy úgy érzed, mindent láttál már?

Nem érzem úgy, hogy „mindent láttam”, még mindig óriási bennem a kíváncsiság. S talán érdemes is elválasztani egymástól a „turista” és az „utazó” fogalmát. Szerintem az előbbi gyakran csak egy rövid „menekülésre” használja az utat, listát pipál, keresi a komfortot, amit esetleg a hétköznapjaiban nem kap meg. Az utazót viszont a világ megismerése viszi előre: az új kultúrák megismerése, a kitaposott ösvényekről való letérés jelenti számára az elsődleges motivációt. Az autentikus élményektől érzem igazán élőnek magam.

Milyen egy átlagos napod most?

A „to do” listák készítése nem tűnt el az életemből, mert mindig van egy-egy új projekt, amivel foglalkozom. Az egyik ilyen, hogy készítem elő a külföldi életem. Összességében néha nehezebb időpontot egyeztetnünk egy baráti vacsorára, mint amikor a vállalati világban voltam. Nem is olyan régen dolgoztam külsős tanácsadóként is egy fantasztikus, lelkes csapattal, ami egy gyógyító élmény jelentett számomra. Közben pedig spanyolt tanulok és vannak olyan napok is, amikor „csak” olvasok.

Ha valaki hozzád hasonló módon FIRE életmódra készül, mik a legfontosabb üzeneteid számára?

Először is kíméletlen önismeretre van szükség, mert lehet, hogy a FIRE nem mindenkinek való, és ez teljesen rendben van. A FIRE sokkal több, mint csak pénz kérdése; a költségmenedzsment, a megtakarítások és a befektetések mellé identitás, jó célok és szerepek is szükségesek. Fontos a jogi-pénzügyi tudatosság is, vagyis  legyen stratégiánk az értékőrzésre és kockázatkezelésre. Döntsük el, milyen életmódot szeretnénk élni; „sovány FIRE”-t szigorú spórolással, vagy „duci” FIRE-t változatlan életszínvonalon. Készüljünk fel a környeztünk reakcióira is, mert nem mindegy, a család és a barátok hogyan reagálnak, és az sem lényegtelen, hogy van-e egy erős és megtartó közösségünk, mert enélkül könnyen magányossá válhatunk. Gondoljuk végig a nagy kérdéseket is: lesz-e gyerekünk, a partnerünk is FIRE-ezik-e vagy tovább dolgozik, milyen nyugdíjra számíthatunk, kell-e idős szülőkről gondoskodnunk, és mi alapozza majd meg a mindennapok struktúráját. Ezek a legalapvetőbb kérdések, amiket mindenkinek fel kell tennie magának és őszintén meg is kell válaszolnia, ha a FIRE életmód gondolatával játszik.

FIRE mozgalom – csak röviden

A FIRE mozgalom (Financial Independence, Retire Early) lényege, hogy tudatos pénzügyi tervezéssel és spórolással az ember minél hamarabb elérje a pénzügyi függetlenséget, vagyis azt az állapotot, amikor már nem kell a megélhetésért dolgoznia. A résztvevők rendszerint jóval többet tesznek félre, mint az átlag (akár a jövedelmük 40–60 százalékát is), és ezt megtakarításokba, befektetésekbe forgatják. A FIRE alapja a 4 százalékos szabály: ha a vagyonunk akkora, hogy évente annak 4 százalékából fedezni tudjuk a kiadásainkat, akkor az elméletileg biztosítja a pénzügyi függetlenséget. A FIRE-nek nemcsak a pénzügyi tudatosság, hanem az életmód tudatos alakítása is lényeges részét jelenti; ide tartozik a kiadáscsökkentés, értékrend szerinti fogyasztás, valamint annak átgondolása, hogy mit kezdünk a felszabaduló idővel. A FIRE nem feltétlenül jelenti a teljes „nemdolgozást”. Sokan inkább szabadságot keresnek, vagyis azt, hogy ne kényszerből, hanem választásból vállaljanak munkát vagy projekteket.