„Nem a legújabbat, hanem a következő technológiát gyártjuk!” – Kiskőrösről került a világ lézerfény-térképére Kovács Tamás cége
Gyermekkori szenvedélyét váltotta világsikerré Kovács Tamás, a Lasershow Hungary International tulajdonosa. A floridai Hard Rock Hotel gitár alakú épületéhez az ő cége gyártotta a lézer látványelemeket, de többek között dubaji és távol-keleti megbízóknak is dolgoznak. Ám eközben Tamás a szülei házánál lévő kis műhelyben dolgozik évek óta ugyanazzal a néhány munkatárssal, délben pedig anyukája szolgálja fel nekik az ebédet.

Felsős volt az általános iskolában, amikor a nővére részt vett modellként egy divatbemutatón. Teljesen lenyűgözte a fénytechnika, és – bár akkor még nem volt lehetőség mindennek utánanézni az interneten – folyamatosan kutatta a lehetőséget, hogy elmélyüljön ebben a témában. A középiskola alatt már fénytechnikusként dolgozott a közeli diszkókban, majd nagyobb cégeknél lett rendszergazda.
A U2-nak és a Red Hot Chilli Peppersnek is dolgozott
Mire leérettségizett, az átlagfizetés négyszeresét kereste. A családban mindenki vállalkozó volt, így Tamás sem akart elhelyezkedni egy cégnél alkalmazottként, 2005-ig párhuzamosan dolgozott diszkókban és felelt nagy informatikai rendszerekért. Ekkor találkozott későbbi üzlettársával, Tiborral.
„Magyarország rendezvényeit bejártuk a lézereinkkel, Európában három olyan cég van összesen, mint a miénk – kezdi Kovács Tamás. – Idővel aztán olyan lézerekkel kezdtünk foglalkozni, ami nem sorozatgyártásban készülnek, hanem kimondottan a megrendelőnek. Egy ilyet aztán poénból feltettem az egyik nemzetközi kereskedő oldalra, és mire reggel felébredtem, az Egyesült Államokból megvették. Majd írt egy üzenetet a későbbi amerikai partnerem, hogy mennyit tudnék ebből legyártani. Meglepő módon azonnal megvolt a bizalom részéről, hiszen nem ismert, és akár kaphatott volna egy téglát a csomagban a többmilliós eszköz helyett.”
Tamásék cégének hamar híre ment a tengerentúlon, dolgoztak a világ egyik leghíresebb fesztiválján, a Coachellán, de többek között a U2 és a Red Hot Chilli Peppers koncertjein is.
Dubajban készül a következő szenzáció
Az egész világon csak 200 olyan cég van, ahol a lézertechnikát főállásban művelik és ezek között van a Lasershow Hungary International Kft. is, amelynek Kovács Tamás az alapító-tulajdonosa. Az amerikai piacra való betörésük leglátványosabb lépése a floridai Hard Rock gitárhotel volt, ahol ők készítették el lézerfényekből a gitár húrjait. Azt amúgy kevesen tudják, hogy a világhírű kaszinó- és hotel üzletlánc tulajdonosa, egy floridai indián törzs, a seminole-k.
„2016-ban már a hotel két átadási időpontját el kellett halasztani, és még mindig nem volt megoldva, hogy milyen technikával készül el a gitár nyaka. Korábban felmerült, hogy valamilyen fém szerkezet lesz, de hamar rájöttek, hogy túl nagy lenne a kilengése, nem lenne biztonságos. Végül három lézerrel foglalkozó céget kerestek meg, két amerikait és a miénket. Mivel a tengerentúli cégek nem tudtak elég erős teljesítményt produkálni, ezért mi kaptuk a megbízást. Pontosabban azt kérték, hogy először készítsünk el egy húrt, aztán majd meglátjuk a folytatást. Amint bekapcsoltuk az első lézert, jött az üzenet, hogy a további ötöt is tőlünk rendelik meg.”
Tamás cége 99 százalékban az amerikai piacra dolgozik; többek között az NBA-ben szereplő Sacramento Kings csapatának védjegyévé vált Light the Beam, azaz győzelmi fénysugár is az ő technikájával kelt életre. De az ő lézereikkel került valamennyi NBA épületre tragikus helikopterbalesete után Koby Bryant és lánya arcképe, valamint a szöveges üzenetek is.
„Tennessee-ben egy többhektáros rekreációs központ lézerfényeit készítettük el, Thaiföldön pedig egy skybar fényinstallációját. Most Dubaiban készítünk elő egy igazi szenzációt, egy víz alatti szálloda diszkóklubjába készítenénk lézershow elemeket. Azonban ez még hosszú idő lehet: akár fél-egy év, mire elindulhat a munka. Gyakran előfordul, hogy sokkal hamarabb legyártunk valamit, aztán évekkel később kapunk egy megrendelést, amire az a tökéletes megoldás. Mindig azt mondom, hogy a mi titkunk, hogy nem a legújabbat, hanem a következő technológiát gyártjuk!”
„Három emberrel is meg lehet azt a pénzt keresni!”
Amellett, hogy Tamás célkitűzései között szerepelnek a minél nagyobb hatékonyságú és minél hosszabb élettartamú látható lézerek létrehozása, az új terület a vágólézerek, amelyekkel a lézerfényforrások teljesítménye már összeért.
„Közben folyamatosan új fejlesztéseken dolgozunk, amelyek közül lehet, hogy néhány egy jó ideig a polcon pihen, aztán jön egy megrendelés, amihez éppen arra lesz szükségünk. A víz alatti lézert például öt éve elkészítettük, és nemrég használtuk fel Las Vegasban, egy különleges szökőkútban.”
Tamás lézerei bekerültek idén a TOP100 magyar innováció közé. Ha azonban azt gondolnánk, hogy a nemzetközi karrier beindulásával a cég is növekedni kezdett, óriásit tévedünk.
„Nem gondolom, hogy egy cég attól működik jól, ha egy nagy szerelőcsarnokban készülnek a termékek – mondja Kovács Tamás. – A műhely és az iroda ugyanúgy a szüleim házánál van, mint amikor indultunk. Sőt, délben édesanyám tálalja az ebédet a munkatársaimnak.”
Évtizedek óta ugyanazzal a csapattal dolgozik, csak akkor foglalkoztat külső, beugrós munkaerőt, ha szoros határidővel kell elvégezni a munkát.
„Három emberrel is meg lehet keresni azt a pénzt, csak egyedit kell készíteni. Szerencsére, a kollégáimban is van ambíció, fontos számukra, hogy egyedi, különleges dolgot hoznak létre. Többször előfordul, hogy velem tartanak külföldre, ami szintén nem egy komisz dolog.”
Tamásnak néhány havonta ki kell utaznia a beszerelt lézereket ellenőrizni, karbantartani, de két-három hétnél többet soha nem tölt távol a családjától.
„Négy gyermeket nevelünk a feleségemmel, néhány hét múlva velük utazom Floridába a gitárhotel lézereit ellenőrizni. Így összekötjük a kellemest a hasznossal: a munkát a családi nyaralással.”
Tipp Kovács Tamástól, hogyan tudod a cégedet külföldön is ismertté tenni
- Ahhoz, hogy a külföldi piacra is betörj, egyedi szolgáltatásra vagy termékre van szükséged, mert az átlagossal nem lehet kitűnni. Emellett az egyedit magas színvonalon kell előállítani, hogy a vevő elégedett legyen és később is visszatérjen, illetve vigye a jó híredet.
- Fontos, hogy a terméked, illetve a szolgáltatás supportja a hét minden napján, 0-24 órában elérhető legyen.
- Azt figyeltük meg, hogy a külföldi vevők számára különösen imponáló, ha még a határidő előtt teljesítjük a megrendelést.
- Nem csak az itthoni, de a külföldi piacra is igaz, hogy csak akkor tudsz hosszú távon jelen lenni, ha mindig képes vagy a megújulásra.
- A vevők megtartásához különösen fontos, hogy garantált legyen a változatlan minőség. Ha egy szintet megszoknak, ahhoz ragaszkodnak és el is várják.