„Olyan uborkaszezon volt, hogy lerágtuk az összes körmünket…” – sokszor göröngyös út vezet a sikerhez, ahogy a LOLmarkt esetében is

A Czaga Zsolt és Nagy Árpád által létrehozott LOLmarkt egyedi és vicces pólókat, ajándéktárgyakat gyárt. 2010-ben indultak, létrehoztak egy webshopot, az eltelt 14 évben elindítottak összesen 19 üzletet és országos hálózattá nőtték ki magukat. A két tulajdonos mesélt nekünk arról, hogy miért éppen a vicces pólókban látták meg a bizniszt és milyen szembeszéllel kell megküzdeniük a sikerért.

{{ formattedDate }}6 perc olvasási idő

Czaga Zsolt a Debreceni Egyetemen folytatta tanulmányait informatikus és szakigazgatási agrármérnökként, de már az egyetemi évek alatt rengeteget foglalkozott weboldalak készítésével és grafikával is. Saját bevallása szerint borzasztóan ’kocka’ volt akkoriban. Amikor bejöttek a köztudatba a vicces mémek elhatározta, hogy csinál olyan pólókat, amin ezek a feliratok rajta vannak. Felkeresett különböző dekorstúdiókat, de csak nagy tételben, minimum 20 darabot tudott volna tőlük rendelni, amit egyetemistaként nem engedhetett meg magának. Kitalálta, hogy létrehoz egy webshopot, és eladja a többi pólót, amire neki nincs szüksége. Szerencséjére rögtön talált is egy üzlettársat ehhez. „ Konkurencia akkor még nem nagyon létezett és ha a Facebookon megosztottunk érdekes tartalmakat azt imádta a közönség, mi pedig nagyon élveztük a munkát !” – elevenítette fel a kezdeteket Zsolt. Aztán úgy hozta a sors, hogy ezzel az üzlettárssal nem folytatták tovább, helyette jó barátjával Nagy Árpáddal kezdtek önálló bizniszbe, ami huszonévesként nem volt egyszerű történet. Árpád a közös cég előtt egy ingatlanirodának volt a regionális vezetője, majd amikor az ingatlanválság megsemmisítette a portfólióját el kellett gondolkoznia, hogy merre tovább. „ Szögre akasztottam az öltönyömet, kölcsönkértem 400 ezer forintot és belevágtunk Zsoltival a vállalkozásba . ” – emlékezett vissza. Hatalmas terveik voltak, mindenképp az online kereskedelemben látták a jövőt, ami 2012-ben még nagyon gyerekcipőben járt. Nem feltétlen egyezett a nézőpontjuk mindenben, de hittek az e-kereskedelemben, bíztak egymásban, és ez a bizalom rengeteget jelentett számukra.

„Olyan uborkaszezon volt, hogy lerágtuk az összes körmünket… ”

Mivel tőkéjük nem volt, ezért minden egyes megkeresett forintot visszaforgattak a vállalkozásba. Beköltöztek Zsolt szüleinek házába és az ottani pincéből kezdték el üzemeltetni a webshopot. 2012-ben indultak és még abban az évben Tiszaújvárosban egy Tesco áruházban megnyitották az első üzletüket is. Akkorra már letarolta a piacot a válság, így sok kiadó üzlethelyiségből tudtak választani. Árpád úgy gondolta, hogy majd karácsony előtt ’bankot fognak robbantani’ és nem is tévedett: „ Emlékszem az emberek jöttek befelé a boltba az ünnepek előtt, hogy úristen, mit lehet itt venni? Mi pedig nagyon-nagyon lelkesek voltunk, mert láttuk, hogy amit csinálunk, arra van igény .” Zsolt is emlékszik rá, hogy teljesen kifosztották őket karácsonykor, de arra is, hogy utána nehéz időszak következett ,  mert - ahogy később rájöttek - ennek a fajta üzletnek van egy jellegzetes periodikussága. „ Ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, azt kell mondjam, hogy ezután majdhogynem 7 év szívás következett . A nyár, és a karácsony mindig jó volt, de közte sokszor olyan uborkaszezon volt, hogy lerágtuk az összes körmünket, hogy hogyan fogunk az egyik időszaktól a másikig eljutni. ” – teszi hozzá Árpád, aki ezt követően mindig abba a városba költözött, ahol éppen boltot nyitottak: „ Hol a boltban laktam, hol valami pici albérletben. Elég hardcore időszak volt, de nagyon fiatalok voltunk és abszolút élveztük, amit csinálunk. Jó volt vállalkozónak lenni! ”

„Abban vagyunk jók, hogy azt mondjuk az ügyfeleknek, amíg bevásárolsz, elkészül az egyedi terméked !”

A LOLmarkt-nak saját dizájner csapata van , akik a mintákat és a tárgyakat tervezik. A vásárlók nyáron kerti partikkal, sörözéssel kapcsolatos termékeket keresnek, nyár végén nagyon sok lagzis, vagy legénybúcsús pólót és ajándéktárgyat, ősszel meg már készülnek a karácsonyra. Az ajándékokon túl merchandise termékeket is gyártanak : cégeknek, neves előadóknak készítenek pólókat. Olyan zenészekkel dolgoznak együtt, mint pl. a Beton.Hofi, Co Lee, Hundred Sins, de készítettek már pólókat a Punnany Massif-nak is. Ezen felül rengeteg más céget is kiszolgálnak munkaruha fronton, és most indítanak egy másik webshopot, amivel kifejezetten őket veszik célkeresztbe.

A szakemberek elmondták, hogy konkurenciájuk inkább csak az online térben van, de ott viszont sokan vannak, akik jól csinálják. „ Mi a gyorsaságunkkal és az egyedi design-nal emelkedünk ki a többiek közül. Abban vagyunk jók, hogy azt mondjuk az ügyfeleknek, hogy amíg bevásárolsz, - mert többnyire Auchan és Tesco áruházakban vagyunk jelen - addig elkészül az egyedi terméked !” – magyarázza Zsolt, aki hozzáteszi, hogy kb. 15-20 percen belül készre tudják gyártani az egyedi ajándékokat bárkinek.

A mai napig nem tudják megjósolni 100%-osan, hogy melyik üzletnyitásuk lesz sikeres, de amire rájöttek, hogy a munkatársak személye kulcskérdés, vagyis nagyon nem mindegy, hogy ki van a pultban, milyen a személyisége, hogyan értékesít. Ezért is helyeznek arra nagy hangsúlyt, hogy milyen a kapcsolat, az együttműködés, a kommunikáció a LOLmarkt-on belül. „ Nagyon fontos nálunk, hogy a dolgozók megbecsülve érezzék magukat. Az elvárásokat is írásban adjuk oda nekik, hogy minél kevesebb legyen a konfliktus, ha hibáznak. Én szeretem, ha velem kedvesek az emberek, ezért én is igyekszem az lenni másokkal .”- magyarázza Árpád.

„Ez volt az az ezüstszál, amibe kapaszkodtunk, hogy megmentsük a céget.”

Mivel a vállalkozáson belül nagy hangsúlyt fektetnek a családias légkörre a covid idején sem szerették volna a dolgozóikat cserben hagyni. Nem zártak be akkor sem, amikor naponta másfél milliós veszteséget termeltek. Ahogy ők fogalmaznak, elmentek egészen a falig, három nap választotta el a csődtől őket, amikor már nem tehettek mást, mint lehúzták a rolókat. „ Szerencsére azóta már mindenki visszajött! Olyan jó volt, hogy éreztük, ennek a cégnek lelke van! „ – teszi hozzá Árpád, aki egy idő után Egerből leköltözött Polgárra, ahol az üzemük volt és a közös munka eredményeként a webes üzletág kezdett felmenni.  „ Ez volt az az ezüstszál, amibe kapaszkodtunk amikor zárva voltak a boltjaink .”- teszi hozzá a szakember. A korszerű, ipari nyomtatókkal felszerelt nagyüzemüket irányítják most mind a ketten és azt tartják, hogy ez a szíve a vállalkozásnak, ennek a lüktetésétől függ az, hogy hogyan tudnak termelni a boltjaik. Árpád azonban nosztalgiával gondol vissza a kezdetekre is: „ Igaz, hogy most a vezetéssel foglalkozom, de én még nem engedtem el azt az álmomat, hogy innen vissza tudok egy kicsit majd menni abba a szerelmi időszakba, amikor fiatalabb koromban jártam az országot, a boltjainkat és ha kellett bárhova beálltam én is dolgozni. Mert az nagyon hiányzik !”.

„Nagy mértékben múlik a siker azon, hogy hogyan állunk a dolgokhoz!”

A csúcson 13 üzletük volt, de nem mind váltotta be a hozzáfűzött reményeket. „ Összesen eddig 19 üzletet nyitottunk az évek során, jelen pillanatban kilenc boltunk van. Rengeteget sakkozzunk vele, hogy hol éri meg üzemeltetni .” – meséli Zsolt, és hozzáteszi, hogy ahogy növekedtek, mindegyik szinten újabb kihívásokkal szembesültek és mindig újabb tanulópénzt kellett fizetniük a továbblépésért. Élt bennük egészen a közelmúltig egy olyan idea, hogy úgy fogják vinni a cégüket, hogy minden problémamentes lesz, de amikor túl voltak a covidon, az energiaválságon, a háború kitörésén, megint jöttek újabb és újabb kihívások. „ Mindig jön olyan szembeszél, ami után azt hiszed, hogy most már végre hatra dőlhetsz, mostantól minden szuper lesz, de aztán jön a következő és lefúj onnan, ahol álltál .„ – mondja mosolyogva Árpád, aki elmondta, hogy már elengedték azt az elképzelést, hogy valaha teljes lesz a nyugalom. Azt tűzték ki ehelyett, hogy mindig a lehető legjobban és legrugalmasabban fognak alkalmazkodni a felmerülő problémákhoz. „Árpi régóta foglalkozik spiritualitással, önfejlesztéssel, de én is rájöttem, hogy nagy mértékben múlik a siker azon, hogy mi magunk hogyan állunk a kihívásokhoz! ” - fogalmazott meg egy fontos igazságot Zsolt.

5 tipp a LOLmarkt tulajdonosaitól, azoknak akik hasonló vállalkozáson törik a fejüket:

  • Az ember a legfőbb érték! Ezt ne felejtsd el!
  • Minden rajtad múlik, vállalj felelősséget és ne másra mutogass!
  • Legyél kitartó, eltökélt, de ugyanakkor rugalmas!
  • Képezd magad folyamatosan, olvass sokat, járj képzésekre!
  • Ha szeretnéd megismerni önmagad, és a korlátaidat, akkor a vállalkozói lét a te utad!

A cikk a Shoprenter együttműködésével valósult meg.

szerző:Mekis Csilla

Ezek is érdekelhetnek

További tartalmak