Barátokból társalapítók, hobbiból növénybirodalom: így nőtte ki magát négy év alatt a Gardencentrum

Egy növénywebshop elsőre egyszerű ötletnek tűnhet: jönnek a rendelések, a csapat pedig délutánonként csomagol egy kicsit. A Gardencentrum alapítói valami ilyesmit képzeltek el 2022 elején, a valóság azonban gyorsan megmutatta számukra, hogy ez nem olyan egyszerű műfaj. Komoly szakmai tudás, logisztika, edukáció és türelem kell hozzá. Néhány év alatt mégis olyan sikeres céget építettek, amely nemcsak webshopként működik, de saját növénytermesztésbe és edukációba is kezdett és lépésről lépésre felépítette a vásárlói bizalmát.

{{ formattedDate }}5 perc olvasási idő

A Pest megyei Péteriben, a Gardencentrum legnagyobb telephelyén tavasz lévén javában pörög a szezon. A csapat folyamatosan növényeket készít össze, csomagol, számláz, a tulajdonosok egyik pillanatban még interjút adnak, a másikban pedig már rohannak is vissza a napi feladatokhoz.  

A cég története három kertészmérnök barátságával kezdődött:: Éber Csaba, Leber János és Leber-Mogyorósi Dóra csoporttársak voltak a kecskeméti főiskolán, amelynek elvégzése után, kertészmérnöki diplomával a zsebükben mindenki elkezdte építeni a saját karrierjét. Dóra és János - házaspárként - kertépítéssel, kertfenntartással kezdtek el foglalkozni. János a terepi feladatokat látta el, Dóra a növény-, és anyagbeszerzésre szakosodott, viszont a második diplomája megszerzése és a gyerekek érkezése után szeretett volna nagyobb fókuszt helyezni a növényekre, és az online értékesítésre. Ekkor jött Csaba a képbe, mint régi főiskolai jóbarát, aki kereskedelmi vezetőként  - és külföldön eltöltött évekkel a háta mögött - komoly tapasztalattal bírt. “A főiskola után sokat beszélgettük arról, hogy egyszer majd csinálunk valamit közösen is. Pár éve éreztük, hogy eljött ennek az ideje.” – meséli Csaba, aki hozzátette, hogy ekkor harmadik tulajdonosként Szilágyi Ilona közgazdasági szakember is belépett a cégbe, aki a pénzügyi és gazdasági hátteret biztosítja, valamint a külföldi leányvállalatot is ő viszi.

„Mi nem azt hozzuk be, amit a partner eladni kíván, hanem azt, ami működik a magyar kertekben”

Kezdetben nagyjából 40–50 növénnyel alapvetően hobbiprojektnek indult a Gardencentrum, ám gyorsan kinőtte magát, és ma már körülbelül tizenkét fős állandó csapattal, szezonban 15-16 fővel működnek. A gyors növekedés mögött szerintük nagyrészt az áll, hogy mindannyian a kertészeti szakmából érkeztek, ami nem feltétlenül van így a többi hasonló vállalkozás esetében. János és Dóra 18 évig kertépítéssel foglalkozott, így pontosan tudják, hogy melyek azok a növények, amelyek tényleg jól érzik magukat a magyar klímán, melyikkel lesz sikerélménye a vásárlónak, és melyik az, ami jól mutat egy fotón, de a vevő kertjében csalódást okozna. „Mi nem azt hozzuk be, amit pl. a holland partner eladni kíván, hanem azt, ami működik a magyar kertekben” – fogalmaz Dóra, aki hozzáteszi, hogy ettől függetlenül figyelik a divatot és a piaci igényeket is, de a választéklistát alapvetően a saját szakmai tapasztalatukra alapozva alkotják meg.  

„Először azt gondoltuk, hogy délutánonként majd csomagolunk egy kicsit.”

Az induláskor még ők sem látták, mekkora feladatba vágtak bele. „Először azt gondoltuk, hogy annyi lesz csak a feladat, hogy délutánonként majd csomagolunk egy kicsit. Hát ez nagyon nem jött be!” – mondja Csaba. Meg kellett tanulni a logisztikát, a reklamációkezelést, az online marketinget, a vásárlói edukációt, és egy egész működő rendszert felépíteni.

A csapat hamar felismerte, hogy a webshop önmagában nem elég, sok vevő jelezte ugyanis, hogy szívesen átvenné személyesen is a növényeket. Így az online kereskedelem mellé offline üzletet, egy kertészetet is létrehoztak, először Péteriben, később Alsónémediben. A fejlődés azonban itt sem állt meg. Ahogy nőtt a cég, egyre többször futottak bele abba, hogy bizonyos növényekből egyszerűen nem tudnak megfelelő mennyiséget beszerezni, ezért elkezdtek saját maguk is növénytermesztéssel is foglalkozni. 

Közben a vállalkozás földrajzilag is bővült. A harmadik partnerük Erdélyben él, így létre jött egy romániai webshop is, amely gyakorlatilag a magyar oldal teljes duplikációja román nyelven. A román vásárlók lejben fizetnek, és román nyelven kommunikálnak velük. Péteribe fut be a legtöbb növény, itt zajlik a termelés, a csomagolás és innen mennek tovább a romániai megrendelések Nagyváradra, Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Bukarestbe és egész Romániába.

„Olyanok vagyunk itt a kertészetben, mint egy mesterszakács, aki a kezedbe adja a legminőségibb hozzávalókat.”

A Gardencentrum egyik legfontosabb felismerése nem a földrajzi bővüléshez, hanem a márkaépítéshez kapcsolódik. Korán rájöttek arra, hogy hosszú távon nem elég egyszerűen eladni a növényeket, hanem bizalmat kell építeni, és ennek része a tudásátadás is. Ez a gyakorlatban hírleveleket, Facebook-oldalt, TikTok- és YouTube-csatornát jelent, ahol folyamatosan edukálják a célközönségüket. Videókban, posztokban, hírlevelekben adják át azt a tudást, amit kertépítőként és kereskedőként évek alatt felhalmoztak. Nem egyszerűen árulnak, hanem segítenek is a növényválasztásban, hogy mi illik össze, mi fog működni, hogyan érdemes ültetni. „Olyanok vagyunk itt a kertészetben, mintha állna az ABC-ben egy mesterszakács, akinek azt mondanád, hogy paprikás csirkét akarsz készíteni, és ő egyenként a kezedbe adná a legminőségibb hozzávalókat, majd el is mondaná, hogy hogyan főzd meg. Mi ugyanezt csináljuk, csak növényekkel.” – magyarázza Csaba. 

„Nem a gyors meggazdagodás volt a célunk”

Ez a szemlélet megtérül, mert rengeteg pozitív visszajelzést kapnak, ami részben automatizmusokon keresztül jut el hozzájuk. A webshopból például - amelynek létrehozásához a Shoprenter-t használták - egy hét után automatikusan kimegy egy e-mail, amelyben értékelést kérnek a vevőktől, de a Google-profiljukra, a Facebook-oldalukra, a TikTok- és YouTube csatornájukra is folyamatosan érkeznek a reakciók. 

Diószegi Nóra, a Shoprenter webáruház-indítási szakértője szerint a Gardencentrum.hu sikerének kulcsa az, hogy hiteles márkát építettek, kertészeti szakemberként valóban értenek a termékeikhez, ami bizalmat kelt a vásárlókban. Emellett tudatosan erős marketinget és igényes designt alkalmaztak az oldalon. A szakértő úgy látja a webshop platform kiválasztása hosszú távú stratégiai döntés, amelynek nemcsak a jelenlegi igényeket kell kiszolgálnia, hanem a későbbi növekedést is támogatnia kell. „Egy bizonyos méret fölött már automatizálni kell, különben a cég saját növekedésének válik az áldozatává.” – magyarázza Nóra, és hozzáteszi a Gardencentrum ezt időben felismerte, és tudatosan építette fel azokat a folyamatokat, amelyek ma már lehetővé teszik a skálázható működését. - „Van egy mondásunk: Klónozd a sikert! Ők ezt is meglépték, a román piacon jelen lévő új webáruházukkal is növelni tudták a bevételüket” 

Persze náluk is vannak hibák, vannak reklamációk, de ezeket igyekeznek jól kezelni: „Ahhoz vannak hozzászokva az emberek, hogy ha nem elégedettek a termékkel, akkor kellemetlenségbe ütköznek. Nálunk nem ez van. Nálunk a vevő az első!”- mondja Csaba. Ebben szerintük az is szerepet játszik, hogy nem kényszerből vágtak bele a cégépítésbe. Mire elindították a Gardencentrumot, már megvolt az egzisztenciájuk, ezért türelmesebben, hosszabb távra tudtak tervezni. „Nem a gyors meggazdagodás volt a célunk, hanem egy szakmailag megalapozott, gondosan válogatott növénykínálat felépítése. Egy olyan országosan elérhető és megbízható növénybolt, amely valódi sikerélményt ad a kertet építőknek.”  - fogalmaz Dóra

„A Gardencentrum számára a forgalmat elsősorban a Google és a SEO generálja.”

Ez a fajta tudatosság a digitalizációhoz való viszonyukban is visszaköszön. „Az elején papíron nyomtattuk ki a rendeléseket, kézzel pipáltuk a tételeket, külön programban ment a számlázás és a címirat. Ez ma már teljesen automatizálva működik!” – mondja Csaba, aki hozzátette azt is, hogy kertészet specifikus vállalatirányítási rendszert használnak, amelyet külön fejlesztettek a saját működésükhöz. A csomagolás után a vevő pl. automatikusan megkapja a számláját és egy értesítést arról, hogy a csomag úton van. Emellett chatbotot, AI-t és más digitális eszközöket is használnak.

A marketingben hamar ráéreztek arra, hogy nem a gyors eredmények hajszolása fogja őket hosszú távon előrevinni. A Gardencentrum számára a forgalmat alapvetően a Google és a SEO generálja. Tudták, hogy a keresőoptimalizálás nem azonnali megtérülés, hanem 1-2-3 éves munka, így már a nulladik pillanatban elkezdték, és ma azt látják, hogy ez hozza a legjobb eredményeket. Ettől függetlenül a social médiát is fontosnak tartják, ahova nagyrészt Dóri maga készíti a tartalmakat. A Facebook vagy a TikTok posztokat, videókat előre megtervezik, követik a trendeket és figyelik, mire van igény. 

„Talán nem mi vagyunk a legcsilivilibb áruház, de kiszolgálásban, szaktudásban, kínálatban egyike vagyunk a legjobbaknak.”

A gyors fejlődés nemcsak előnyöket hozott. Volt olyan időszak, amikor nem tudtak annyi növényt beszerezni, amennyire igény lett volna és azt érezték, hogy infrastrukturálisan nem érik utol magukat. „Most jelen pillanatban rengeteg tervünk van, de egyszerűen egy kéziféket kell behúzunk, mert most az a feladat, hogy utolérjük magunkat és fejlődjünk.” – magyarázza Csaba, hozzátéve, hogy nagy mértékben saját pénzből, saját tőkéből gazdálkodnak, ezért minden évben újra el kell dönteniük, mire fókuszálnak a következő lépésnél.

A következő nagy céljuk ezen felül egy még jobban szervezett, önjáró cég felépítése. Ennek kulcsát Csaba a bizalomban, a szervezeti struktúrában és a pontos munkakörleírásban látja. Vannak kollégáik már a beszerzésre, az ügyfélszolgálatra, a csomagolásra, a marketingre is. Kifejezetten bátorítják a munkatársaikat arra, hogy önállóan tudjanak dönteni a saját hatáskörükben. Dóra szerint szintén fontos az alázat és a munkafolyamatok teljes átlátása is. Úgy látja, jól delegálni csak azt lehet, amit az alapító maga is ért. Csaba úgy fogalmaz: „Talán nem vagyunk a legcsilivilibb áruház, de kiszolgálásban, szaktudásban, kínálatban egyike vagyunk a legjobbaknak.” Valószínűleg ez az oka annak, hogy a Gardencentrum ma már nemcsak növényeket árul, hanem bizalmat, használható tudást és sikerélményt is.

Tippek Dóritól és Csabától azoknak, akik most kezdenének bele hasonló vállalkozásba:

  1. Ne csak terméket adj el, de edukálj is!
  2. Tervezz hosszú távra!
  3. A gyors növekedést a szervezetnek is követnie kell!
  4. Csak azt add el, amiben valóban hiszel!
  5. Nem munkahelyet kell építeni magadnak, hanem céget, amiből idővel hátraléphetsz!

Ezek is érdekelhetnek

További tartalmak

szerző:Mekis Csilla