Egy anyai hiányérzetből lett sikeres márka – Spuriga Dóra és a PöttyösLabda története

A 2013-ban egy személyes hiányérzetből indult PöttyösLabdát ma már mintegy 120 ezren követik a közösségi platformokon. Ami kezdetben ösztönös építkezés volt, az az évek során egy olyan márkává nőtte ki magát, amely folyamatosan együtt változott a közönségével és Spuriga Dóra életével. Ez a történet azt mutatja meg, hogyan válhat egy személyes indíttatásból született ötlet idővel tudatosan épített vállalkozássá úgy, hogy közben a hitelesség is megmarad.

{{ formattedDate }}7 perc olvasási idő

Amikor Dórának megszületett az első gyermeke, újdonsült édesanyaként egy egyszerűnek tűnő problémával szembesült: szeretett volna egyetlen helyen megbízható információkat találni arról, hová lehet egy kisgyerekkel elmenni, melyek a valóban gyerekbarát éttermek, programok és helyek. 2013-ban még korántsem volt annyira természetes, mint manapság, hogy egy kisgyerekes család szinte mindenre talál online ajánlást, ezért Dóra a családjával kezdte el összegyűjteni a saját tapasztalatait. Elmentek programokra és vendéglátóhelyekre, kipróbálták azokat, majd megírta azt, amit látott. A kezdeményezés mögött ekkor még sem üzleti terv, sem tudatos vállalkozásépítés nem állt, hanem egy olyan felületet hozott létre, amilyet ő maga is szívesen olvasott volna édesanyaként. 

Dóra a gyermekvállalás előtt marketingkommunikációs szakemberként dolgozott, így jól tudta, hogyan kell kommunikálni, hogyan lehet kapcsolódni egy közönséghez, és ami talán a legfontosabb, figyelni kezdett arra, mire hogyan reagálnak az olvasói. Így a visszajelzések, a kommentek és a követőktől érkező kérdések is formálták az oldalt. Emellett tevékenységét az olvasóközönség mellett egyre élénkebb érdeklődéssel kísérték a potenciális együttműködő és hirdető partnerek is, így folyamatosan érkeztek a megkeresések az éttermek, a szállodák és más szolgáltatók részéről azzal a kéréssel, hogy mutassa be őket a PöttyösLabdán. Így szinte észrevétlenül lett a közönségigényből üzleti lehetőség.

„A PöttyösLabda számomra ma is szenvedélyprojekt”

A pottyoslabda.hu kitalálása, elindítása és működtetése során Dórának kezdetben eszébe sem jutott a klasszikus vállalkozói narratívát követni, így üzleti modellje sem egy előre megírt terv alapján formálódott. „Sokáig nem a folyamatos növekedés, a minél nagyobb forgalom vagy a minél több bevétel volt számomra a legfontosabb. A PöttyösLabda nekem ma is szenvedélyprojekt, de ettől még üzletileg is tudatosan működtetem. Ma is cikkeket írok, tartalomnaptárt készítek, kezelem a közösségimédia-felületeket, figyelem a statisztikákat, videós tartalmakat készítek és fogadom az együttműködési megkereséseket. Tudatosan úgy alakítom ki a munkámat, hogy az beleférjen abba az életbe, amit élni szeretnék.” – mondja Dóra, akinél a fontossági sorrend egyértelmű: első a család, ő maga a második, a munka pedig a harmadik. Ez a működés nem feltétlenül illeszkedik a hagyományos vállalkozói sikerdefinícióba, Dóra számára azonban a siker nem kizárólag a bevételben vagy a folyamatos növekedésben mérhető. Legalább ilyen fontos számára a szabadság, az, hogy megválogathatja, kikkel dolgozik együtt, és hogy a PöttyösLabda hosszú távon is olyan munka maradjon, amelyet szeret csinálni.

Dóra tanácsai azoknak, akik vállalkozást indítanának:

  1. A barter jó kezdet lehet, de nem üzleti modell – A PöttyösLabda első együttműködései között sok bartermegállapodás volt, amelyek jó lehetőséget kínáltak arra, hogy Dóra új helyeket próbáljon ki és tartalmat készítsen róluk. Hamar kiderült azonban, hogy egy vállalkozást hosszú távon nem lehet barterből működtetni, ezért fokozatosan egyre nagyobb hangsúly került a fizetett együttműködésekre.
  2. Ne csak a pénz döntsön – Dóra számára az együttműködéseknél a mai napig az egyik legfontosabb szűrő a hitelesség. Hosszú távú partnerségekben gondolkodik, ezért csak olyan terméket vagy szolgáltatást vállal el, amelyet hitelesen be tud illeszteni a PöttyösLabda világába. Ha ez nincs meg, a megkeresésből akkor sem lesz együttműködés, ha üzletileg egyébként vonzó lenne.
  3. Kérj és fogadd el a segítséget – Különösen egy kisgyermekes vállalkozó számára sokat számít a támogató környezet, hiszen, ha például egy gyerek egyik napról a másikra megbetegszik, egy előre megtervezett munkanap azonnal átalakulhat. Ilyenkor különösen fontos, hogy legyen valaki, aki át tudja venni a gyerek körüli teendőket. Dóra ilyenkor a férje és az édesanyja támogatására számíthatott.
  4. Légy tudatos – „Ha most kellene a nulláról felépítenem a PöttyösLabdát, egy dolgot biztosan másképp csinálnék. Sokkal tudatosabban építeném a vállalkozásomat, mert ma már látom, mennyi lehetőség rejlett volna egy előre kialakított stratégiában. Legalább fél évre előre gondolkodnék, konkrét célokat határoznék meg, tudatosabban építeném az együttműködéseket, CRM-rendszerben vezetném a vállalkozás leendő és meglévő ügyfeleinek adatait, valamint a digitális felületeken megjelenő tartalomtervezést is hosszabb távra készíteném elő. Ha pedig a PöttyösLabda jelentené számomra az elsődleges megélhetési forrást, a pénzügyi növekedésnek is konkrét mérföldköveket állítanék fel.”

Több platform, egy közös márka

A PöttyösLabda egyik üzleti ereje abban rejlik, hogy nem egyetlen felületre épül. A weboldal adja a tartalmak tartósabb, kereshető felületét, a social media pedig elérést és folyamatos kapcsolatot biztosít az olvasókkal, a követőkkel. A Facebook volt az első közösségi platform, és a mai napig ez Dóra legerősebb social felülete. A cikkek a Facebookon keresztül terelik az olvasókat a weboldalra. A közönség médiafogyasztási szokásainak változásával azonban a PöttyösLabda tartalmai is folyamatosan változtak. Az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a rövid videós tartalmak, amelyek ma már a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is meghatározó részét adják a PöttyösLabda jelenlétének. Dóra a saját témái mellett különféle márkáknak is rendszeresen készít kampányvideókat, amelyeket kifejezetten ezekre a social platformokra terveznek. 

Dóra szerint éppen az az egyik oka annak, hogy a partnercégeknek vonzó a PöttyösLabda, hogy egy együttműködés több, egymást kiegészítő csatornán is megjelenhet. A weboldalon egy PR-cikk hosszú távon kereshető és elérhető marad, míg a social felületeken a rövid videós tartalmakkal nagy és aktív közönséget lehet megszólítani. Így egy kampány nem egyszerűen több felületen jelenik meg, hanem minden platformon az ott működő formátumban jut el a közönséghez. A PöttyösLabdát ma a közösségi platformokon mintegy 120 ezren követik. A Facebookon, Instagramon és TikTokon megjelenő videós tartalmak a nyári hónapokban, három hónap alatt közel 10 millió megtekintést értek el.

A személyes márka is érték

Az elmúlt több mint tíz évben nemcsak a PöttyösLabda épült és változott, hanem maga Spuriga Dóra is egyre inkább a márka részévé vált. „A PöttyösLabda én vagyok. Én vagyok az arca, a lelke.” – mondja Dóra, akinek ahogyan a gyermekei nagyobbak lettek, velük együtt változtak a cikktémák, és részben a közönség élethelyzete is. A PöttyösLabda ma már elsősorban a 35-55 éves nőkhöz, köztük sok kamaszt nevelő anyához szól lifestyle tartalmakkal. A kamasznevelés hétköznapi helyzeteitől az utazáson, az autókon és a nőket érintő kérdéseken át egészen azokig az apró mindennapi történetekig, amelyekben a követői könnyen magukra ismernek. 
„A hitelesség számomra nem a változatlanságot jelenti. Szerintem attól marad hiteles egy személyes márka, hogy együtt tud változni azzal, aki mögötte áll. Ma nyilván egészen más dolgok foglalkoztatnak, mint amikor kisgyerekeim voltak, és azt látom, hogy a közönségem jelentős része is velem együtt jutott el ebbe az életszakaszba.” – mondja Dóra.

Ez üzletileg is értéket jelent. A PöttyösLabda közönségének meghatározó részét olyan 35-55 éves nők alkotják, akik nemcsak saját magukról, hanem sok esetben a család egészét érintő vásárlásokról is döntenek. A partnerek számára ezért nem pusztán a követőszám vagy az elérés jelent értéket, hanem egy jól körülhatárolható, aktív és a tartalomhoz erősen kapcsolódó női közösség is.

A személyes márka ugyanakkor felelősséget is jelent. Dóra szerint egy együttműködésnél nem választható külön a PöttyösLabda és az ő személyes hitelessége, ezért az értékesítést sem szervezte ki teljesen. A partnerkapcsolatokban számára ma is fontos a személyes jelenlét és az, hogy ő maga dönthessen arról, mi kerül ki a felületeire.

A következő lépés: tudatosabb építkezés

A PöttyösLabda következő időszaka már jóval tudatosabb építkezésről szól. Dóra több olyan terven dolgozik, amelyek a közeljövőben tovább bővíthetik a márkát és még szorosabb kapcsolatot teremthetnek a közösséggel. 
Közönségtalálkozókat és kisebb létszámú külföldi utakat szeretne szervezni, podcast indítását tervezi elsősorban a 35–40 év feletti nőket érintő témákról, és tervei között szerepel a pottyoslabda.hu megújítása is. 
A következő időszakban az eddiginél tudatosabb üzleti stratégiával szeretné továbbépíteni a PöttyösLabdát: hosszabb távú tervezéssel, tudatosabban épített partnerkapcsolatokkal és üzleti célokkal, miközben megőrzi azt a személyességet és spontaneitást, amelyből a márka eredetileg megszületett.  Dóra számára a következő lépés nem a mindenáron való növekedés, hanem sokkal inkább az, hogy tudatosabban használja ki a márkában és a köré épült közösségben rejlő lehetőségeket, miközben továbbra is olyan munkát végez, amelyet szeret.

Kérdeznél a digitalizációról?

Kérdezd a Telekom Digitalizációs Asszisztenst, és kapj válaszokat a vállalkozásodra szabva.

Megkérdezem

szerző:Juhász Marianna

Ezek is érdekelhetnek

További tartalmak