Így épített nemzetközi exportmárkát saját készítésű lámpabúráival és a vásárlók bizalmával Tóth Viki
Egy otthon készített lámpabúrából is lehet egy több száz nemzetközi rendelést teljesítő vállalkozás és ez csak a kezdet. Tóth Viki története a bizonyíték arra, hogy egy jó ötlet elengedhetetlenül fontos, de kevés ahhoz, hogy valaki sikeres vállalkozó legyen. Tudatos fejlődés, digitális jelenlét, türelem és a vásárlók bizalmának elnyerése is szükséges ahhoz, hogy a kézműves munka és a digitális világ ne egymás ellen dolgozzon, hanem egymást erősítve egy jövedelmező vállalkozást építsen.
Tóth Viki nem egyik napról a másikra lett vállalkozó. Korábban párjával együtt webáruházat működtetett, később marketinggel foglalkozott, miközben mindig ott volt benne az igény arra, hogy valami sajátot, kreatívat hozzon létre. Ehhez megvolt a kézügyessége is: varrónőként tanult, ruhákat tervezett, így az alkotás egyáltalán nem állt távol tőle. A LAMPARiOMA ötlete azonban nem egy üzleti tervből született, hanem otthon, amikor Vikiék felújították a házukat, és sok mindent saját kezűleg készítettek el. A világításnál is valami személyesre és egyedire vágytak, de miután sehol nem találták meg azt a hangulatos lámpabúrát, amit elképzeltek, ezért Viki úgy döntött, ő maga készíti el.
A lámpabúra-készítést Viki önállóan sajátította el. A szükséges alapanyagok és kellékek beszerzéséhez külföldi partnereket keresett, majd egy angliai gyártó készítőcsomagjának segítségével állította össze az első darabot. A végeredmény családi és baráti körben aratott sikere meggyőzte arról, hogy érdemes továbbgondolnia az ötletet. Azonban korábbi webáruházas és marketinges tapasztalatai alapján Viki pontosan tudta, hogy egy jó termékből még nem lesz automatikusan működő vállalkozás.
„Miután kezdettől fogva nemzetközi piacban gondolkodtam, először olyan online értékesítési felületet kerestem, ahol kifejezetten a kézzel készített, egyedi termékeket keresik a vásárlók. Végül a világ legnagyobb globális online piactere, az Etsy mellett döntöttem, ahol kézművesek és tervezők árulják az egyedi, kézzel készített és személyre szabott darabokat. De nem volt elég csak feltölteni a termékeimet, legalább negyedév kellett az online bolt felépítéséhez, hiszen meg kellett ismernem a felület működését, a keresési rendszert és azt is, hogy milyen szempontok alapján juthatnak el a legtöbb érdeklődőhöz a termékeim” – emlékezett vissza Viki, aki az alapok létrehozása után folyamatosan figyelte, mi működik, és ennek megfelelően finomította a saját online boltját.
A digitális vállalkozás felépítése nem egyetlen kattintás
Viki példája is jól mutatja, hogy kisvállalkozóként a digitális jelenlét nem egyszeri feladat, hanem egy állandó tanulási folyamat. Emellett az online piactéren való növekedés fontos kulcsa a bizalom elnyerése. Viki ehhez két dolgot tartott különösen fontosnak: a megfelelő terméket és a magas színvonalú vásárlói kiszolgálást, melynek során a vásárlók 24 órán belül választ kapnak a megkereséseikre, a megrendelt termékeket pedig gondosan becsomagolva kapják kézhez. A módszer jól működik, hiszen csak az Etsy felületén másfél év alatt több mint 550 rendelést teljesített a LAMPARiOMA egyebek között Németországba, Franciaországba, Hollandiába, Svájcba, Ausztriába, az Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába. Ehhez jönnek még a saját webáruházon és az Instagramon keresztül érkezett megrendelések. A siker titka nem más, minthogy Viki az online értékesítés során nemcsak a termékeit adja el, hanem figyelmes kommunikációval a vásárlói bizalmat is erősíti. Ez utóbbi, vagyis, hogy valaki elegendő segítséget kapjon a döntéshez, hogy egyértelműek legyenek a termékinformációk, vagy, hogy érkezzen visszajelzés a vásárlás után, nem feltétlenül igényel nagy beruházást.
Nem hirdetéssel, hanem tartalommal építkezik
„Miután már az Etsy stabilan működött, csak ezt követően kezdtem újabb digitális alapokra építkezni. Következő lépésként létrehoztam a saját weboldalam, és jelen vagyok az Instagramon, a Facebookon, valamint a Pinteresten is. Egyelőre nem használok fizetett hirdetéseket, ehelyett olyan tartalmakat készítek, amelyekben az én személyiségem is megjelenik, és amelyek betekintést engednek a kézműves munka folyamataiba, hogy még közelebb hozzam a vásárlókhoz azt az embert és azt a munkát, amely a termék mögött van” – hangsúlyozza Viki, aki fizetett hirdetések helyett keresőoptimalizált blogcikkeket készít, hogy a tartalmai a keresőkben is megtalálhatók legyenek. Ennek előnye, hogy egy jól megírt cikk nemcsak a közzététel napján, hanem később is hozhat új érdeklődőket. Miután weboldalát a kezdetektől nemzetközi közönségre építette, angol nyelvű termékleírásokkal és blogbejegyzésekkel segíti a vásárlóit.
Így tuningolja vállalkozását Viki
Termékbővítés: A lámpabúrák mellett már egyedi párnahuzatokat is készít, és jelenleg egy új, saját tervezésű óra ötletén dolgozik. Az új termékek ugyanazokra az anyagokra és hasonló technikára épülnek, így illeszkedhetnek a már meglévő kínálathoz.
Személyes jelenlét erősítése: Viki vásárokon és kiállításokon is szeretne megjelenni, mert úgy látja, hogy az online értékesítés mellett továbbra is fontos a személyes találkozás.
Digitális láthatóság fejlesztése: a weboldal, az Instagram, a Facebook és a Pinterest mellett továbbra is olyan tartalmakat készít, amelyek hosszú távon növelik a keresőből érkező látogatók számát.
Tóth Viki tanácsai azoknak, akik digitális alapokra helyeznék a vállalkozásukat:
- Nem kell mindenhol jelen lenned. Találd meg és alaposan ismerd meg azt a felületet, ahol a célközönséged elérhető, és illik a vállalkozásodhoz.
- Adj időt a rendszer megtanulására. Az online értékesítésben sem feltétlenül az első hetek vagy hónapok hozzák az eredményt. Figyelni kell, mi működik, és folyamatosan alkalmazkodni kell az igényekhez.
- Építs bizalmat. A jó termék önmagában sokszor nem elég. A gyors válaszadás, a pontos tájékoztatás, az igényes csomagolás és a segítőkész kommunikáció fontos megkülönböztető tényezők.
- Mutasd meg magad. Különösen egyedi vagy kézzel készített termékeknél fontos lehet, hogy a vásárló lássa, ki készíti a terméket, és hogyan dolgozik. Erre kiváló lehetőség, ha blogot vezetsz, vagy olyan tartalmat is készítesz, ami hasznos a vásárlónak, például ötletet, inspirációt vagy választ adsz egy problémára.
- Gondolkodj hosszú távon a keresőből érkező látogatókban. Egy jól elkészített cikk vagy hasznos weboldal később is megtalálható marad, és új érdeklődőket hozhat.
- Fejlődj és fejlessz fokozatosan. Nem kell egyszerre új termék, új weboldal, új közösségi felület és vásárok. Érdemes először azt megerősíteni, ami már működik, majd arra építeni a következő lépést.
- Fontos a csomagolás. Ezzel nemcsak a látszatra ügyelsz, hiszen, ha Vikihez hasonlóan gondosan csomagolsz és környezetbarát csomagolóanyagot használsz, a természetet és a terméket is óvod.
Kérdeznél a digitalizációról?
Kérdezd a Telekom Digitalizációs Asszisztenst, és kapj válaszokat a vállalkozásodra szabva.

