Egy vidéki kisboltból az európai piacig - így használja az AI-t a családi vállalkozás

A családi cégek élete tele van izgalmas kihívásokkal, a sikeres megújulás komoly fejtörést okozhat. Papp-Zea Márk és családja története kiváló példa arra, hogyan lehet egy hagyományos kisboltból milliárdos forgalmú, több országban is kiemelkedően sikeres internetes áruházat építeni a technológia okos használatával.

{{ formattedDate }}5 perc olvasási idő

A használtcikkektől a milliárdos forgalomig

A kilencvenes években Papp-Zea Márk szülei egyetlen üzlettel indultak, ahol eleinte használtcikkeket árultak, ami idővel egy hét-nyolc boltból álló hálózattá nőtte ki magát a Dél-Dunántúlon. A 2008-as gazdasági válság hatására a kisebb egységek fenntartása már kevésbé volt kifizetődő, így a család egyetlen nagy áruházra fókuszált, majd szépen lassan elkezdték kiépíteni az internetes értékesítésüket is. Márk 2017-ben kezdett dolgozni a cégben, ekkor alapították meg az S-Sport International Kft.-t, amely ma a SportJátékShopot üzemelteti, ami Shoprenteres webshop motoron fut. Ez a lépés egyben a generációváltás zökkenőmentes elindítását is jelentette a vállalkozásban, amelynek során Márk ügyvezetőként, testvére, Vera marketingvezetőként vette át az irányítást, miközben édesapjuk a logisztikát, édesanyjuk a csomagolás folyamatait menedzseli.

A külföldi terjeszkedés mozgatórugói

A 2020-as év hatalmas fordulatot hozott a cég életében: a lezárások alatt az emberek otthon kezdtek sportolni, így óriási kereslet mutatkozott a súlyzókra, sporteszközökre, trambulinokra... A megugró hazai igények mellett Márkék felismerték a regionális keresletet is, így belevágtak a külföldi, vállalati partnereknek szóló exportba. 2023-ra megérett az idő a lakossági vásárlók közvetlen kiszolgálására is, ezért Romániában elindították az első külföldi piacra szánt internetes áruházukat, amit hamarosan Szlovákia, Szlovénia, idén januárban pedig Bulgária követett.

„Azt javaslom, senki se azért vállalkozzon, mert abból sok pénz lesz. Keressen egy problémát, amit meg tud oldani, amihez ért, ezután vizsgálja meg, lehet-e erre fenntartható üzletet építeni”

– tanácsolja az ügyvezető azoknak, akik most gondolkodnak a saját cég indításán.

Hatékonyságnövelés mesterséges intelligenciával

A külföldi terjeszkedés során a nyelvi és adminisztrációs akadályok leküzdéséhez a cég aktívan használja a mesterséges intelligenciát a belső folyamatok automatizálására. A szoftverek segítségével a magyar nyelven elkészült termékleírásokat másodpercek alatt ültetik át román, szlovák vagy bolgár nyelvre, az ügyfélszolgálati program pedig azonnal a vásárló anyanyelvén válaszol a kérdésekre. Az intelligens chatbotok nagy terhet vesz le a munkatársak válláról, és jelentős munkaidő-megtakarítást eredményez az automatikus válaszokkal.

„A technológia használatával a munkatársaink kvázi nyelveket beszélő polihisztorokká váltak. Megkapjuk a román vagy szlovák nyelvű választ, mintha folyékonyan beszélnénk az adott nyelven, ami az exportpiacokon óriási versenyelőny” – emeli ki a cégvezető.

Márk szerint a technológia konkrétan megsokszorozza a csapat kapacitását, és a mindennapi problémamegoldásban is hatalmas segítséget jelent. A weboldal fejlesztésénél ugyancsak bevetik, hiszen a szoftver a szövegekhez formázott HTML kódot is ír, így az anyagokat azonnal be tudják illeszteni a felületre. A marketingben szintén áttörést hozott, hogy a közösségi média posztokhoz a szöveget és a képet is a programok generálják a szükséges nyelven. 

„Néha azt érzem, pár cégvezető fordítva ül a lovon. Nem úgy gondolkodnak, hogy van egy folyamat, amit jobbá kellene tenni, hanem megpróbálják a mesterséges intelligenciát ráerőltetni valamilyen feladatra. Nálunk mindig a problémából indulunk ki, utána vizsgáljuk meg, hogy a technológia képes-e azt megoldani” – foglalja össze a cégvezető a sikeres technológiai átállás titkát.

Tuning tippek Papp Zea Márktól kezdő vállalkozóknak

  1. Használj kész megoldásokat! Kezdőként felesleges teljesen új dolgokat feltalálni, bátran támaszkodj a piacon már elérhető, jól bevált szoftverekre.
  2. Rögzítsd a folyamatokat! Már a legelső lépéseknél írd le a működési szabályokat, különben a munkatársak felvétele később átláthatatlan káoszt okoz.
  3. Mérj mindent pontosan! A bevételi és kiadási adatok, a marketingköltségek folyamatos elemzése nélkül vakon repülsz, a növekvő komplexitás mellett a számok ismerete elengedhetetlen a túléléshez.

Ezek is érdekelhetnek

További tartalmak

szerző:Kun Gabi