„Ha egy év múlva is még én állok a pult mögött, valamit rosszul csinálunk!” – hogyan lett Főzelékes Feri álmából üzleti lecke
Szatmári Ferenc, vagy ahogyan legtöbben ismerik, Főzelékes Feri, abból az ételből épített saját márkát, amelyről sokunknak még mindig a menza jut eszébe. Gasztroblogja, szakácskönyvei, televíziós munkái és nagy márkákkal való együttműködései után 2023-ban megnyitotta saját főzelékbárját, a Hippeace-t. Története azt is megmutatja, hogy az ismert név, a nagy követőtábor és a komoly szakmai tapasztalat sem garantálja, hogy egy vállalkozás úgy növekszik, ahogy azt az alapító elképzelte.
Főzelékes Feri, aki küldetésének tekinti, hogy visszahozza a főzelék becsületét a modern gasztronómiába, egy 3500 lakosú sváb faluból, Hartáról származik. Eredetileg tanár, később szakács szeretett volna lenni kamaszként, de a szülei nem engedték Budapestre szakmunkásképzőbe, mert féltek, hogy beszippantja a nagyváros és elkallódik. Így végül a helyi agrárközépiskolában, később agrárfőiskolán, majd agráregyetemen tanult tovább. „Mi a családban mindig is gazdálkodók voltunk, földdel dolgoztunk, így alapjáraton értelemszerű volt, hogy én is ebbe csapok bele.” – meséli. Apai ágon szinte minden felmenője ugyanabba a középiskolába járt: az édesapja, a nagybátyja és a nagyapja is, így sokat hallotta, hogy milyen kimagasló tanulók voltak a felmenői, ami nagy büszkeséggel töltötte el. Ennek ellenére az agrárpálya őt magát nem igazán vonzotta.
„Én csak annyit kértem tőlük, hogy ne az legyen, hogy: csicska, takarodjál krumplit pucolni!”
A második diploma megszerzése után felköltözött Pestre és az egyik Auchanhoz jelentkezett osztályvezető menedzseri pozícióba, ahol egy évig dolgozott, majd egy tejipari cégnél helyezkedett el. Ezeket a munkákat nem igazán szerette, úgy érezte, nincs érzéke hozzá. Ezután fordult a vendéglátás felé, amely közel tíz évre meghatározta az életét. „A főzés volt az igazi szenvedélyem, ezért elvégeztem egy szakácsiskolát. Furcsa volt bekerülni a 15–18 éves srácok közé 26 évesen, két diplomával. Nem is értették, hogy én mit keresek ott. Nagyon vicces volt! Én csak annyit kértem tőlük, azért ne az legyen, hogy csicska, takarodjál, pucolj krumplit, hanem normálisan beszéljenek velem.”- eleveníti fel az ottani élményeit, ahova beilleszkedett ugyan, de egy idő után azt érezte, hogy intellektuálisan kezd leépülni.
„Álmomban sem gondoltam, hogy velem mik fognak megtörténni”
A szakács munkái mellett egy idő után elkezdett gasztro blogot írni. Úgy látja utólag, hogy karrierjének az egyik legjobb időszaka ezzel kezdődött: a blogból később könyv született, majd sorra érkeztek azok a lehetőségek, amelyekre korábban egyáltalán nem számított. „Álmomban nem gondoltam, hogy velem mik fognak megtörténni, milyen izgalmas munkáim, milyen jó lehetőségeim lesznek, milyen fantasztikus emberekkel fogok találkozni és együtt dolgozni. Nagyon-nagyon izgalmas időszak volt! ”- meséli Feri, aki közben televíziós műsorok készítésében is elkezdett részt venni szerkesztőként és szakmai tanácsadóként. Többször próbálkozott azzal is, hogy képernyőre kerüljön, de az utolsó pillanatban mindig meghiúsult a lehetőség. Egy idő után elfogadta, hogy valószínűleg ez nem az ő útja. A háttérben dolgozni viszont továbbra is imádott az RTL és a TV2 különböző produkcióiban.
„Bennem eleinte sok volt a kishitűség, az önbizalomhiány és a félelem”
Sokáig biztos volt benne, hogy soha nem lesz vállalkozó, de mégis belekezdett a Hippeace létrehozásába. Utólag már felmerül benne, hogy miért nem jóval korábban vágott bele. „Ha akkor nyitok egy helyet, amikor az ismertségem csúcsán voltam, akkorát megy a hely, hogy az hihetetlen! De bennem sok volt a kishitűség, az önbizalomhiány, a félelem, mindig azt mondtam, hogy még várjunk! Talán azért, mert alapvetően ötletember, művészlélek vagyok, nem projektember.”-magyarázza.
A Hippeace története még 2016-ban kezdődött, amikor három hónapra kiutazott Amerikába az unokatestvéréhez. Rokona marketinggel és értékesítéssel foglalkozott, több céget alapított, és gazdaságtant is tanított a Berkeley-n. Sokat beszélgettek arról, hogy valamit közösen is kellene csinálniuk. Ekkor született meg a modern főzelékek és a Hippeace ötlete. „Pont Hawaii-n voltam, egy hippi faluhoz közel, innen jött a névválasztás. „- meséli. Amikor unokatestvére 2018-ban hazaköltözött Magyarországra a közös gondolkodás és a munka intenzívebbé vált. Végül 2023 decemberében megnyitották a Hippeace-t a Klauzál téren.
Papíron kifejezetten jó párosnak tűntek
Amikor elindították a vállalkozást, pontosan tudta, hogy közösségi média nélkül ma már nagyon nehéz ismertté tenni egy új helyet. Már csak azért is, mert korábbi pályáján volt olyan időszak, amikor annak köszönhette a munkáit, hogy erősen jelen volt a social médiában. Nagy multinacionális cégek és márkák is ezen keresztül találtak rá. A tartalomgyártást mindig szerette, így a Hippeace-nek TikTok-csatornát készített, és egy időben minden nap feltöltött egy rövid, vicces videót. Később egy social media szakembert is felvettek, akivel videós tartalmak gyártásába kezdtek. Ferenc azonban azt tapasztalta, hogy továbbra is neki kell kitalálnia, miről szóljon a videó, milyen legyen a koncepció és hogyan készítsék el. „Egyszerűen azt éreztem, hogy nem állunk olyan jól, hogy havi 200 ezer forintot odaadjak valakinek, akinek én mondom meg, hogy mit csináljunk.”- magyarázza.
Az eredeti elképzelés az volt a cég alapításkor, hogy Feri adja majd a szakmai hátteret, a kapcsolatrendszert, a már meglévő követőtábort és a gasztronómia iránt érdeklődő közönségét, unokatestvére pedig a marketing- és sales-tudását. Papíron kifejezetten jó párosnak tűntek, a gyakorlatban azonban sok minden nem valósult meg abból, amit eredetileg elterveztek. Emiatt egy év után leültek beszélni arról, hogyan tovább. Több lehetőség is felmerült: eladják a céget, bezárják, vagy valamelyikük folytatja. Ferenc végül úgy döntött, kivásárolja az unokatestvérét, és továbbviszi a vállalkozást, most már egyedül. Ezzel azonban hirtelen minden rászakadt, fizikailag és mentálisan is nagy teher lett számára a vállalkozás működtetése. Később ezért felvett maga mellé egy munkatársat.
„Bíztam abban, hogy az elején elég lesz a nevem …”
A vállalkozás várt növekedése azonban egyelőre még várat magára. Feri ennek egyik okát saját személyiségében látja. Úgy fogalmaz, hogy kissé szalmaláng típus: nagyon gyorsan és nagyon erősen képes lelkesedni valamiért, a hosszú távú működtetés azonban már nem minden esetben megy ennyire könnyen. Már a kezdetekkor is azt mondta magának, hogy ha egy év elteltével még mindig neki kell a pult mögött állnia és mérnie a főzeléket, akkor valamit rosszul csinálnak. „Őszinte leszek: bíztam abban, hogy a nevem az elején elég lesz, és abból majd lehet tovább építkezni, de ez nem történt meg, ami nagy kudarc volt. Öt-nyolc évvel korábban megtörténhetett volna, de hát halogattam. Nagyon érzékeny, szenzitív típus vagyok, így engem ez mélyen érintett. Nekem ezzel párhuzamosan történt egy tragikus dolog is a családomban, úgyhogy még az is rátett egy lapáttal.”-meséli Feri, aki ekkor arra is rájött, hogy a vállalkozói lét nem feltétlenül való mindenkinek. Korábban is tisztában volt azzal, melyek az erősségei és melyek a gyengeségei, amikor azonban egyedül maradt a vállalkozásban, éppen azok a készségei szorultak háttérbe, amelyekben igazán jó, mivel minden más feladat, ami nem ment olyan gördülékenyen rengeteg energiáját vitte el.
VÁLLALKOZÓI TANULSÁGOK
A főzelékbár működtetése olyan dolgokra is megtanította, amelyekre korábban kevésbé gondolt. Az egyik legfontosabb felismerése az lett, hogy teljesen mindegy, ő maga milyen lelkiállapotban van, a vendég ebből semmit nem érezhet, a vendég azért jön, hogy jól érezze magát. Feri szerint az emberek nagyon vágynak a figyelemre és arra, hogy valaki meghallgassa őket. „Szeretnek hozzám bejárni, bíznak bennem, hogy mindig kapnak egy-két kedves, jó szót is az ételek mellé.”-magyarázza, és hozzáteszi, hogy azt is megtanulta, hogy azért vigyáznia kell a közvetlenséggel, nehogy félreérthető legyen.
A vállalkozói lét azért is jelentett komoly változást számára, mert szabadúszóként korábban egészen más életformához szokott. Fontos volt neki a szabadság és a spontaneitás: ha úgy alakult, elutazott egy hónapra Máltára, három hónapra Amerikába vagy belevágott egy hosszabb amerikai körútba. Ez az életmód jól működött addig, amíg a médiában dolgozott, még ha a jó keresetért keményen meg is kellett dolgoznia.
Ezt a szabadságot adta fel, hogy kipróbálja magát vállalkozóként, és létrehozzon valamit, amellyel a következő évtizedeit megalapozhatja. Hitt abban, hogy a Hippeace-t komolyan fel lehet futtatni. Már a kezdetektől voltak franchise-ötleteik, gondolkodtak márkaépítésben és saját termékek fejlesztésében is. Ezeknek a terveknek a megvalósítása azonban egyelőre még várat magára. Feri egyre biztosabb abban, hogy a siker érdekében valamilyen formában vissza kell térnie ahhoz, ami mindig is örömet okozott neki: a kreatív munkához.
A Hippeace történetéből talán éppen az a legfontosabb tanulság, hogy nem elég megtalálni azt, amit szeretünk csinálni, olyan vállalkozást is kell építenünk köré, amelyben a mindennapi szerepünk illik hozzánk.
Tippek, tanulságok Feritől
- Vállalkozó csak akkor legyél, ha tisztában vagy az erősségeiddel, a gyengeségeddel, és biztos vagy benne, hogy képes vagy vállalni a vállalkozással járó terheket.
- Ha rossz napod is van, a vendég ezt nem érezheti, ő az élményért megy hozzád.
- Egy jó ötlet és az ismertség önmagában kevés! A vállalkozás működtetéséhez komoly készségek is kellenek. Már indulás előtt gondold végig, hogy a vállalkozás napi működése mennyire illik a személyiségedhez és az életformádhoz.
- Ha a napi operatív feladatok minden energiádat elviszik, könnyen háttérbe szorulhat az, amiben a legerősebb vagy – ezért időben érdemes megtalálni azokat az embereket, akik kiegészítenek téged!
Kérdeznél a digitalizációról?
Kérdezd a Telekom Digitalizációs Asszisztenst, és kapj válaszokat a vállalkozásodra szabva.
Megkérdezem
