„Japánban is tanítják a mézeskalácsom titkait!” - Orbán Anikó és az Ékes-Édes mézeskalács története

Kis híja volt, hogy Orbán Anikó ma nem mézeskalácsokkal foglalkozik, hanem korongozik vagy éppen ólomüvegeket készít. 19 éve, amikor harmadik gyermekét várta, azon gondolkodott, milyen otthonról végezhető munkája lehetne, amelyben kiélheti kreativitását, ugyanakkor a családról is tud megfelelően gondoskodni. Az eredetileg agrármérnök anyuka sokáig keresgélt, miközben a megoldás valójában – és szó szerint – tálcán kínálta magát.

Nehéz első lépések

A család vidéken élt, emiatt sajnos, nem adódott karnyújtásnyira segítség a gyerekek mellett, így egyértelmű volt, hogy Anikó nem tud visszatérni főállásba.
„Sokat gondolkodtam, hogy mi az, ami igazán nekem való – kezdi. – Tetszett a szappanöntés, az ólomüvegkészítés, ám utóbbi azért esett ki a rostán, mert három gyerek mellett nem tudtam volna biztonsággal dolgozni a szükséges vegyszerekkel. Egy időben eljártam egy fazekashoz is tanulni, de túl nagy beruházásnak tűnt akkor egy fazekas kemence és műhely. Mézeskalácsot viszont akkor már évek óta – az első gyermekem születésétől - készítettem, az ovis karácsonyi vásárokon pedig mindig nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. A sorsomat azt hiszem, az döntötte el, amikor az édesanyámtól kaptam egy mézeskalácsokról szóló, kreatív könyvet. Sok különleges mézes volt benne, többek között térbeli karácsonyfa, mozdony, hintaló és szánkó, én pedig szinte az összes formát elkészítettem a családomnak. Bármennyire is bíztattak, még mindig nem gondoltam, hogy ez lehet a kenyérkereső foglalkozásom,  ám mégsem hagyott nyugodni a mézeskalácsozás és kutatni kezdtem.”
Az első lépések azonban közel sem voltak egyszerűek. Képzés nem volt akkor Magyarországon és bár Anikó több népművésznek is írt, hogy szeretne elszegődni tanoncnak, sehonnan nem érkezett válasz. Ezért úgy döntött, maga jár utána a dolgoknak. 

Válaszúthoz érkezett

Mérnökként lételeme a kutatás és a kísérletezés, így – ha már mestere nem lett -, hát autodidakta módon tanulni kezdett. Próbálgatta a tésztákat, összehasonlító táblázatokat készített, mintákat gyűjtött. 2010-ben pedig elkészítették férjével közösen az Ékes-Édes első honlapját.
„Természetesen, azóta sok mindent másképp csinálnék az oldalon, de kezdetnek épp megtette és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen viszonylag hamar sokan megismertek és rendeltek a mézeskalácsaimból. Egész évben dolgoztam, de természetesen, a karácsony előtti időszakban volt a legtöbb munka és három év után válaszúthoz érkeztem: más irányba indulok, vagy felveszek alkalmazottakat, hogy a megnövekedett igényeket ki tudjam elégíteni. Utóbbit nem szerettem volna, mert attól féltem, akkor elveszítem azt, amit a legjobban szeretek a munkámban: a kreatív alkotást. Így aztán az oktatás felé fordultam és ma már azt mondom, ez a munkám legszebb része; amikor eljön hozzánk egy jelentkező, aki úgy gondolja, hogy nincs kézügyessége, majd gyönyörű mézeskalácsokat visz haza a tanfolyam végén.”

Házuk tetőterében alakították ki az oktatás helyszínét, ahol sorra gyűltek Anikó szebbnél-szebb alkotásai is. Ma üvegvitrinekben csodálhatják meg az érkezők őket. Majd az is bekövetkezett, amit Anikó korábban nem hitt volna; akkora volt az érdeklődés a tanfolyamok iránt, hogy egyedül már nem bírta.
„Az ország több pontjáról érkezik még három oktató, akik végzett cukrászként tanítanak az Ékes-Édes Stúdióban. Közös platformon kínáljuk a tanfolyamainkat; tudásunk tárháza jól kiegészíti egymást a hobbicukrászat széles területén. Én a mézeskalácsok mellett a tortadíszítésben vagyok jártas, a kollégák pedig megtanítják a finom sütemények elkészítését is. Akad köztük orvos – aki nem mellesleg csokoládé- kávé- és teakészítő mester, szaktanácsadó -, közigazgatásban tevékenykedő -, ám a hobbijukat szintén olyan magas szintre emelték, hogy ma már tanítják az érdeklődőket. Hasonló együttműködési forma vált be a mézeskalács gyártás kapcsán is; egykori tanítványaim közül jó néhány az Ékes-Édes égisze alatt készíti a mézeskalácsokat és ezt árulja az általam működtetett platformon. Úgy szoktam mondani, hogy ez egy virtuális műhely, amelybe külön-külön városokból, falvakból tesszük hozzá a magunkét.”

A vállalkozás olyan, mint egy gyerek

Anikó az oktatásban olyannyira megtalálta magát, hogy hamar a néhány órás workshopok helyett a többnapos tanfolyamok is beteltek. Évközben általában heti két oktatást tartanak, ám ahogyan hidegebbre fordul az idő – október, november, decemberben -, heti három alkalom is teltházzal fut. December 20-án teszik csak le a lantot.
„A koronavírus járvány idején felmerült, hogy online kurzusokat is indítsunk, de az az igazság, hogy ebben a műfajban sokkal inkább a személyes jelenlétben hiszek. Egy szép díszítő motívum elkészítése a sok gyakorlás mellett a személyes segítségen is múlik, ez hatékonyabb, ha együtt vagyunk, látom, mit téveszt a résztvevő és akár a kezét is megfoghatom. Az Instagram esetünkben nem igazán vált be, az a tapasztalatom, hogy a mi közönségünk inkább a Facebookon érzi magát otthonosan. Viszont az Instagramnak köszönhetem, hogy ma már Japánban is van egy stúdió, ahol licensszel oktatják a mézeskalácsos és cukormázas díszítő technikáimat. Jó tíz éve már, hogy megosztottam néhány nemzetközi, tematikus oldalon a munkáimat és a japán partner ott vette fel velem a kapcsolatot.”
Anikó nem érzi sajátjának, hogy rövid videókon szerepeljen a világhálón, ám a műhelymunkáról rendre készít rövid bejelentkezéseket. Ma már 50 különböző témában szerveznek tanfolyamokat, így nem csoda, hogy úgy döntöttek, itt az ideje, hogy megújítsák a weboldalukat is.
„Évről-évre új technikákat fedezünk fel, most például gyümölcsalapon főzünk pillecukrot az ünnepek előtt, amelyből mikulásvirágot, télapó fejet, 30 centiméteres karácsonyfát készítünk. A vállalkozás olyan, mint a gyerek mindig oda kell rá figyelni, támogatni a fejlődését és a hagyományok mellett érzékenynek maradni az új trendekre is. Karácsonykor nálunk otthon is a mézeskalácsé a főszerep. Akkor a férjemmel, a három, ma már felnőtt gyerekemmel és a barátokkal tartunk meghitt és egyszerre mókás mézeskalács díszítő workshopot.”

Anikó gondolatai, hogy a hobbidból hogyan válhat hivatás:

• a szenvedély valódi erő
• a kitartás nem csak jól hangzó szó, hanem napi döntés
• a szépség ott van a legapróbb részletekben,
• másokat inspirálni nem hangzatos mottó, hanem következetes jelenlét,
• a kézzel készült dolgok értékét az emberi szív adja.

És talán ez az, ami miatt az Ékes-Édes Stúdió több lett egy műhelynél: egy hely, ahol a hobbi és a hivatás találkozik - és néha össze is ölelkezik. (vagy " - és gyakran kéz a kézben jár.)"