„Nemcsak ruhát, hanem életérzést is kínálunk!” - A Flancos ruhamárka története

A Flancos tulajdonosainak, Kalász Mariann-nak és férjének, Sándornak többször kellett az üzletben újratervezni. Képesek voltak alkalmazkodni, új utakat keresni és gyakran éppen onnan érkezett a megoldás, ahonnan nem is várták.

{{ formattedDate }}4 perc olvasási idő

Mariann nagyon fiatalon csöppent bele a kereskedő világba, hiszen férje családja régóta kereskedelemmel foglalkozott. A fiatalok egy ideig egy balatoni és egy ajkai butikot üzemeltettek és ez idő alatt megtanulták, hogy milyen más és más vásárlóréteget kiszolgálni. Bár gyermekeik születése után a balatoni üzletet feladták, a legfontosabb mindig az volt számukra, hogy egyedi, különleges termékeket forgalmazzanak.

Vásárról az online térbe

A házaspár gyerekei Waldorf-iskolába jártak, és az intézmény minden évben kitelepült a kapolcsi Művészetek Völgyébe. Itt Mariann is segített árusítani a gyerekek és a szülők által készített kézműves termékeket és azokat a ruhákat viselte, amelyeket az ajkai üzletben forgalmaztak. Egyre többen kérdeztek rá, hogy honnan vannak ezek a remek darabok, így először egy ruhafogasnyi árut vittek magukkal, aztán már standot is béreltek. Annyira megszerették a vásárok hangulatát, hogy később Tihanyban és Káptalantótiban is feltűntek a termelői piacokon közel tíz éven keresztül.
"Ebben az időben fogalmazódott meg bennünk, hogy a Flancost az online térben is elérhetővé kell tennünk. Hiszen akik a nyári vásárokon a törzsvevőinkké váltak, a hidegebb évszakokban is szerettek volna flancos ruhákba öltözni. Először egyedi weboldallal  indultunk, de idővel ráébredtünk, hogy ez nem tud olyan gyorsan változni, mint a mi és a vevőink igényei. Így egy bérelt oldal mellett tettük le a voksunkat, amely a mai napig nagyon jól működik."

Képesek alkalmazkodni

Ez a váltás akkor is az előnyükre vált, amikor berobbant a koronavírus-járvány. A piaci árusítással felhagytak es az üzleteket végleg bezárták, ám az online térben egyre intenzívebben voltak jelen.
"Éppen megérkeztünk Indonéziából, ahol a teljes nyári kollekciónkat befotóztuk, és megtörtént az első lezárás. Az árukészlet a raktárban volt, mi pedig azon gondolkodtunk, hogy vajon vásárolnak-e majd ruhát a hölgyek, ha be vannak zárva a négy fal közé és esetleg az állásuk miatt kell aggódniuk. Szerencsére nagyon jól fogadták, sőt, mintha plusz erőt, kitartást adott volna az, hogy magukra ölthetik a Flancos életérzést. Ugyanis a kezdetektől azt gondoltuk, hogy ez nem csupán egy ruha, egy ékszer vagy egy cipő, hanem egy életérzés, amit közvetítünk."
Mariann szerint annak is köszönhetik, hogy a nehezebb helyzetekből is megerősödve és szerencsésen jöttek ki, hogy rugalmasak, képesek alkalmazkodni és - ahogyan ő fogalmaz -, a víz felszínén maradni és ráülni a hullámokra.

Flancos barátságok születtek

A Flancos sikeréhez az is hozzájárul, hogy az online üzlet ellenére odafigyelnek arra, hogy a vásárlás mégis élmény legyen. Ehhez többek között az is hozzátartozik, hogy Mariann maga is bemutatja az általuk forgalmazott és tervezett ruhákat és rendre feltűnik a cég fotó- és videó anyagaiban, így személyesebbé téve a vásárlást.
„Először csak belesodródtam, aztán már nagyon élveztem a fotózások hangulatát. Sokan a vásárlóink közül személyesen ismernek. Időről-időre tartunk rendkívüli üzletnyitást, hogy személyesen is találkozhassunk. Ilyenkor az irodánk butikká alakul és vendégül látjuk a vásárlókat. Aktívak vagyunk a közösségi oldalakon is, naponta két új bejegyzést készítünk, ez a fő hirdetési platformunk, illetve 53 ezer követővel büszkélkedhet a Flancos Facebook oldalunk. Emellett van egy Flancos a mindennapokban zárt csoportunk, ahol 12 ezer fővel napi szinten kommunikálunk. Itt a vásárlóink tölthetnek fel képeket, hogyan áll rajtuk egy-egy ruhánk; olyan, mint amikor elmegyünk a barátnőinkkel vásárolni és a próbafülke előtt kikérjük véleményüket. Vannak olyan vásárlóink, akik itt kezdtek el levelezni, és olyan jó barátnők lettek, hogy később együtt mentek el nyaralni.”
Mariannék azt is fontosnak tartják, hogy a Flancos életérzés más fórumokon is megjelenjen. Így jött létre a flancos magazin is, ahová a hölgyeket érdeklő témákban készülnek cikkek.
„Hol az aktuális fotózásunk helyszínéről írunk utazásajánlót, máskor jól bevált recepteket közlünk. A saját élményeink mindig benne vannak az írásainkban. A közeljövőben ünnepeljük a weboldalunk 10 éves évfordulóját, amelyet szeretnénk méltóképpen megünnepelni, együtt a vásárlóinkkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Flancos elkötelezett csapata e 10 év alatt húsz főre nőtt. Számunkra nagyon fontos az értékteremtő küldetésünk. Stílusteremtő, kreatív, profi csapatunk egyedi kollekciók megalkotásával értékes közösséget teremt és élménnyé teszi az öltözködést. Segít megmutatni nap, mint nap sugárzó önmagad.” 

5 tipp, amellyel valódi élményt ad az online vásárlás

  1. Személyes hangvétel
  2. Igényes kivitel
  3. A vizuális anyagok hangulatának összehangolása a márka üzenetével és stílusával
  4. A termékinformációk részletes és átlátható bemutatása
  5. Barátságos és segítőkész ügyfélkapcsolat

A cikk a Shoprenter együttműködésével valósult meg.

szerző:Radó Tamás

Ezek is érdekelhetnek

További tartalmak